Délután újra beütötték a forintot
Deviza

Délután újra beütötték a forintot

Portfolio
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozgott az euró, azóta pedig új kétéves mélypontra gyengült a forint és 415 fölé ment az árfolyam. A dollárral szemben is jelentős gyengülést látunk napközben. Még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait, valamint a francia kormányválság miatt az euróra helyeződő nyomás is kedvezőtlenül érinti a forintot. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmozgató hatásúak lehetnek.

Jövő héten tartjuk az idei utolsó klubunkat, amelyen szóba kerül a forintárfolyam várható alakulása is.
Megosztás

Gyengül tovább az euró

A vártnál jobb, az előző hónaphoz képest javuló amerikai feldolgozói ipari várakozásokat tartalmazó ISM-adat után az euró tovább gyengül a dollárhoz képest, már 1,05 jár a váltás. A közös európai deviza vesztesége a forintot is nyomás alá helyezheti.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nagyot javultak az amerikai feldolgozóipari kilátások

Nagyot javult az ISM beszerzésimenedzser-indexe. Ráadásul jobb lett a foglalkoztatottsági komponens is, az új megrendelésekre vonatkozó kilátások is javultak, míg az árnyomás csökkent. Ez pont olyan adat, amit Trump elnök és a Fed is látni szeretne.

Nagyot javultak az amerikai feldolgozóipari kilátások
Megosztás

Nagy elmozdulások nincsenek az eurónál, erősödik a dollár

Továbbra is 415 környékén oldalazik a forint az euróhoz képest, egyelőre nem tud visszaerősödni a magyar deviza. Az amerikai ISM-adatok közlése 4 órakor hozhat újabb erőteljesebb elmozdulást.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest viszont gyengül tovább a forint: már 396 fölé is felnézett a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A török líra is jobban áll a forintnál

A török lírával szemben is gyengül az árfolyam: már 1,4 százalékot veszített a magyar deviza, a kurzus most 11,4 közelében jár.

török líra 2024-12-2
Megosztás

Új történelmi csúcson a zloty

A forintgyengülés a zlotyval szemben sem állt meg: az árfolyam mostanra 96,7 fölé ment fel, ami új történelmi mélypont a magyar deviza szempontjából.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Általánosságban is látszik, hogy a forint levált a régiós devizákról: A lengyel zloty 0,6 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszközzel szemben, míg a cseh korona árfolyama csak 0,05 százalékot esett. A CZKHUF-árfolyamnál pedig 0,45 százalékos már a forintgyengülés a nyitó szinthez képest, most 16,4-nél jár a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint szenvedését jól mutatja a feltörekvő piaci devizák között is, hogy a török lírával szemben is esik a hazai fizetőeszköz.

Október eleje óta közel 10%-kal értékelődött le a forint a török fizetőeszköz ellenében.

Lassan 7 havi mélyponton van a forint a lírával szemben.

Megosztás

Zsiday: két út van a forintgyengülés megállítására

Magyarországon egyszerre szeretnének alacsony kamatokat és stabil forintot, de a két cél egyidejű megvalósítása jelenleg nem lehetséges – írja legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliómendzsere.

Zsiday: két út van a forintgyengülés megállítására
Megosztás

Engedményt tett a kormány, elmaradhat a francia kormány- és költségvetési válság

A francia kormány utolsó pillanatban engedményeket tett Marine Le Pen követeléseire, hogy elkerülje a bizalmatlansági indítvány miatt bekövetkező hatalomvesztést – írja a Bloomberg.

Engedményt tett a kormány, elmaradhat a francia kormány- és költségvetési válság
Megosztás

Az euró is gyengül tovább

Már majd' 0,8 százalékos napon belüli gyengüléssel áll az euró a dollárral szemben, 1,05-nél jár a kurzus. Leginkább a francia kormányválság miatt helyezték nyomás alá a közös európai devizát.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Mindez pedig a forintnál is gyengülést idézett elő, az euróhoz képest már újra 415-ig ugrott az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben pedig napi csúcsáig szúrt fel a forintárfolyam, 395,4 most a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Újra elindult 415 felé a forint

A kora délutáni órákban is folytatódott a forint fokozatos gyengülése, a 414 feletti sávból lassú mozgással ismét 415 felé vette az irányt az árfolyam, jelenleg 414,85-nél áll.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Enyhébbek a mozgások

414 és 414,5 között mozgot a forintárfolyam az euróhoz képest az elmúlt órákban. A reggel látottakhoz képest kisebbek voltak már a mozgások, de délután az amerikai ISM-index még hozhat kilengéseket a piacokon.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest továbbra is majdnem egy százalékos gyengülésben van a forint, de a napi csúcsot jelentő 395,3-as szinttől egészen 394-ig jött vissza a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A kazah tenge is mélypontra zuhant

Kazahsztán nemzeti valutája, a tenge, hétfőn történelmi mélypontra gyengült, miután a központi bank az elmúlt két hétben több mint 1 milliárd dollárt költött intervenciókra. A Bloomberg adatai szerint a tenge értéke 530,83-ra esett az amerikai dollárral szemben helyi idő szerint 14:37-kor Almatiban. A kormány várhatóan 15 órakor nyilatkozik a valutahelyzetről – közölte a miniszterelnöki hivatal.

Megosztás

Erős az európai munkaerőpiac, Magyarország is az élmezőnyben

Az Európai Unió és az euróövezet legfrissebb munkanélküliségi adatai szerint a foglalkoztatási helyzet 2024 októberében stabilizálódott, továbbra is történelmi mélyponton van az állástalanok száma. Magyarország sok szempontból éllovas az EU-ban, de vannak aggasztó mutatók is.

Erős az európai munkaerőpiac, Magyarország is az élmezőnyben
Megosztás

Folytatódik a forint korrekciója

A délelőtti órákban kicsit magára talált a magyar deviza, a forintárfolyam már 414,2 környékéig jött vissza az euróval szemben a korábbi, kétéves mélypontot jelentő 415,15-ös szintről.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megállt a gyengülés

A forint az euróhoz képest a 414,44-es szintig jött vissza, távolodva az új kétéves mélypontjától. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az EURUSD-nél megállt a közös európai deviza gyengülése.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró pedig 1,051 környékén mozog az amerikai valutához képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 501 felett az angol font

Egyelőre a GBPHUF-árfolyamnál is folytatódik a magyar deviza mélyrepülése, már 501,15-es szint fölé ment a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A cseh korona is új csúcson

A forint teljesen levált a régiós devizákról, miután a lengyel zloty új történelmi csúcsra került a magyar devizával szemben, a cseh koronával szemben is idei mélypontjára gyengült az árfolyam, 16,435-nél is járt a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Új majdnem két éve nem látott mélyponton a forint

Régiós alulteljesítő lett a magyar deviza, a cseh koronához és a lengyel zlotyhoz képest is erőteljesebben gyengül az euróval szemben, így 415,15-tel új, 2022 decembere óta nem látott mélypontra csúszott az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A magyar gazdasági kilátásokról, a forintárfolyam várható alakulásáról, a befektetési lehetőségekről lesz szó decemberi eseményünkön, ahol a szakértők Donald Trump visszatérésének lehetséges gazdasági hatásait ismertetik majd.
Megosztás

500 forint az angol font, történelmi csúcson a zloty

Elkezdte halmozni a mélypontokat a forint. Az angol font árfolyama már 500 fölé szúrt fel, ami már a 2022 októberi 502,9 forintos mélyponthoz közeli.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A lengyel zlotyhoz képest viszont új történelmi csúcson áll az árfolyam, 96,5 forint felett is járt a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül tovább a forint

A forintárfolyam már 414,6 fölé ugrott az euróval szemben, ami napon belül már 0,4 százalékos gyengülést jelent. A hétfő reggeli mozgásokat két ok is magyarázza:

  • Egyrészt a francia kormányválság és költségvetési miatt az eurót ütik a piacok, mivel az euróövezet második legnagyobb gazdaságában egyre nagyobb a politikai bizonytalanság. A közös európai valuta kora reggel óta gyengül a dollárral szemben.
  • Másrészről pénteken a Moody's legfrissebb hitelminősítői felülvizsgálatában negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátásait az uniós források egy részének elvesztése, valamint a brüsszeli vezetés és a kormány között fennálló, egyre mélyülő vita miatt. Hogy egyedi magyar hatásként ez is szerepet játszik, jól mutatja a zloty erősödése az euróval szemben.
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Franciaország a szakadék szélén: radikális ultimátum rengetheti meg Európát

Franciaország politikai és gazdasági krízise olyan mértéket öltött, amely az ötödik köztársaság történelmében példa nélküli: Michel Barnier miniszterelnök kormányának jövője egy hajszálon múlik, miközben az államháztartási hiány, a gazdasági stagnálás és a politikai megosztottság felerősíti a válságot. A kormány költségvetési vitái nemcsak a francia társadalmat, hanem az európai stabilitást is veszélyeztetik, komoly kérdéseket vetve fel az ország hosszú távú fenntarthatóságáról.

Franciaország a szakadék szélén: radikális ultimátum rengetheti meg Európát
Megosztás

Mélyponton kezdi a hetet a forint, már hétfő reggel nagyot gyengül

A forint a múlt héten kétéves mélypontra gyengült az euróval szemben, 414 fölé is benézett a jegyzés. Ma reggel is itt jár, kis gyengülést látunk. A pénteki hitelminősítői döntés eddig nem hozott nagy mozgást, lehet, hogy ez hétfő reggel még látszódni fog a forintban.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár múlt héten visszakorrigált kissé, imsét 1,05 fölé gyengült az euróval szemben, miután előtte hónapokig tartó dollárerősödést látunk. A forint az átmeneti dollárgyengülésből sem profitált, a hazai folyamatok kissé elváltak a nemzetközi hangulattól. A dollár ma reggel jelentősen erősödik, 0,5%-os erősödést látunk az euróval szemben, 1,052 körül jár a jegyzés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben a forint komoly gyengülést mutat, 0,8%-os a leértékelődés, 393 forint 50 fillérbe kerül a dollár. Ez ugyanakkor nem jelent kétéves mélypontot, októberben ennél volt gyengébb is a forint a dollárral szemben.

A héten fontos piacmozgató adatok érkeznek.

A legfontosabb eseményekre pénteken kerül sor, ekkor ismertetik ugyanis az amerikai munkaerőpiaci főmutatót, este pedig a Fitch Ratings döntését ismerjük meg a magyar hitelbesorolás felülvizsgálatáról. Ezek mind hatással lehetnek a forint árfolyamára.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
zsiday viktor portfolio konferencia