Az ukrán légierő szombaton a Facebookon jelentette be, hogy harci bevetés közben életét vesztette Pavlo Ivanov, 26 éves vadászpilóta, aki egy F-16-os gépet vezetett.
Szvitlana Hrincsuk ukrán környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy jelenleg a csernobili atomerőmű védőszerkezetének helyreállításán dolgoznak, amely még februárban sérült meg egy orosz támadást követően. Elmondta, hogy a támadás miatt a védőszerkezet részben elvesztette funkcióját, de mindent megtesznek, hogy ne történjen nukleáris szivárgás, írja a Kyiv Independent.
Az ukrán külügyminiszter az Antalya Diplomáciai Fórumon kijelentette, hogy országa a békére törekszik, és még az idén véget akar vetni az Oroszországgal fennálló konfliktusnak.
Donald Trump szerint a háború lezárásáról szóló tárgyalások Oroszország és Ukrajna között talán egész jól haladnak - írja a Sky News.
Amerikai tisztviselők szerint a Ukrajna ellen harcoló kínai állampolgárok zsoldosok, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a kínai kormánnyal, miközben kínai katonai tisztek a frontvonal mögött tanulmányozzák a háborút. Eközben a hírszerzési jelentések szerint Moszkva újabb intenzív offenzívát készít elő. Donald Trump amerikai elnök képviselője pénteken újra felvette a kapcsolatot a Kremllel egy esetleges tűzszünetről szóló tárgyalást kezdve. Kiszivárgott eközben Keith Kellogg elnöki megbízott ukrajnai béketerve is, amely darabokra osztaná fel az országot a békeeléréséhez.
Orosz légicsapás érte az ukrán fővárost szombatra virradóan, a támadásban az eddigi információk szerint hárman megsérültek - közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök elismerte, hogy az ország akár előrehozott parlamenti választások elé is nézhet, ha a jelenlegi politikai feszültségek tovább mélyülnek. A Szombati párbeszédek című vitaműsorban az STVR műsorán a koalíción belüli vitákra mutatott rá, és aggodalmának adott hangot a kormány stabilitásával kapcsolatban, írja a Teraz.sk.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton szokatlanul erős dicsérettel nyilatkozott Donald Trump amerikai elnökről, kiemelve, hogy Trump sokkal jobban érti az ukrajnai konfliktus gyökereit, mint bármely más nyugati vezető. A kijelentés egy nappal azután hangzott el, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Szentpéterváron tárgyalt Steve Witkoffal, Trump Ukrajna-ügyi különmegbízottjával a háború lezárásának lehetőségeiről.
Donald Trump különmegbízottja, Keith Kellogg tábornok egy háború lezárását célzó javaslat részeként felvetette, hogy Ukrajnát a második világháború utáni Berlin mintájára fel lehetne osztani nyugati és keleti övezetekre – számolt be a Telegraph.
Miközben a vámháború témája uralta a világsajtót, viszonylag kevés figyelmet kapott annak ténye, hogy hetek óta várunk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök reagáljon az Ukrajna és USA által felvetett, 30 napos általános tűzszüneti javaslatra. Donald Trump amerikai elnök türelme állítólag már igencsak fogyatkozóban volt, mielőtt a tőzsdei összeomlással fűszerzett kereskedelmi adok-kapok elterelte a figyelmét; most azonban, hogy a vihar csendesülni látszik, ismét Putyinra és Ukrajnára szegeződhet a washingtoni vezető szeme. Trumpnak most Oroszországra kellene nyomást gyakorolnia, hogy a háború befejezése közelebb kerüljön, Putyin érdeke azonban továbbra is az, hogy húzza az időt, amíg katonái dolgoznak a frontvonalon.
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja Oroszországba repült pénteken. Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyin tárgyalójával, Kirill Dmitrijevvel, és a Kreml közleménye szerit az orosz államfővel is megbeszélést folytatott. A Bundeswehr egy belsős dokumentuma szerint az ukrán katonák a német fegyverek nagy részével elégedetlenek, így a Leopard tankokkal és a Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegekkel is. Brüsszelben pénteken találkoznak az Ukrajnát támogató országok védelmi miniszterei, Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül csatlakozik. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.
Vlagyimir Putyin orosz államfő fogadta Szentpéterváron Steve Witkoffot, az amerikai elnöki különmegbízottját - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
Oroszország a három éve tartó háború kezdete óta 67 000 irányított légibombával, több ezer különböző típusú rakétával és 22 400 Sahíd drónnal támadta Ukrajnát - közölte az ukrán légierő pénteken a Telegramon.
Nagy-Britannia csaknem félmilliárd font értékben nyújt újabb katonai segélyt Ukrajnának.
Ötször támadott orosz energetikai létesítményeket az utóbbi egy napban az ukrán hadsereg - közölte pénteken a moszkvai katonai tárca.
Egyre több európai vállalat kerül – akaratán kívül – kapcsolatba olyan szereplőkkel, akik uniós szankciók hatálya alá esnek – derül ki a milánói Katolikus Egyetem Transcrime kutatóközpontjának friss jelentéséből, amelyet a héten mutattak be az Europolnak. A 2022-es orosz invázió óta jelentősen nőtt az ilyen esetek száma, különösen az olyan ágazatokban, mint az elektronikai alkatrészek, gépipar, repüléstechnika és a kettős felhasználású technológiák.
Az amerikai elnök leszögezte, senkit sem enged el büntetés nélkül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.