Alábbi ábránk azt mutatja, hogy fokozatosan emelkednek a lakáshitelek árazásában használt referenciahozamok az utóbbi időben, vagyis potenciálisan romlik a jövőbeni hitelfelvevők pozíciója, ha a bankok ezt lekövetik az árazásban. Ettől egyelőre az éles piaci verseny tartja vissza őket.

Már most is nagyjából ugyanolyan kamat fejében jutnak hitelhez a lakáshitel-felvevők, mint maga az állam, ami önmagában is abszurd és nehezen tartható szint a bankoknak,
a geopolitikai feszültségek miatt esetlegesen bekövetkező további hozamemelkedés pedig akár tarthatatlanná teheti a mostani, relatíve alacsony hitelkamatokat.
Legújabban a német kötvényhozamok 35 éve nem látott emelkedése mutatta meg, mennyire törékeny a kamatkörnyezet, és a magyar állam forrásbevonása is drágult.

Szokásos havi lakáshitel-táblázatunk azt mutatja, hogy az előző hónapokhoz képest a bankok alig változtattak hitelkamataikon. A nettó 200 ezer forintot keresők számára 6,7%-nál kezdődnek a kamatok, a nettó 500, illetve 800 ezres családi jövedelmet felmutatók viszont akár 6,0% alatti kamattal is kölcsönhöz juthatnak. Húszéves futamidő mellett
ez 10 millió forintonként 76, illetve 72 ezer forintos minimális várható törlesztőrészletet jelent.

Március elején tehát nem sok minden történt az előző hónaphoz képest a lakáshitel-kínálatban, de két változásra felhívta a figyelmünket a Bankmonitor:
- A bankok megkezdték a hitelhez kapcsolódó díjak inflációkövető emelését (értékbecslési díj, igazoláshoz kapcsolódó díjak, szerződésmódosítási díj. Ezeket jellemzően április 1-jével emelik meg. Általánosságban a hiteligénylésnél nem mindegyik tétel merül fel, illetve egyes elemeket elenged, visszatérítenek a bankok a kölcsönfelvétellel kapcsolatban.
- A CIB Bank új kedvezményt vezetett be a lakáshiteleknél Mozgástér kedvezménycsomag néven, gyakorlatilag a vállalt jóváírás és a banknál tartott megtakarítás alapján érhető el kamatkedvezmény. A CIB Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel 10 éves kamatperiódusú változata esetén az adott új kedvezménnyel elérhető kamatszintek. A kedvezmény legfeljebb 100 millió Ft kölcsönösszegig érvényesíthető. Havi 800 ezer forintnyi jövedelem-jóváírás vállalása esetén a bank 1,4%-os kamatkedvezményt ad a normál, 7,99%-os kamatából, 10 millió forintnál nagyobb megtakarítás mellett pedig lépcsőzetes további 0,4-1,0 százalékpontos kedvezményt nyújt. Legalább 60 millió forint megtakarítás esetén 5,59%-os hitelkamat is elérhető, ezt persze valószínűleg kevesen tudják érvényesíteni.

Ezen kívül a legfeljebb 3%-os kamatozású CSOK Pluszra, illetve a 3%-os falusi CSOK-hitelre jogosultak leszámítva egyetlen csoport számára van remény arra, hogy a mostaninál jóval alacsonyabb, legfeljebb 5%-os kamat mellett jut kölcsönhöz a következő időszakban.
Nagyjából 8-10%-kal alacsonyabb lehet a törlesztőrészlete annak, aki a mostani, valamivel 6% feletti legkedvezőbb kamatszinthez képest 5%-os kamattal jut lakáshitelhez hamarosan.
A Magyar Bankszövetség tagjainak vállalása alapján az alábbi hitelfelvevők, illetve hitelek esetében lesz elérhető ez a termék:
- a 35 év alatti fiatalok
- első lakástulajdonának számító
- zöld lakásokra (legalább A+ energetikai besorolás és legfeljebb 68 kWh/m2/év primer-energiaigény), amennyiben ezek
- bruttó ára négyzetméterenként 1,2 millió forint alatt van,
- mérete maximum 60 négyzetméter,
- a kedvezményes kamat a futamidő első 5 évében jár.
A termék 2025. április 1-től 2025. október 31-ig lesz elérhető a vállalást tevő bankoknál.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ