Az Európai Unió újra felajánlja, hogy több amerikai földgázt vásárol, miután Donald Trump amerikai elnök egyelőre felfüggesztette a gazdaságot megrázó vámokat. Ezt korábban már több ízben megtették, de most a vámháború által keltett instabilitás miatt Trump is kimondta, hogy valójában ebben érdekelt. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy milyen áron, és mennyi LNG-t tudnának felvásárolni az európai szereplők.
Friedrich Merz, Németország leendő kancellárja felvetette, hogy a Ukrajnának szállítandó nagy hatótávolságú Taurus rakétákat az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten található stratégiai katonai infrastruktúra, köztük a Kercsi-híd ellen lehetne bevetni – írja a The Kyiv Independent.
Az Egyesült Királyság visszatérőben van az európai védelmi együttműködés szívébe – legalábbis ezt jelzi, hogy az EU és London várhatóan már a következő uniós csúcstalálkozón aláírja a közös védelmi és biztonsági megállapodást. Az egyezmény lehetővé tenné a brit védelmi ipar részvételét az EU-s fegyverbeszerzésekben, miközben Donald Trump NATO-ellenes retorikája és az Oroszországhoz való közeledése komoly stratégiai átrendeződést indított el Európában. Ez a brexit utáni első jelentős közeledés.
Donald Trump amerikai elnököt is megkérdezték az ukrajnai Szumi városát ért brutális orosz rakétatámadásról, amely vasárnap 34 civil életét követelte, és 117-en megsérültek.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a CBS News-nak adott, vasárnap sugárzott interjújában felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy látogasson el az országba, hogy személyesen tapasztalja meg a háború pusztítását – írja a The Kyiv Independent.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Elizavetivka települést és lelőtt egy amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépet, miközben az ukrán fegyveres erők újabb polgári energetikai létesítményeket támadtak Oroszországban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország londoni nagykövete nem cáfolta vasárnapi nyilatkozatában azt a brit hírszerzési értesülést, hogy az orosz haditengerészet érzékelőket helyezett el Nagy-Britannia partjainál a brit tengeralattjárók mozgásának figyelésére.
Legkevesebb 31 ember vesztette életét egy orosz légicsapás során az Ukrajna északkeleti részén található Szumi városában, nyolcvannégyen pedig megsebesültek - közölte délután az ukrán mentőszolgálat. A pontosított adatok szerint két gyermek van a halálos áldozatok között.
Nagyon jól halad Donald Trump amerikai elnök csapatával a kapcsolatfelvétel, de korai lenne azonnali eredményeket várni, tekintettel arra, hogy Joe Biden idején mekkora károkat szenvedtek az orosz-amerikai kapcsolatok - közölte vasárnap a Kreml szóvivője a Reuters szerint. Dmitrij Peszkov szavai alapján a Putyin-Trump találkozó előkészítése is sok munkát is időt fog igényelni még.
Az ukrán légierő szombaton a Facebookon jelentette be, hogy harci bevetés közben életét vesztette Pavlo Ivanov, 26 éves vadászpilóta, aki egy F-16-os gépet vezetett.
Szvitlana Hrincsuk ukrán környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy jelenleg a csernobili atomerőmű védőszerkezetének helyreállításán dolgoznak, amely még februárban sérült meg egy orosz támadást követően. Elmondta, hogy a támadás miatt a védőszerkezet részben elvesztette funkcióját, de mindent megtesznek, hogy ne történjen nukleáris szivárgás, írja a Kyiv Independent.
Az ukrán külügyminiszter az Antalya Diplomáciai Fórumon kijelentette, hogy országa a békére törekszik, és még az idén véget akar vetni az Oroszországgal fennálló konfliktusnak.
Egyre több tagállamban mérlegelik sorkatonaság visszavezetése, amit most már az EU-s szervek is egyre körültekintőbben vizsgálnak. Bár a hadkötelezettség ilyen formájával szemben több jogos kritika is létezik, a szakértők egy része szerint a kontinens nemzeti hadseregei aligha biztosíthatják a szükséges emberállományt a sorozás valamilyen formájának visszavezetése nélkül – a megoldás könnyen lehet, hogy a háború új frontvonalain körvonalazódik.
Donald Trump szerint a háború lezárásáról szóló tárgyalások Oroszország és Ukrajna között talán egész jól haladnak - írja a Sky News.
Amerikai tisztviselők szerint a Ukrajna ellen harcoló kínai állampolgárok zsoldosok, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a kínai kormánnyal, miközben kínai katonai tisztek a frontvonal mögött tanulmányozzák a háborút. Eközben a hírszerzési jelentések szerint Moszkva újabb intenzív offenzívát készít elő. Donald Trump amerikai elnök képviselője pénteken újra felvette a kapcsolatot a Kremllel egy esetleges tűzszünetről szóló tárgyalást kezdve. Kiszivárgott eközben Keith Kellogg elnöki megbízott ukrajnai béketerve is, amely darabokra osztaná fel az országot a békeeléréséhez.
Orosz légicsapás érte az ukrán fővárost szombatra virradóan, a támadásban az eddigi információk szerint hárman megsérültek - közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
A háború elejétől kezdve már az 1 milliót közelíti az összes orosz halott és sebesült száma.
A kínálat továbbra is feszes lesz.
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.