Bulgária kulcsország Magyarország számára, különösen az ukrajnai háború kezdete óta, mert ez az egyetlen biztos út, hogy megérkezik Magyarországra a szükséges energiaforrás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szófiában pénteken, miután megbeszélést folytatott Rumen Radev bolgár államfővel. A közös sajtótájékoztatón a bolgár államfő azt hangsúlyozta, hogy Szófia megbízható partner marad Magyarország számára az energiaszállítás biztosításában.
Január elejétől új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból és a Fix Magyar Állampapírból is, a konstrukciók fontosabb paraméterei ezúttal nem változnak: előbbinél marad az 5 éves futamidő, lépcsős, 5,75-6,75% között mozgó kamatozással, utóbbinál pedig a 3 évre kínált évi 6,5%-os kamat.
Az év egyik nagy sztorija volt a kriptopiac feltámadása, Donald Trump megválasztása ráerősített azokra a folyamatokra, amik például a bitcoin és ethereum spot ETF-ek megjelenésével elindultak. A csúcson 3800 milliárd dollár volt a kriptopiac mérete, az elmúlt hetekben viszont túlvetté váltak az eszközök, ráadásul az amerikai jegybank által előre jelzett kamatpálya sem kedvez a kockázatosabb eszközöknek, így nagy esés indult el a piacon, ami ma begyorsult.
A Duna House előrejelzése a 2024-es trendforduló után tranzakciószámokban és árakban is erősödő ingatlanpiacot, egyre szélesedő vásárlói kört, és további 10%-kal bővülő hitelpiacot vetít előre a 2025-ös évre vonatkozóan. Az otthonteremtők körében az első lakást vásárlóké és a gyermeket vállalóké lesz a főszerep, de intenzív piaci jelenlét várható befektetői oldalról is országszerte - közölte a társaság.
A német kormány várhatóan nem fogja befektetési átvilágításnak alávetni a Commerzbank esetleges - UniCredit általi - felvásárlását - derül ki egy csütörtökön nyilvánosságra került információból. A hír újabb fejlemény a német pénzügyi szektor konszolidációjával kapcsolatos találgatások sorában.
2024-et rendkívül széles mosollyal zárhatják a bitcoinba fektetők, Donald Trump elnökké választását követően ugyanis valósággal kilőtt a legnagyobb kritoeszköz árfolyama, a jegyzés átlépte a 100 ezer dolláros álomhatárt is. Bár az elmúlt heteket látva nem nagy túlzás azt állítani, hogy a bitcoin volt az idei év egyik legnagyobb sztárja, azért van a tőkepiacoknak egy olyan, jóval kevésbé fókuszban lévő szeglete, ahol ennél is sokkal nagyobb árfolyamemelkedést láthattunk.
Az amerikai jegybank óvatos előrejelzése a jövőbeli kamatcsökkentésekről "reality checket" szolgáltat a befektetőknek, ami egészséges korrekciót eredményezett a részvénypiacokon, vélekedett Jeremey Siegel, a Pennsylvaniai Egyetemhez tartozó Wharton School pénzügyi professzora. A Fed várhatóan kevesebb kamatcsökkentést hajt végre 2025-ben, mint azt korábban jelezték, ami a gazdasági kilátások és az inflációs nyomás újraértékelését tükrözi - tudósított a Cnbc.
Az európai egészségügyi részvények 2024 végén elvesztették vezető pozíciójukat, és az új évet jelentős kihívásokkal kezdik, ami alapvetően befolyásolja a szektor jövőre évre vonatkozó kilátásait, írja a Bloomberg.
Milyen ajándékokat szerezzünk be karácsonyra? A fogyasztók világszerte megrohanják a boltokat, az ideális ajándékok után kutatva. Sokszor beválik a terv, pozitív fogadtatásban részesül a meglepetés. De legalább ugyanilyen arányban egy őszintének színlelt, valójában némileg csalódott mosoly kényszerül az ajándékozott arcára. Képzeljük most el, hogy év végére befektetést kapunk ajándékba: egy amerikai részvényindexet. Örülünk neki? Jó ajándék ez? Esetleg jobban örülnénk egy kötvényindexnek? Melyik csalhat őszintébb mosolyt az arcunkra?
Az új Trump-adminisztrációból legalább három konkrét gazdasági jellegű előnye lesz Magyarországnak, amelyek közül az egyik az lesz, hogy újra lesz kettős adóztatást elkerülő egyezmény az Egyesült Államok és Magyarország között, ez meg fog történni – jelezte szerdán Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta nevű internetes csatornának adott interjúban.
A németországi ingatlanpiac 2024-ben várhatóan mérsékelt növekedést mutat majd, azonban ez elmarad a korábbi várakozásoktól. A JLL legfrissebb elemzése szerint a gazdasági kilátások romlása és a vállalati bizonytalanság jelentősen befolyásolja az ingatlantranzakciók alakulását - írta meg a Bloomberg.
A Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár 2024. december 31-én beolvad az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba. Az egyesülésre 2024 augusztusában benyújtott pályázatot mindkét pénztár küldöttközgyűlése egyhangúan támogatta - közölte az Aranykor nyugdíjpénztár.
Tegnap előbb még történelmi csúcsot ért el, ezt követően azonban lefordult a bitcoin árfolyama szerdán. Az esésben ráadásul a többi kisebb kriptoeszköz is követte a bitcoint.
Előre láthatólag az idei évben a 400 millió eurót sem fogja meghaladni az éves tranzakciós aktivitás az ingatlanpiacon, ami 2014-15 óta nem látott alacsony volumen. A szerény teljesítményért az iroda eszközosztály a felelős, ahol az év első 9 hónapjában nem volt számottevő befektetési ügylet, de ez az év végére megváltozni látszik: rég óta nem tapasztalt nyüzsgést érzékelnek a színfalak mögött az IO Partners-nél. A vállalat régiós tőkepiaci részlegének vezetőjét, Andrei Vacarut, és a magyar részleg vezetőjét, Zeller Gábort kérdeztük arról, hogy miért döntenek a külföldi befektetők régiós projektek mellett a magyarokkal szemben, milyen eszközök a legnépszerűbbek most, mikorra várható a piaci fellendülés és hogy hova tűntek a magyar piacot eddig hajtó hazai befektetők.
Erős átalakulás látszik a kelet-közép- és dél-európai térség (CESEE) közvetlen külföldi tőkebefektetéseiben (FDI) az elmúlt 14 évben. Bár a térség egyes országai, például Észtország, Albánia és Lengyelország, erős növekedést mutattak az FDI állományában, addig Magyarország és más országok, mint Bulgária és Oroszország, csökkenést tapasztaltak. A jelentés kiemeli, hogy Magyarország, ennek ellenére erős helyzetben van, pedig a politikai kockázatok növekedtek. Ennek magyarázata az ország stabil makrogazdasági alapjai, kedvező gazdaságpolitikai intézkedései, valamint Magyarország EU-tagsága is segített – derül ki a bécsi Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WiiW) jelentéséből, amely azt is hangsúlyozza, hogy a politikai kockázatok ellenére a külföldi befektetők nem feltétlenül vonulnak ki, hanem inkább költségként kezelik a növekvő bizonytalanságokat. A tanulmány arra figyelmeztet, hogy a geopolitikai kockázatok továbbra is kihívásokat jelentenek, és a térség gazdaságának jövője erősen bizonytalan.
Az utóbbi hetekben az Nvidia látványosan alulteljesített a legfontosabb tech-óriások körében, az elmúlt napokban pedig be is gyorsult a chipgyártó esése. A lejtmenet ma is folytatódik, ezzel pedig máris egy nagyon fontos szinthez ért az AI-részvény árfolyama, éppen ezért megnéztük, hogy meddig zuhanhat még az Nvidia, valamint azzal is foglalkoztunk, hogy mi áll az elmúlt hetekben látott esés mögött.
Intenzív szakaszában van a háború.
Megújuló energiaforrásra.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?