Folyamatosan gyengül tovább a forint, hiába a vámháborús szünet
Deviza

Folyamatosan gyengül tovább a forint, hiába a vámháborús szünet

Portfolio
Hatalmas forinterősödést váltott ki szerda este az, hogy Donald Trump amerikai elnök 90 napra felfüggesztette a Kínán kívüli relációkra a nagyon komoly vámokat, de csütörtökön reggel újra esni kezdett a magyar fizetőeszköz, majd délelőtt 406 körül oldalazott, majd délután 407 fölé ment az árfolyam. A reggeli esésben szerepe lehet annak, hogy túlzott lehetett a tegnap esti erősödés, illetve annak is, hogy továbbra is megmaradtak a bizonytalanságok, hogy mi lesz 90 napon túl a vámokkal. A vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci és inflációs adatok sem állították meg a dollár gyengülését.

A magyar gazdaság kilátásai is terítékre kerülnek a Portfolio következő befektetői klubján, ahol neves közgazdászok vitatják meg az aktuális világgazdasági fejleményeket, gazdaságpolitikai döntéseket, monetáris politikai irányokat.
Megosztás

407

Tovább erősödött a forint a késő esti órákban, egészen 407-ig ment a kurzus az euróval szemben, míg a dollár ellenében 363,6-nál állnak a jegyzések.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Erőre kapott a forint

Új erőre kapott a forint az esti órákban, rövid idő alatt 407,5-ig erősödött a jegyzés az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Közben az EUR/USD párban is jelentős elmozdulás látható, 2,4 százalékot erősödött az euró a dollárral szemben, részben ez adott lendületet a forintnak is.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

408 felett

Miközben a részvénypiacokon újabb jelentős eladási hullám alakult ki, a forint tovább gyengül az euróval szemben, már 408,3-nál jár a kurzus. Közben a dollárral szemben folytatódik az erősödés, 364,6-nál van a jegyzés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

408-nál oldalazik az árfolyam

Az euróhoz képest az elmúlt órában nem változott az árfolyam: 407,7 környékén oldalazik a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest viszont erősödik tovább a magyar deviza: már 365,7-nél jár a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A magyar gazdaság kilátásai is terítékre kerülnek a Portfolio következő befektetői klubján, ahol neves közgazdászok vitatják meg az aktuális világgazdasági fejleményeket, gazdaságpolitikai döntéseket, monetáris politikai irányokat.
Megosztás

Közel a 408-as szint

Folytatódik a gyengülés, az euróárfolyam már a 407,7-es szintet is átvitte. Mindez arra utal, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a piacokon, hiába függesztette fel 90 napra a viszonossági vámokat Donald Trump elnök.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Donald Trump tegnapi politikai hátraarca mögött – legalábbis a közkeletű értelmezés szerint – a hosszú lejáratú amerikai államkötvények hozamának emelkedése állt, különösen a 30 éves papíroké, amelyek az elnöki bejelentés előtt látványosan estek, majd később ismét emelkedni kezdtek. A piaci idegességet fokozta, hogy a brit jegybank lemondta saját 30 éves kötvényaukcióját is. Mindez arra utal, hogy a pénzpiacok továbbra is likviditási feszültségekkel vagy mélyebb problémákkal küzdenek, és Trump lépései nem biztos, hogy elegendőek voltak.

Eközben a kongresszusi republikánus vezetés egy nagyobb költségvetési hiánnyal járó büdzsét szorgalmaz, miközben valós megtakarításnak nyoma sincs a költségvetési adatokban. Mindezt szintén Trump próbálja meg átverni a saját pártján, amely tegnap elhalasztotta a szavazást a tervezetről, mert nem volt meg a republikánus egység a javaslat mögött.

Megosztás

Már 407 felett az euró

Délután sem talál erőre a forint, gyengül tovább az euróval szemben: az árfolyam most már 407,3 közelében jár.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egész egyszerűen tűnik el a dollárhegemónia

A devizapiacon ismét gyengül a dollár, mivel továbbra is kétségek övezik a szerepét, mint biztonságos menedékvaluta a Trump-féle vámháborús bizonytalanság közepette. Az euró/dollár árfolyam több mint 1 százalékkal emelkedett, 1,1070-re, így teljesen ledolgozta a Trump bejelentése után bekövetkezett korábbi gyengülést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár a jennel szemben is esett: az USD/JPY árfolyam 1,5 százalékkal csökkent 145,50-re.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A frankkal szemben pedig még nagyobb volt a gyengülés: az USD/CHF több mint 2 százalékot esett, 0,8400 alá. A svájci deviza a krízisek egyik legnépszerűbb menedékdevizája, így érthető a növekvő kereslet a Trump által megbolygatott világrendben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Hátat fordít Európa legerősebb országa az amerikai piacnak

Az Egyesült Államok részéről kilátásba helyezett, évi mintegy 161 milliárd euró értékű német exportot fenyegető új vámok különösen érzékenyen érintik az amúgy is gyengélkedő német gazdaságot. A Merz-kormány alakulása előtt közzétett friss koalíciós megállapodásban ezért a gazdasági növekedés újraindítása került a középpontba, ami az USA-ról való leválással is jár.

Hátat fordít Európa legerősebb országa az amerikai piacnak
Megosztás

Visszagyengült a dollár

A forintárfolyam újra 366 környékén mozog a dollárral szemben, miután koradélután 367,5 fölé is visszajött az árfolyam. Az amerikai infláció végül elmaradt a várakozásoktól, 2,4 százalék lett a várt 2,6 százalék helyett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nagyon rossz hír érkezett Németországból

A megemelt amerikai vámok miatt csökkentették idei német GDP-növekedési előrejelzésüket a vezető német gazdaságkutató intézetek évente két alkalommal kiadott közös prognózisuk legfrissebb számában.

Nagyon rossz hír érkezett Németországból
Megosztás

Nagyot csökkent az amerikai infláció

A vártnál kisebb lett az amerikai infláció az energiaárak és a lakhatási költségek inflációjának csökkenése miatt.

Nagyot csökkent az amerikai infláció
Megosztás

Elérte a 407-et az árfolyam

Átvitte a 407-es szintet a forint az euróhoz képest, de nem a magyar deviza az egyetlen a régióból, amely a tegnapi nagy erősödés után nem tudott tartósan erősödni. A zloty is gyengül tovább.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Napközben eddig a dollárhoz képest erősödésben volt a forint, azonban a kora délutáni órákban elkezdett visszakorrigálni az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

407 felé araszol az euró

Az elmúlt percekben újabb forintgyengülési hullám indult el, amelynek nyomán 406,7-ig ugrott az euró árfolyama, és így a dollár/forint árfolyam is visszakanyarodott 367-ig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké

Az Európai Unió 90 napra felfüggeszti az első ellenlépéseket Donald Trump amerikai elnök vámintézkedéseivel szemben, hogy teret adjon a tárgyalásoknak.

Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
Megosztás

Oldalazik az árfolyam

A tegnapi erősödést követő korrekció egyelőre megállt: a forint a 405,6-405,8 közötti sávban oldalazik egyelőre az euróhoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Ütés után oldalaz a forint

A reggeli esés után 406 körül ragadt a forint az euróval szemben az utóbbi másfél órában. Ezzel párhuzamosan az euró tovább tudott erősödni a dollárral szemben 1,11-ig, így a dollár/forint kurzus 367,7-ig visszasüllyedt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A forint lehet az egyik nagy nyertese a hangulati fordulatnak

Az ING Bank csütörtök reggeli devizapiaci összefoglalója arra mutat rá, hogy a forint lehet az egyik nagy nyertese a régióban a Trump-vámok 90 napra felfüggesztésének, hiszen a magyar fizetőeszköz intenzíven szokott reagálni a globális hangulati kilengésekre. Azt is megjegyzik azt, hogy a régiós devizák összességében tompábban reagáltak tegnap éjjelig a vámháborús fejleményekre, mint például a latin-amerikai devizák, amelyek heves erősödést mutattak.

Megosztás

Ütni kezdték a forintot

Az elmúlt percekben folytatódott a forint esési hulláma, és már 406 felett jár az euró jegyzése, azaz a reggel 7 órakor érvényes 403-as szinthez képest már csaknem 1%-os forintesést látunk napon belül. Tegnap este a nagy rali 409 felettről indult, ennek tehát a felár már visszaadta a forint. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a forint, hanem a lengyel zloty és a cseh korona is esni kezdett a reggeli kereskedés során.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár kicsit ismét gyengült a reggeli kereskedésben, az euró/dollár 1,10 fölé lépett, így vele szemben a kurzus 369 körül maradt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 405 felett az euró

Folytatódik a forintgyengülés, már 405,2-nél jár a forint, de még messze van a tegnap látott 410 közeli szintektől az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest is már gyengüléssel áll napon belül a magyar deviza: 369,2-nél jár a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A magyar gazdaság kilátásai is terítékre kerülnek a Portfolio következő befektetői klubján, ahol neves közgazdászok vitatják meg az aktuális világgazdasági fejleményeket, gazdaságpolitikai döntéseket, monetáris politikai irányokat.
Megosztás

Elillant a forint ereje

A szerda késő esti nagy menetelés véget ért, gyors gyengüléssel újra 404,5 környékéig gyengült vissza a forint az euróval szemben. A piacokon a hurráoptimizmus után még mindig nagy a bizonytalanság a vámháború lehetséges kimenetelét illetően.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Elérték a vámháború első hullámai Kínát, az inflációnál is rosszabb vár rájuk

Kína fogyasztói árai márciusban a második egymást követő hónapban csökkentek, miközben a gyártói defláció is súlyosbodott. A kiszámíthatatlan tempójú amerikai kereskedelmi háború miatt egyre halmozódnak az eladatlan exporttermékek, így még tovább csökkenhetnek a belső piaci árak.

Elérték a vámháború első hullámai Kínát, az inflációnál is rosszabb vár rájuk
Megosztás

Vámháború és devizaingadozás: mi vár a forintra?

Szerdán délután jelentős gyengülést mutatott a forint az euróval szemben, miután az Egyesült Államok életbe léptette a kínai termékekre vonatkozó, megemelt vámokat, amire Kína újabb válaszlépésekkel reagált. A vámháború eszkalálódása feszültséget keltett a piacokon, az euróval szemben 410 közelébe gyengült a forint. Ugyanakkor a dollárral szemben stabil maradt a magyar fizetőeszköz, mivel a zöldhasú is gyengülést mutatott az euróval szemben.

A nap végére pozitív fordulat következett:

Donald Trump 90 napos vámfelfüggesztésről szóló nyilatkozata visszaerősítette a forintot, az euróval szembeni árfolyam 403 körül stabilizálódott.

A nemzetközi hangulat is javult, az amerikai tőzsdék emelkedésbe kapcsoltak, ami közvetve szintén támogatta a forintot, az ázsiai piacok pozitív hangulata pedig pozitív előjel csütörtökre is.

Legalábbis kora délutánig: az elmúlt hetekben a piacokat erősen befolyásolta, hogy Donald Trump elnök milyen bejegyzéseket tesz közzé a Truth Social oldalán ébredése után.

Kora reggel az euróárfolyam 403,15 forintnál mozog, de már 402,8-ig is erősödött a magyar deviza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben a forint árfolyama 368 körül mozgott, míg az EUR/USD keresztárfolyam 1,095-re süllyedt. Reggel a dollárárfolyam 367,15 forintnál mozog.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A piac továbbra is érzékenyen reagál a geopolitikai fejleményekre, különösen az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus újabb fordulataira.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet