Fordulat újra a forint árfolyamában
Egyre mérsékeltebb a forint napon belüli esése, ugyanis a délutáni órákban erősödik a hazai fizetőeszköz. Az euróval szembeni jegyzések a 399,50-es szint alá értek. Ebben már szerepet játszik a dollár gyengülése is.

Így vesz repülőrajtot Európa gazdasága?
Az európai védelmi kiadások növekedése fellendítheti a kontinens gazdaságát, amennyiben ez egy átfogó ipari megújulás keretében valósul meg, és a kormányok meggyőzik az ágazat szereplőit arról, hogy a finanszírozás hosszú távon biztosított - írja elemzésében a Reuters hírügynökség.

Nincs megállás, megint kamatot vágott az EKB
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot az Európai Központi Bank. A közlemény és Lagarde elnök sem tett közvetlen utalást, erős véleménnyilvánítást az Európai Unió gazdaságpolitikai fordulatáról. A frissített előrejelzésben az idei évre vonatkozó növekedési várakozását kissé lejjebb vitte a jegybank.

400 alatt az árfolyam
Korrigál a forint árfolyama, az euróval szembeni jegyzések a 400-as szint alá süllyedtek. Az euró-forint kurzusa jelenleg 399,90-nél jár.

Beindult a Musk-daráló, ez lett a hatása
A március elsején végződött hét napban 21 000-rel 221 000-re csökkent új munkanélküli kérelmek száma. Egyelőre tehát az Elon Musk által vezetett DOGE hivatal szövetségi alkalmazottakat ért kirúgási hulláma csak részben éreztette hatását a hivatalos adatokban.

A forintra fogad a neves befektetési bank
A Németországban kibontakozó költségvetési fordulat miatt a JP Morgan londoni befektetési bank szakemberei piaci felülsúlyozás kategóriába helyezték a lengyel zlotyt, a cseh koronát és a magyar forintot - számol be a Reuters.

400 felett ragadt az árfolyam
A kora délutáni órákban megállt egyelőre a forint vesszőfutása, az euróval szembeni jegyzések a 400,50-es szint körül járnak.
Egyes értelmezések szerint továbbra is nagy a zaj a geopolitikai színtéren (uniós, amerikai és az orosz-ukrán front tekintetében), ami még mindig nem tesz jót a régiós devizák megítélésének, de vannak olyan piaci vélemények is, miszerint az elmúlt hetek nagy menetelése után profitrealizálások történhettek a térségi devizáknál.
Január elejétől ugyanis látványos erősödésen ment keresztül a forint, euró ellenében közel 20 egységet, a dollár ellenében pedig közel 40 egységet csökkent az árfolyam.

A dollárral szemben is esik a forint
A forint a dollár ellenében is gyengül, az USD/HUF kurzusa már a 371,50-es szintnél jár, reggel még 367-nél volt az árfolyam.

401-nél az árfolyam
Tovább gyengül a hazai fizetőeszköz, az euró ellenében a jegyzések már a 401-es szintnél vannak.

Már 400 fölé ütötték a forint árfolyamát
Egészen 400,6-ig gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. Az euró egyelőre stabil a dollárral szemben.

Nagyon sok pénzt vont be az állam
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A hosszú kötvények mind magasabb hozam mellett keltek el, de a kibocsátó lényegesen megemelte a kibocsátott mennyiséget.

Nincs egyedül a forint
A mai kereskedésben a lengyel zlotyt is ütik, az euró ellenében 0,5%-ot emelkedett az árfolyama.

400-nál az árfolyam
Folytatódik a forint gyengülése. Az euróval szembeni árfolyam már a 400-as szintnél jár.

Zsiday Viktor: jön még választási költekezés a magyar kormánytól
Az erőltetett növekedés és a devizaleértékelés előbb-utóbb inflációt okoz - magyarázta Zsiday Viktor a Népszavának adott interjújában. A befektetési szakember részletesen beszélt a Magyarországon ismét kilátásba helyezett árstopok negatív hatásairól is, valamint a 2026-os parlamenti választás előtt várható költségvetési kiköltekezés esélyeiről.

400 körül ismét az euró
A reggeli órákban gyengülés jellemezte a hazai fizetőeszközt, az euróval szembeni árfolyama a 400-as szinthez közelít ismét.

A berlini fal leomlása óta nem láttunk ilyet, mint tegnap: óriási hozamemelkedés történt a német kötvénypiacon
A berlini fal 1990 eleji leomlása óta nem látott mértékű egynapi hozamemelkedés következett be tegnap a német 10 éves kötvénypiacon, arra adott reakcióként, hogy nagyszabású védelmi és infrastrukturális beruházásokat célzó költségvetési költekezési tervek jelentek meg - hívta fel a figyelmet a Bloomberg. Sőt, úgy tűnik, hogy az óriási mozgásnak még nincs vége: ma további jelentős hozamemelkedés zajlik.

399 alatt még mindig az euró árfolyama
Tartja erejét a forint, az euróval szembeni jegyzések a 398-as szint felett járnak.

Kirobbanó erőben a forint
Nagyon zavaros vizeken hajóznak a devizapiacok, a gazdaságra kiható folyamatok tömege okoz bizonytalanságot nap mint nap. Hogy csak néhányat említsünk: az orosz-ukrán háború jövője, az ebből kibontakozó USA-EU feszültség, a vámháború, az uniós országok feltámadt költekezési kedve, az amerikai gazdaság recessziós jelei, a Fed és az EKB között elkönyvelt kamatdivergencia bizonytalanabbá válása egyaránt borzolhatják a befektetők idegeit. Látszólag minden adott a kockázatkerülő befektetői üzemmód aktiválására, de mégsem ez történik:
a forint a zlotyval szinte teljesen együtt mozogva stabilitást mutat az euróval szemben, sőt, még erősödik is.
A hazai fizetőeszközünkkel szemben a külföldi bizakodás erős, a laza fiskus, feszes monetáris politika kombinációjában bíznak a befektetők.
Ma reggel az euróval szembeni valutaárfolyam kicsivel 398 felett jár, a dollár kurzusa 369-nél kezdi a napot. Utóbbival szemben nagyon jelentőset tudott erősödni a forint (három nap alatt 20 egységet), ami az euró-dollár keresztárfolyam elmozdulásának az eredménye: ez 1,04-től 1,08-ig szaladt fel.



Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ