Deviza

Lesz még 370 jövőre az euró? Akkor már miért ne lehetne 400?

Lesz még 370 jövőre az euró? Akkor már miért ne lehetne 400?

2020-ban már tavasszal új történelmi mélypontot állított fel a forint az euróval szemben, majd ezt ősszel többször megközelítette. Jövőre várhatóan egymással ellentétes erők hatnak majd a forintra, hiszen a gazdaság kilábalása ugyan megkezdődhet a válságból, viszont ezzel párhuzamosan nem fog eltűnni a magyar deviza alulteljesítése. Az elemzők többsége most stagnálásra, kis erősödésre számít 2021-ben, de persze szokás szerint megjelennek a szélsőséges vélemények is.

Gyengélkedik a forint az év végén

Gyengélkedik a forint az év végén

Az euró/forint kurzus 365 fölé került délután. Kevesebb, mint 5 egységre van a történelmi mélypontjától a hazai deviza.

Nagyítóval kellett keresni idén Európában a forintnál gyengébb devizákat

Nagyítóval kellett keresni idén Európában a forintnál gyengébb devizákat

Alapvetően a dollár mélyrepüléséről szólt a 2020-as év a devizapiacon, elvétve lehetett olyan fizetőeszközt találni, mely veszített a dollárral szemben. Ezek főleg kifejezetten kockázatosnak számító feltörekvő piaci eszközök voltak. Első ránézésre a forintnak nem volt oka a panaszra, azonban a közvetlen riválisokkal összehasonlítva elég egyértelmű alulteljesítés jellemezte a magyar devizát.

Fillérekre az új mélyponttól a forint, a zloty is kapott egy ütést

Fillérekre az új mélyponttól a forint, a zloty is kapott egy ütést

Bár az amerikai költségvetési leállás elmaradt és a Brexit-megállapodást is támogatja mind a 27 tagállam, mégsem tud talpra állni a jó piaci hangulatban sem a forint, hiszen hétfőn is csaknem 365-ig esett, aztán kedden délután megint ennek közelébe bukott az euróval szemben, így fillérekre járunk az új kéthavi mélyponttól. Közben egy hatalmas autóipari beruházás mai bejelentése ellenére is 1%feletti esést szenvedett el a lengyel zloty, így az utóbbi napokban a forintnál megfigyelt relatív alulteljesítés már enyhült.

Kritikus szintről rántották vissza a forintot a Brexit-hírek hatására

Kritikus szintről rántották vissza a forintot a Brexit-hírek hatására

Az angliai szuperfertőző koronavírus-törzzsel, illetve a Brexit-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság miatt szerdán még tovább esett a forint az euróval szemben, így 363 felett új másfél havi mélypontra bukott. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy elesett egy kritikus szint az árfolyamban és így megnyílt a tér a 370-es szinthez, de aztán a délután érkező hírek a küszöbün lévő Brexit-megállapodásról a forintot is erősíteni tudták, így visszasüllyedt az árfolyam a kritikus szint alá.

Esik tovább a forint, egyhavi mélypontra ütötték

Esik tovább a forint, egyhavi mélypontra ütötték

Bár kedden javult a részvénypiaci hangulat a hétfői nagy romlás után, és a Brexit-tárgyalásokon is látszik az álláspontok közeledése, ez mégsem látszik a forint árfolyam: tovább esett ma, az euró jegyzései már átlépték a 362-es szintet is és így csaknem egyhavi mélypontra bukott a forint az euróval szemben. A lengyel és a cseh fizetőeszköz is gyengül ma, így nem egyedi sztoriról van szó.

Előreugrott a Brexit-káosz, beszakadt a font és a forint is szenved

Előreugrott a Brexit-káosz, beszakadt a font és a forint is szenved

Egy szuperfertőző új vírustörzs angliai terjedése miatt sorozatosan jelentik be az országok a beutazási tilalmat és egyéb korlátozásokat az Egyesült Királysággal szemben, így hatalmas káosz alakult ki a szállítmányozásban (is) a karácsonyi ünnepek előtt, azaz gyakorlatilag előreugrott az időben a megállapodás nélküli Brexit. A kereskedelmi tárgyalások az Európai Parlament által megadott vasárnap éjféli határidőig sem értek véget megállapodással, így az EP idén már nem tudja ratifikálni az esetleg megszülető alkut, aminek esélye egyre kisebb a még mindig nagyfokú nézeteltérések láttán. Hétfőn is folytatódtak a tárgyalások, de úgy tűnik, nem közeledtek az álláspontok. Mindez jókora fontesést váltott ki hétfőn és a részvénypiacok is nagyot estek az angliai korlátozások és a potenciális tovagyűrűző jelentős gazdasági hatások miatt. A negatív hangulat a forintot is megviselte a hét első kereskedési napján.

Ma is gyengül a forint

Ma is gyengül a forint

Gyengült ma délelőtt a forint az euróval szemben, 10 óra után a 357-es szintet is átvitte a magyar deviza. A régiós fizetőeszközök szintén gyengültek ma, de nem olyan mértékben, mint a forint.

Levegőhöz jutott a forint, de jöhetnek még nehéz pillanatok

Levegőhöz jutott a forint, de jöhetnek még nehéz pillanatok

Az utóbbi időszak inkább a forint erősödéséről szólt, ez pedig a magyar deviza friss piaci pozicionáltságán is meglátszik, hiszen a spekulatív külföldi befektetők zárták korábbi short pozícióikat. Abban ugyanakkor erősen megoszlik az elemzők véleménye, meddig tarthat a kegyelmi állapot, a többség arra számít, hogy jön még újabb gyengülő hullám a következő hónapokban-években. Így pedig az idén tavasszal látott 370-es történelmi mélypont sincs kőbe vésve, 2021-ben vagy 2022-ben könnyen láthatunk ennél magasabb euróárfolyamot.

Elfogyott a lendület, gyengülőben a forint

Elfogyott a lendület, gyengülőben a forint

Az általánosan kedvező piaci hangulat érezteti hatását a forint piacán is, a magyar deviza az euróval és a dollárral szemben is erősödni tudott a reggeli percekben. A délelőtti órákban azután a forint ütemes gyengülésbe kezdett, és végül már az euró-forint jegyzés meghaladta a tegnapi szintet.

Amerikának nem tetszik, amit Tajvan a devizájával csinál

Amerikának nem tetszik, amit Tajvan a devizájával csinál

Tajvan megpróbálja csökkenteni kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben - mondta az ország jegybankja. A szigetország így próbált reagálni az amerikai kormány tajvani dollárral kapcsolatos aggodalmaira.

Fontos szintnél fordult a forint – Kifulladt az erősödés?

Fontos szintnél fordult a forint – Kifulladt az erősödés?

Erős támasz szint állította meg kedden az euró-forint jegyzés további esését, a fordulat után ma ismét 355 felett kezdi a napot a magyar deviza. Az MNB tegnap nem okozott meglepetést a befektetőknek, a váratlanul megtartott délutáni sajtótájékoztatón is csak a 2020-as évet értékelte a jegybank vezetése.

Késő este valaki nagyon mellényúlt a forint piacán

Késő este valaki nagyon mellényúlt a forint piacán

Minimális gyengüléssel kezdi a keddi kereskedést a forint az euróval szemben, így továbbra is 354 körül jár a jegyzés. Hétfő késő este volt egy érdekes pillanat, amikor 360 fölé ugrott a jegyzés néhány pillanatra, erre a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy valaki egész egyszerűen mellényúlt a kereskedők közül.

Óvakodjunk a dollártól?

Óvakodjunk a dollártól?

Idén március közepe óta határozott gyengülésben van az amerikai fizetőeszköz. Az USA dollár a főbb devizákhoz képest átlagosan több mint 10 százalékkal értékelődött le. A mostanában megjelenő devizapiaci előrejelzések többségében azt olvashatjuk, hogy minden adott ahhoz, hogy a dollár lejtmenete akár hosszabb távon is folytatódjon.

Most fellélegezhet a forint, de két év múlva 380 lehet az euró

Most fellélegezhet a forint, de két év múlva 380 lehet az euró

Az utóbbi hónapokban érezhetően erősödött a forint, ez egy ideig még folytatódhat, illetve fennmaradhat a jelenlegi árfolyam a gazdaság kilábalása miatt. Utána viszont 2021 második felében és 2022-ben megint a negatív magyar reálkamat kerülhet a piac célkeresztjébe, így két év múlva 380-nál állhat már az euró jegyzése, ami új történelmi mélypontot jelentene a forint szempontjából – olvasható a Commerzbank friss előrejelzésében. A német bank elemzője szerint jövőre nehéz helyzetbe kerülhet az MNB az infláció emelkedésével.

Kifulladni látszik a forint ereje a brüsszeli megállapodás után

Kifulladni látszik a forint ereje a brüsszeli megállapodás után

Jelentősen erősödött a forint az utóbbi napokban, ahogyan egyre biztosabbá vélt, hogy lesz megállapodás az uniós csúcson a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról. Csütörtök estére aztán meg is született az alku, így most a forint a kitörés határán van, másfél év után először tudott technikailag a 200 napos mozgóátlag alá erősödni. Innen további tér nyílhat meg lefelé akár a 345-ös szint környékére.

Másfél éve példátlan helyzet kapujában a forint

Másfél éve példátlan helyzet kapujában a forint

A szerdai előzetes megállapodás után csütörtökön délután az EU-csúcson is egyeztetnek arról a német kompromisszumos javaslatról, ami a magyar és lengyel vétófeladást hivatott elhárítani és összességében erősebb szintek felé terelte a forintot a biztató híráramlás. A csütörtök késő délutáni kereskedésben jelentős forinterősödés alakult ki és az euró jegyzése 354 közelébe süllyedt, azaz elkezdte tesztelni az árfolyam a kulcsfontosságú technikai szintet, a 200 napos mozógátlagot.

Régiós devizák: különös november, mozgalmas december?

Régiós devizák: különös november, mozgalmas december?

Erősen indult a november a régiós devizák számára, viszont szemben a világ vezető részvényindexeivel, az erősödés hamar kifáradt a forint, a zloty és a cseh korona számára. Felmerül tehát a kérdés, hogy tényleg ennyit áraznának a régiós devizák a koronavírus-válságból való kilábalást ígérő oltóanyagok érkezésének híréből?

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.