Deviza

Hirtelen kitáraztak a forint támadói – Vagy csak újratöltenek?

Hirtelen kitáraztak a forint támadói – Vagy csak újratöltenek?

Rég nem látott folyamat látszott a forint piacán az elmúlt hetekben: a külföldi befektetők jelentősen zárták a magyar deviza elleni pozícióikat – derül ki az MNB szokásos havi ábrakészletéből. Ezzel párhuzamosan erősödött vissza 355-ig a magyar deviza az euróval szemben. Már most látszanak annak jelei azonban, hogy ez nem tartott ki sokáig, vagyis könnyen lehet, hogy csak profitrealizálást láttunk.

Egyre csúnyábban esik a forint a magyar vétó után

Egyre csúnyábban esik a forint a magyar vétó után

Kishíján 360-ig gyengült vissza a forint az euróval szemben azt követően, hogy a magyar kormány megvétózta a hétéves uniós költségvetést és a helyreállítási alapot. A következő napok még biztosan az európai költségvetési vitáról szólnak majd, ez határozhatja meg a forint sorsát. Ma kora délután pedig az MNB kamatdöntése, illetve az azt követő közlemény lehet piacmozgató hatású.

Úgy tűnik, elfogyott a forint lendülete

Úgy tűnik, elfogyott a forint lendülete

Péntek reggel 355 körül kezdte a napot a forint az euróval szemben, aztán délelőtt a vártnál erősebb magyar GDP-adat után is kissé gyengült, a 356-os szintig vissza emelkedtek a jegyzések. Az, hogy sorozatban már negyedik egymást követő nap nem volt érdemi további erősödés, arra utal, hogy elfogyott a forint lendülete, a 370-es szint közeléből való 15 egységnyi erősödés után "megpihen" az árfolyam. A jövő heti - magyar szempontból kiemelten fontos - uniós tagállami döntések előtt ez a befektetők részéről kiváró hangulatra is utalhat. Elvileg kedden dől el az Általános Ügyek Tanácsában, hogy a három uniós rendeletből a magyar és a lengyel kormány vétóz-e és ha igen, akkor mit.

Szép csendben újabb csúcsra kapaszkodott a forint a devizakötvény-kibocsátás árnyékában

Szép csendben újabb csúcsra kapaszkodott a forint a devizakötvény-kibocsátás árnyékában

Csütörtökön is folytatódott a forint lassú, fokozatos - igaz kilengések melletti - erősödése, az euróval szembeni jegyzések kédő délutánra 354 közelébe ereszkedtek, ahol utoljára 2,5 hónapja járt a magyar fizetőeszköz. A forint erősödését az is táplálhatja, hogy ma két újabb devizakötvény-kibocsátást zavart le nagy sikerrel a magyar állam, hiszen hatalmas befektetői érdeklődés mutatkozott a papírok iránt és ez javítja a magyar eszközök megítélését.

Bő kéthavi csúcsról fordult a forint

Bő kéthavi csúcsról fordult a forint

Az utóbbi napok erősödése után sem fulladt ki a forint, a jelek szerint van még erő a magyar devizában. Szerda reggel már 355 közelében járt a magyar deviza az euróval szemben, amivel egy hét alatt már bő 2%-os erősödést mutat.

Kéthavi csúcsra ugrott a forint - Meddig erősödhet még?

Kéthavi csúcsra ugrott a forint - Meddig erősödhet még?

Az amerikai elnökválasztási eredmény beárazása és a koronavírus-vakcina által keltett nagyfokú kockázati étvágy az utóbbi másfél hétben jelentős forinterősödést váltott ki, így mind a dollárral, mind az euróval szemben kéthavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Megnéztük, hogy ha kitartana ez a lendület, akkor milyen árfolyamszinteken ütközhetne komolyabb technikai akadályokba az árfolyam.

Megint rákapcsolt a forint, egyre távolabb a 360-as euró

Megint rákapcsolt a forint, egyre távolabb a 360-as euró

Továbbra is a 360-as lélektani határtól próbálna eltávolodni a forint az euróval szemben, ma az inflációs adat még alig volt hatással az árfolyamra, délután viszont elindult az újabb forinterősödés. A nemzetközi piacon a török líra a hétfői szárnyalás után hamar újra lejtőre került, a jelek szerint fogytán a piac türelme az új gazdaságpolitikai vezetés felé.

Tartósan gyengülhet a dollár Biden győzelme után

Tartósan gyengülhet a dollár Biden győzelme után

A dollár tovább gyengülhet a közeljövőben, Joe Biden megválasztása ugyanis mérsékli a geopolitikai és kereskedelmi kockázatokat, az elfogadásra váró mentőcsomag pedig kisebb lehet, mint amelyet előzetesen várhattunk – mondák a Citi stratégái a CNBC-nek.

Kiderült, miért mondott le rendkívül furcsa körülmények között a török pénzügyminiszter, amit el is fogadott Erdogan

Kiderült, miért mondott le rendkívül furcsa körülmények között a török pénzügyminiszter, amit el is fogadott Erdogan

Egy napnyi hallgatás után hétfő este végül a török államfői hivatal közleményben jelezte, hogy elfogadta Tayyip Erdogan államfő Berat Albayrak pénzügyminiszter váratlan lemondását. Albayrak Erdogan veje, aki nagyon szoros szövetségese volt eddig az államfőnek, sőt annyira „tolta őt” az államfő, hogy sokan már Erdogan utódját és a leendő AKP pártelnököt látták benne. Így az, hogy Albayrak az Instagramon jelezte vasárnap a lemondását, nagyon sokakat meglepett és hétfőre nagyjából az is összeállt, hogy miért.

Próbál tovább kapaszkodni a forint, távolodna a 360-tól

Próbál tovább kapaszkodni a forint, távolodna a 360-tól

Erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, a magyar deviza próbál eltávolodni a 360-as lélektani határtól azt követően, hogy történelmi mélypont közeléből jött vissza. A következő napokban a holnap reggeli inflációs adat és a pénteki GDP-statisztika határozhatja meg a hangulatot, emellett az amerikai elnökválasztást követő jogi csatározásra és a koronavírus globális terjedésére lesz érdemes figyelni.

Kifulladni látszik a forint tegnapi szárnyalása

Kifulladni látszik a forint tegnapi szárnyalása

Ritkán látható erősödést mutatott csütörtökön a forint az euróval szemben, napközben volt olyan pillanat, amikor 1,5%-os erősödésben volt a magyar deviza. Már este látszottak annak jelei, hogy nem lesz örökké fenntartható a szárnyalás, péntek reggel pedig további gyengüléssel kezdett a magyar deviza.

Az MNB is segíthetett visszarántani a forintot a szakadék széléről - reagált a jegybank a felvetésre

Az MNB is segíthetett visszarántani a forintot a szakadék széléről - reagált a jegybank a felvetésre

Kétmilliárd euróval csökkentek októberben az MNB nemzetközi tartalékai – közölte a jegybank péntek reggel. Ennél nagyobb visszaesésre évek óta nem volt példa, pedig devizalejárat egyáltalán nem volt. Ez pedig erősíti azt a vélekedést, hogy október végén a forint történelmi mélypontja környékén az MNB is beavatkozhatott, hogy megfordítsa a gyengülést. A jegybank a cikkünk megjelenése után reagált, és a devizatartalék változását egyéb piaci műveletekre vezette vissza

Miért szárnyal ma a forint? Egyelőre mindenki csak találgat

Miért szárnyal ma a forint? Egyelőre mindenki csak találgat

Tovább erősödött csütörtök délig a forint az euróval szemben, már 360 alá is benézett az árfolyam, amire 3 hete nem volt példa. Az utóbbi napokban elsősorban az amerikai elnökválasztási eredmények befolyásolták a piaci hangulatot, és azon keresztül a forint árfolyamát is. Joe Biden egyre biztosabbnak tűnő győzelme azért van jótékony hatással van a forintra is, mert egyrészt erősödik a kockázati étvágy, másrészt a Biden-győzelem gyengíti a dollárt, ez pedig most is jót tesz a forintnak.

Miért nem védi az MNB a mélypont közelébe zuhant forintot?

Miért nem védi az MNB a mélypont közelébe zuhant forintot?

A múlt héten fillérekre volt történelmi mélypontjától a forint az euróval szemben, kevés híján 370 forintot kellett adni egy euróért. Hasonló esetben gyakran felvetődik a jegybanki intervenció lehetősége, hogy a szimbolikus szintet megvédjék. Az MNB soha nem kommunikálja az ilyen lépéseit, vagyis valószínűleg sosem fogjuk tudni, beléptek-e a piacra, de ha volt is ilyen lépés, az sem lehetett jelentős. Persze nem is egyértelmű, hogy vajon be kell-e avatkoznia ilyen esetben a magyar jegybanknak, leginkább lélektani jelentősége van ma annak, látunk-e új csúcsot az euró-forint árfolyamban.

Jócskán erősödik a forint az amerikai elnökválasztás híreire

Jócskán erősödik a forint az amerikai elnökválasztás híreire

Az amerikai elnökválasztási szavazatok összeszámolásának kezdetétől jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben, mivel szorosnak kezdett kinézni a verseny és még szerda kora délután is jól látszik, hogy tényleg kétesélyessé vált a Trump-Biden párharc kimenetele. Emiatt az éjjel is látott hirtelen és jelentős forintkilengések a nap további részében is folytatódtak.

Szárnyal a forint a jó hangulatban

Szárnyal a forint a jó hangulatban

A múlt héten még rekordközelben lévő euró-forint árfolyam után kicsit enyhült a nyomás a magyar devizán, de most 366 körül elakadni látszik az erősödés. A következő napokban egyértelműen az amerikai elnökválasztás és az arra adott piaci reakciók mozgathatják majd a forint árfolyamát is, a globális kockázatvállalási hajlandóság döntheti el az irányt.

Történelmi mélypontjánál fordult a forint – Maradt még benne erő?

Történelmi mélypontjánál fordult a forint – Maradt még benne erő?

Hajszálra volt történelmi mélypontjától a forint a múlt héten, aztán onnan tudott visszakapaszkodni péntekre. A következő napokban elsősorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, hiszen jön az amerikai elnökválasztás és a Fed kamatdöntése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.