Dobjuk el a forintot? Csak ha végleg lemondunk az alkoholról!

‹ 1 2 3 4

Az eurózónán kívüli létünk valós makrogazdasági "előnye" az önálló árfolyam- és monetáris politika (még ha az MNB-nek elméletileg persze nincs is árfolyamcélja), jobban mondva az, hogy az árfolyamon keresztül a gazdaság nagyon gyorsan alkalmazkodik a makrogazdasági változásokra. Ez az előny azonban limitált, hiszen a leértékelés/leértékelődés csak átmeneti hatást gyakorol a gazdaságra, és strukturális reformok nélkül nem segíti tartósan az egyensúly fennmaradását.

Mindezek alapján az euró magyarországi bevezetésének elméleti és gyakorlati lehetősége adott lehet néhány éven belül, ha a kormányzat megfelelő makrogazdasági politikát folytat (pl. alacsony deficit fenntartása, versenyképességi reformok, termelékenységgel összhangban lévő béremelés), és az MNB közelíti inflációs célját az EKB 2%-os céljához.

A bevezetéshez azonban valóban az kell, hogy a fiskális alkoholizmust is végleg magunk mögött hagyjuk, vagyis az eurózónán belül se térjünk vissza hozzá. Ebben az estben ugyanis az euró előnyei kedvező hatást gyakorolhatnak a gazdaságra, amely akár növekedési többletet is eredményezhet ahhoz képest, mintha kimaradnánk.

A válság tanulsága, hogy az anticiklikus gazdaságpolitika szerepe felértékelődött, ami manapság nem csak azt jelenti, hogy az államnak jó időkben szigorúan kell gazdálkodnia, rossz időkben pedig támogatnia a gazdaságot, hanem azt is, hogy az egyensúlytalanságok felépülésére (pl. ingatlanpiac, hitelezés) időben reagáljanak - legyen akár saját devizájuk, vagy fizessenek euróval az adott országban.

Az MNB legutolsó belépési kritériuma, hogy ne legyen hosszú távú strukturális költségvetési hiány és az államadósság a GDP 50%-át tegye ki. Mindez valóban hasznos volna, a strukturális hiány viszonylag gyorsan, néhány év alatt csökkenthető a jelenlegi 2-3% közötti szintről, ami gazdasági ciklustól függetlenül garantálhatja az államadósság csökkenését. De az államadósság tekintetében elég lenne, ha a csökkentés célját tűzi ki maga elé a gazdaságpolitika, vagyis nyugodtan beléphetnénk a valutaunióba 50%-nál magasabb adósság mellett is (különben megint csak hosszú évekig, akár évtizedig tartana, hogy a most 70% feletti államadósságot 20%-ponttal csökkentsük), ha a trend kedvező.

A piaci szereplők ugyanis az államadósság esetében is sokkal inkább az "irányt" nézik, és nem a "szintet", ráadásul a hazai szint - noha magas - nincs veszélyesnek tekinthető zónában. A strukturális hiány csatlakozás előtti levágása, valamint az államadósság csökkentésének célja és betartása önmagában támogatná azt, hogy a valutaunió keretein belül is stabilan képes legyen működni a magyar gazdaság.

Végső soron az MNB egy nagyon fontos tanulmányt közölt, hiszen a magyar gazdaság jövőjét meghatározó kérdésről indított el vitát. A jegybank kritériumrendszerének egy részével teljes mértékben egyet lehet érteni (pl. ciklusok összehangoltságának kérdése, strukturális hiány lecsökkentése), vannak köztük olyanok, amelyeket az eurócsatlakozástól függetlenül meg kell lépni (pl. aktivitási ráta emelése, kkv-k és nagyvállalatok közötti dualitás csökkentése), ugyanakkor van számos olyan pontja (pl. az eurózóna átlagos fejlettségi szintjének 90%-os elérése, a GDP-arányos adósság 50%-ra csökkentése), amelyből nyugodtan engedhetünk anélkül, hogy bármit is kockáztatnánk.


(Címlapkép forrása: Kisbenedek Attila / AFP)

• Címkék:
• eurózóna,
• Magyarország,
• makrogazdaság,
• hornyák józsef,
• vélemény,
• euróbevezetés,
• fiskális politika,
• euró

• 90 lett, maradhat?.
• Sokkal fontosabb az "irány", mint a "szint".
• Mit mondanak még a jegybankárok?.
• Most akkor előnyös vagy hátrányos?.