FONTOS Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Deviza

Besült a forint áttörési kísérlete?

Besült a forint áttörési kísérlete?

Gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, így visszapattant a korábbi kulcsszintről, ami kitörést valószínűsített. Persze még mindig érezhetően 360 alatt jár a jegyzés, így maradt esély a nagy dobásra, ha újra javulna a hangulat. Ma elsősorban az MNB délutáni kommunikációjára figyelhetnek a befektetők, bár a kamatok szinte biztosan nem változnak.

Még mindig a kitörés küszöbén a forint, kis lépésekkel halad előre

Még mindig a kitörés küszöbén a forint, kis lépésekkel halad előre

Tovább araszol a kitörés felé a forint, mely a jelek szerint megvetette a lábát 360 alatt. Ahhoz sem sok hiányzik, hogy technikailag kitörjön eddigi sávjából a magyar deviza, akkor pedig további tér nyílhat az erősödésre. Továbbra is kulcsfontosságú lesz ebből a szempontból az euró-dollár árfolyam alakulása, emellett az MNB holnapi üzeneteire figyelhetnek a befektetők.

Még nem jött össze a nagy áttörés, kulcsszinten billeg a forint

Még nem jött össze a nagy áttörés, kulcsszinten billeg a forint

Péntek reggel továbbra is 357 körül ingadozik a forint az euróval szemben, amivel nem jött még össze a nagy kitörés a magyar devizának, de nem sok hiányzik hozzá. A rossz hí, hogy megint fordulni látszik az euró-dollár, az amerikai deviza esetleges erősödése pedig megtorpedózhatja a forint kitörését is.

Most dőlhet el a forint sorsa – Meglesz a nagy áttörés?

Most dőlhet el a forint sorsa – Meglesz a nagy áttörés?

Szerdán tovább erősödött a forint, ezzel egy fontos szinthez ért el, hiszen ha innen kitartana a jó hangulat, akkor ki tudna törni a 360 körüli sávból. Ehhez még kellene egy-két napnyi erősödés, és akkor további tér nyílhatna meg lefelé az árfolyamban. Továbbra is érdemes fél szemmel az euró-dollár árfolyamot figyelni, hiszen azzal mozog párhuzamosan a forint is.

Kriptodevizák: egy bika piac közepén vagyunk, de nem biztos, hogy a bitcoin lesz a befutó

Kriptodevizák: egy bika piac közepén vagyunk, de nem biztos, hogy a bitcoin lesz a befutó

Lassan napról napra állít be új rekordot a bitcoin árfolyama, az elemzők pedig egymást licitálják túl a jövőbeni kilátásokat illetően, azt bizonygatva, hogy a mostani ralli nem hasonlítható a kisbefektetők 2017-es rohamához, ami után kipukkadt a lufi. Juhász Gergelyt, a kriptodevizákba fektető Cointresor Zrt. igazgatósági elnökét kérdeztük, milyen árfolyamra számít pár éven belül, mennyire vehetik át a kriptodevizák az arany szerepét és mi volt az utóbbi idők legjelentősebb fejlesztése, ami újra rajzolhatja a digitális pénzek piacát.

Most készülődik a nagy áttörésre a forint

Most készülődik a nagy áttörésre a forint

További erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, ezzel próbál eltávolodni a 360-as lélektani szinttől. Az utóbbi hetek után az mindenképpen komoly eredmény lenne, ha sikerülne áttörni ezt az erősnek tűnő támaszt, akár további forinterősödésre nyílhatna tér.

Alig rezdül a forint, nem ereszti a 360-as mágnes

Alig rezdül a forint, nem ereszti a 360-as mágnes

Továbbra sem tud szabadulni a 360-as lélektani szinttől a forint, már hetek óta itt ingadozik a magyar deviza az euróval szemben. Egyelőre kis fordulat látszik a dollár piacán is, újra a gyengülés felé mozdult az amerikai deviza, vagyis véget érhetett a korrekció a devizapár esetében is.

360 felett kezdi a hetet a forint, nem tud kimozdulni a holtpontról

360 felett kezdi a hetet a forint, nem tud kimozdulni a holtpontról

Hetek óta a 360-as lélektani határ körül ingadozik a forint az euróval szemben, most éppen felette van kicsivel. Egyelőre nem látszik, mi tudná kimozdítani erről a holtpontról a magyar devizát, elsősorban a nemzetközi devizapiaci mozgások, az euró gyengülése hatott az utóbbi időszakban rá, de a jelek szerint ez sem tud akkora mozgást kiváltani, hogy bármerre elinduljon a forint.

Próbálja megvetni a lábát 360 alatt a forint – Sikerülhet neki?

Próbálja megvetni a lábát 360 alatt a forint – Sikerülhet neki?

Minimális erősödéssel kezdi a pénteki napot a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni az utóbbi napok hangulatát meghatározó 360-as lélektani szinttől. A magyar deviza hosszabb ideje alig mozdult ki innen, még korai lenne azt kijelenteni, hogy most az erősödés felé indulhat, főleg úgy, hogy a dollár továbbra is ellene dolgozik.

Át akarja törni a forint a 360-as falat

Át akarja törni a forint a 360-as falat

Az erősödés felé vette az irányt a hazai fizetőeszköz a csütörtök reggeli kereskedésben, az euróval szembeni árfolyama újra a 360-as szint környékén ingadozik.

Megint megütötték a forintot, újra 360 felett az euró

Megint megütötték a forintot, újra 360 felett az euró

Szerdán ismét a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, így megint 360 feletti árfolyamot látni a piacon délután. A magyar deviza és régiós társai ismét a dollár erősödésére reagáltak eséssel, vagyis továbbra is elsősorban a nemzetközi fejlemények mozgatják az árfolyamot.

Kedd reggel is 361 közelében kezd a forint

Kedd reggel is 361 közelében kezd a forint

Minimális erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, de továbbra is 361 felett jár a jegyzés. Egyelőre az euró-dollár árfolyamban sem látszik nagy elmozdulás, nagyrészt az mozgatja most a forintot is. A befektetők továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelnek, emellett Joe Biden közelgő beiktatása mozgatja a hangulatot.

Tovább gyengül a forint

Tovább gyengül a forint

Gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, így ismét 360 felett jár a jegyzés. A magyar deviza részben a dollár erősödésével párhuzamosan gyengül, az amerikai fizetőeszköz most korrigálja az elmúlt hetek meredek gyengülését.

Nőttek az amerikai kötvényhozamok, kilőtt a dollár

Nőttek az amerikai kötvényhozamok, kilőtt a dollár

A dollár jelentős erősödést mutat hétfőn, amelynek az oka elsősorban az amerikai állampapírok hozamemelkedése és a demokrata kék hullám miatti várakozások. Az euró árfolyama eközben két hetes mélypontra csökkent.

Csúnyán lefordult az új csúcsról a forint

Csúnyán lefordult az új csúcsról a forint

Szerda után csütörtök délelőtt is hirtelen forinterősödés bontakozott ki a bankközi piacon, amelynek jegyében 356,5-ig ugrott átmenetileg az euróval, 290 közelébe a dollárral szemben. Előbbi 2,5 hetes, utóbbi csaknem 2,5 éves csúcs közeli szintet jelentett, de aztán éles fordulat következett és délutánra már 360, illetve 292,5 közelébe esett vissza a forint. Közben az éjjeli amerikai fejleményekre némi bizonytalanság látszik a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, így a dollár erősödni tudott.

Kifulladt a forint erősödése, újra gyengült

Kifulladt a forint erősödése, újra gyengült

Csaknem 3 éves csúcsra ugrott szerda délelőtt az euró a dollárral szemben 1,23 felett arra a piaci várakozásra, hogy megnyerhetik a demokraták a Szenátusért folytatott kontrollt az Egyesült Államokban és így Joe Biden demokrata elnök komolyabb korlátok nélkül tudná megvalósítani gazdaságélénkítő terveit. Az euró tehát nagyon jól teljesít a gyengélkedő dollárral szemben, de még ezzel az erősödő euróval szemben is új csúcsra ért átmenetileg 357 közelében a forint, így a dollár/forint devizakeresztben még látványosabb volt a mozgás: 290 alá bukott az árfolyam és nagyon közel jártunk ahhoz, hogy akár új másfél éves forintcsúcsról beszélhessünk. Aztán délután jött a fordulat: a dollár kicsit erősödött, a forint lendülete pedig kifulladt és 359 közelébe visszaesett az euróval szemben.

Megy tovább a forint, távolodunk a 360-as eurótól

Megy tovább a forint, távolodunk a 360-as eurótól

Nagy lendülettel kezdte az újévet a forint, aztán ahogy elromlott külföldön a piaci hangulat az új koronavírus-törzs miatti szaporodó lezárások hírére, úgy torpant meg a magyar fizetőeszköz is. Aztán kedden megint erőt gyűjtött és dél körül nagy lendülettel 360 alá jutott az árfolyam, aztán délután még tovább erősödött, egészen 359-ig. Ez kéthetes forintcsúcsot jelent. Furcsa kettősség ez, mert december 21-én az Egyesült Királysággal szembeni lezárások hangulatrontó hatására ugrott 360 fölé az euró, és azután süllyedt vissza ez alá, hogy a mai operatív törzs tájékoztatón bejelentették a magyar légtérzár feloldását a britekkel szemben.

Erősödéssel kezdi az évet a forint, de még 360 felett az euró

Erősödéssel kezdi az évet a forint, de még 360 felett az euró

Erősödött a forint hétfő reggel az euróval szemben, így távolodik az év végén látott 365-ös szinttől és egyben a 370 közeli történelmi mélypontjától is. Az euró közben megállíthatatlan a dollárral szemben, lassan az 1,227-es szintet közelíti a jegyzés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.