Nagyot erősödött a forint hirtelen
Deviza

Nagyot erősödött a forint hirtelen

Portfolio
Napról napra felfelé araszol az euró árfolyama, tegnap 415,3-ig kúszott fel a forintkurzus, most ez jelenti az új kétéves mélypontot a hazai fizetőeszközünknél. Ennél gyengébb szinteket csak 2022 második felében, az energiaválság mélypontján láttunk. Ma reggel még közel volt ehhez a mélyponthoz a forint, napközben viszont már erősödik. 

A forint kilátásairól is szó lesz jövő heti klubunkon, ahol szakártőkkel Trump hatalomra kerülésének várható hatásait beszéljük át.
A szakértők szerint Trump hatalomra kerülése jelentős hatással lesz az európai és magyar gazdaságra, valamint a befektetésekre is. Mire számíthatunk pontosan? Erről fogunk beszélgetni meghívott szakértőinkkel december 10-én, az idei utolsó Portfolio Signature klub eseményünkön.
Megosztás

Egyre jobb erőben a forint

Folytatódik a forint erősödése a vezető devizákkal szemben, az euróhoz képest 0,3 százalékkal került feljebb a magyar fizetőeszköz és jelenleg 413,3 forintot kell adni egy euróért, míg dollárral szemben fél százalékos erősödést láthatunk, a kurzus 392,4-en áll.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

414 alatt

Folytatódik a forint erősödése, 413,9 körül jár a jegyzés az euróval szemben. Ez még mindig nem jelent nagy mozgást. A dollárral szemben ma jelentősebb erősödést látunk, 393 forint 30 fillérbe kerül a dollár most, míg a dollár 0,2%-os gyengülést mutat az euróval szemben az ISM bmi után.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megjött a fontos indikátor: gyengülő amerikai gazdaságról árulkodik

Az imént közzétették az ISM szolgáltatóipari beszerzésiemendzser-indexét, amely jóval gyengébb lett a várakozásoknál. Ez azt mutajta, hogy az amerikai gazdaság legnagyobb szektorának teljesítménye gyengült novemberben.

Megjött a fontos indikátor: gyengülő amerikai gazdaságról árulkodik
Megosztás

Továbbra is 414

Nem gyengült vissza a forint, továbbra is 414,2 körül jár a jegyzés az euróval szemben, ma 0,1% körüli erősödést látunk.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erősödésbe kezdett

Az imént hirtelen erősödni kezdett a forint, 414-ig jött le a jegyzés. Az erősödés nem jelentős, 0,1%-os csupán, viszont ezzel már kényelmes rávolságra került a forint a kétéves mélyponttól. A dollárban nem látunk érdemi mozgást ma.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Visszajött 415 alá

Visszaerősödött a forint 415 alá, de még mindig nincs kényelmes távolságra a kétéves mélyponttól. Ma reggel eddig 0,1%-os erősödést látunk, a dollárral szemben 395 fölött a jegyzés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megvolt a 415

Tovább gyengült a forint, átvitte a 415-öt az euróval szemben. Ezzel közel van az új kétéves mélypont, néhány fillérre van tőle a forint mindössze. Nagy gyengülés továbbra sincs, 0,1%-os leértékelődés van mindössze.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Hajszálra a 415

Mindössze 5 fillérre van a forint a 415-ös eurótól, kis gyengülést látunk szerda reggel. A dollár ma reggel kisebb gyengülést mutat az euróval szemben, a forint minimálisan gyengül az amerikai devizához képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Mélypont közeléből indul a forint kereskedése

Ma reggel 414,7 körüli szinten kezd az euró-forint árfolyama, így a reggeli kérdés ugyanaz, mint az elmúlt napokban mindig: lesz-e ma is új kétéves mélypont.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint-euró árfolyam mozgása szempontjából fontos dollár kurzus ma reggel az elmúlt napokra jellemző 1,05 körül járt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Három hónapja írtam róla, akkor abban reménykedtem, hogy menni fog fölfelé 28 dollárig. Ment is, na nem addig, és nem túl meredeken, de ma csinált egy +4%-os napot. Ránéztem a honlapjukra, ma

Holdblog

Zsiday Viktor: Mekkora kamat kell??

A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mert akkor nagyobb lesz a növekedés. Eközben azt is el szokták mondani a kormány tisztvise

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
készpénz