Négyhavi mélypontra ütötték a forintot a jó formában lévő dollárral szemben
Deviza

Négyhavi mélypontra ütötték a forintot a jó formában lévő dollárral szemben

Portfolio
A múlt hét második felében erősödni tudott a forint, rövid időre át is vitte a 400-at felülről az euróval szemben, ám végül visszatért a fontos szint fölé. Ezt a hetet is 400 felett kezdi a jegyzés az euróval szemben, délután már a 402-t is átvitte a jegyzést, a dollárral szemben pedig a 370-et. Az egész régióban gyengülést látunk az erősödő dollárra, a lengyel zloty is esik. A hét sok olyan esemény történik, ami jelentős mozgásokat hozhat a forint piacán.
Megosztás

Kicsit erősödött estére a forint

Az amerikai részvénypiacokon kicsit ismét javult a hangulat a nyitás utáni esés óta, és ennek is szerepe lehet abban, hogy a forint picit erősödni tudott az esti kereskedésben. Az euróval szembeni jegyzések 401,5-ig süllyedtek, a dollárral szembeniek viszont 371,3-nál ragadtak, mivel a dollár kitartóan erősebb szintek felé tart az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

402 közelében ragadt az euró

A délutáni újabb forintesés után estére 402 közelében ragadt a forint az euróval szemben, azaz nem sikerült a szépítés, igaz közben a tengerentúli tőzsdéken elromlott valamelyest a hangulat. A dollár továbbra is erősebb, 1,0830 körül jár, így a dollár/forint jegyzések 371,3 körül mozognak a bankközi piacon.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Négyhavi mélyponton a forint a dollárral szemben

A dollár újra erősödni kezdett hétfőn délután, az euróval szembeni jegyzések 1,0830-ig süllyedtek vissza, amelynek közeléből múlt csütörtökön megindult az emelkedés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár újbóli ereje és a forint mai újabb esése az euróval szemben (402 közelében jár az árfolyam) együtt oda vezetett, hogy a dodllár/forint jegyzések 371 fölé ugrottak, és így elkezdték tesztelni a másfél éves csökkenő trendvonalat, ami 371,5 körül húzódik most. Ha ezt átvinné felfelé az USDHUF, akkor a következő erős ellenállási zóna a 375-376-os tartomány.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Újra célba vette a 402-t

A forint gyengül ismét, megint közel került a 402, ahogy a dollár komolyabb erősödésbe kapcsolt. Az amerikai deviza 1,083 körül jár az euróval szemben épp, ez új csúcs augusztus eleje óta.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erősödik tovább a dollár

A dollár ismét erősödésbe kezdett az euróval szemben, már 0,2%-ot erősödött ma, 1,084 körül jár a jegyzés. A forint most kissé eltávolodott a 402-től az euróval szemben, de nem került túl messze, 401 forint 80 fillérbe kerül az euró.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A szakértő szerint a piac gyenge forintra készül

Malin Rosengren, a londoni RBC Bluebay portfóliómenedzsere a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy a magyar kormánya növekedéstámogató politikájának egyik ára a gyengülő forint lesz. A szakértő megfogalmazása szerint az a kérdés, hogy a kormány mennyit hajlandó feláldozni a növekedés oltárán. Kitért az MNB friss bejelentésére is a kamatcsökkentések szüneteltetéséről:

Már nem tekinthető drágának shortolni a forintot, a Magyar Nemzeti Bank szüneteltetése nem jelent komoly elrettentő erőt a shortosoknak

– mondta. Hozzátette:

A befektetők magasabb kockázati prémiumokra és gyenge forintra készülnek.

Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója is nyilatkozott a lapnak kiemelve hogy a kormány legutóbbi nyugdíjcélú megtakarításokat érintő lépése is aggaszthatja a befektetőket. Szabó Balázs ott volt a Budapest Economic Forum konferenciánkon, ott azt mondta hogy elképzelhető az is, hogy a kockázatok nem realizálódnak és a globális környezet kedvezőbb lesz. Ilyenkor a hazai stimulus lépések sem okoznak feltétlenül kamat és árfolyamkockázatot. Nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, ha bóvliba kerül az ország hitelminősítése, hiszen ezt majd a piac már előre be fogja árazni. Általában a hitelminősítők csak utólag reagálnak az eseményekre.

Megosztás

Egyelőre enyhült a nyomás

A 402-es szint megfogta a forintot, most 401,5-ös szinting jött vissza. Így is napon belül 0,4%-os gyengülésben van a forint. A dollárral szemben picivel 370 alatt jár a magyar deviza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az MNB csak átmenetileg tudta megállítani a gyengülést

Virágnak sikerült a stabilitás felé terelnie a forintot múlt héten, de most a globális hangulattal együtt mozog

– mondta a Reutersnek egy meg nem nevezett budapesti kereskedő. A szakember hozzátette, hogy a holnapi kamatdöntést már beárazták, az nem fogja megmozgatni a forintot. Ám ha a jegybank megismétli, hogy ezen a szinten tartja a kamatokat a további üléseken, az stabilizálhatja a forintot ismét.

A jegybank alelnöke múlt héten konferenciánkon elmondta, hogy nem változnak a kamatok egy ideig, ennek hatására átmenetileg stabilizálódott az árfolyam. ma viszont ismét jelentős gyengülési hullám kezdődött.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Az MNB is csak átmenetileg tudta megfogni

Ezzel a gyengüléssel a forint visszagyengült arra a szintre, ahol Virág Barnabás jegybankalelnök megszólalása előtt volt. Az MNB alelnöke múlt héten a Portfolio konferenciáján elmondta, hogy a kamatok változatlanok maradnak egy ideig, erre pedig erősödni kezdett a forint.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Közben a dollár erőre kapcsolt, ez lökhette át a forintot a fontos szinten. A dollár az euróval szemben augusztus eleji csúcsra erősödött, ma 0,2%-kal lett erősebb a dollár az európai devizához képest. A dollárnak erőt ad Trump várható megválasztása, valamint az, hogy az amerikai kamatok a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magasak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megvan a 402

Az imént 402 volt az euró, nem tartott sokáig, mire a forint bevette a szintet.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A dollár 370

Miközben az euróval szemben épp 402 környékén jár a forint, addig a dollárral szemben elérte a 370-es szintet az imént. Az euróval szemben 0,5%-os, a dollárral szemben 0,7%-os gyengülést látunk. A lengyel zloty is gyengül, de messze nem ennyire, tehát régiós hatás lehet, amely során a forintot ismét jobban megütik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Centikre a 402-től

A forint dél kötül tovább gyengült, mindjárt 402 az euró. Ma eddig fél százalékos leértékelődést látunk, kifejezetten rossz napja van a magyar devizának.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nyomás alá került a feltörekvő világ Trump lehetséges megválasztása miatt

A feltörekvő piaci devizák gyengültek hétfőn, miközben a dollár erősödött. A befektetők Donald Trump esetleges visszatérésére spekulálnak, ami hatással lehet a globális pénzpiacokra.

Nyomás alá került a feltörekvő világ Trump lehetséges megválasztása miatt
Megosztás

Tovább gyengül

A forint már 401,6-os szint környékén jár az euróval szemben, érezhető a leértékelődési nyomás a forinton. A dollárban eközben fordulat állt be, most épp nem gyengüöl az euróval szemben, úgyhogy nem egyedül a nemzetközi hangulat magyarázza a mai forintesést. A lengyel zloty is esik, ma 0,3%-kal gyengült, tehát az egész régiónk érintett a mai gyengülésben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Át is vitte a 401-et

Nem indul jól a hét a forint számára, a jegyzés már átvitte a 401-et az euróval szemben. Most egy euró 401 forint 20 fillérbe kerül, ez 0,3%-os leértékelődést jelent. Múlt hét második felében sikerült 400 alá erősödni átmenetileg. A dollárral szemben is gyengülést látunk ma, megérintette a 400-at az USDHUF.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Lassan 401

Tovább gyengült a forint, ahogy a dollár erősödik a nemzetközi bankközi kereskedésben. Az eurű most 20 fillérre van a 401-es szinttől, a dollárral szemben pedig 30 fillérre vagyunk a 370-tól.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül

Máris távolabb került a forint a 400-tól, 60 fillérrel van most a szint felett. A dollár ma reggel is erősödik az euróval szemben, a forint a dollárral szemben már 0,3%-kal gyengült, 369 körül jár a jegyzés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már csak egy hajszállal van 400 fölött a forint

A forint az elmúlt néhány hétben 400 felett járt az euóval szemben, néhány napra a 402-t is megkóstolta. Múlt héten Virág Barnabás MNB-alelnök a Portfolio konferenciáján elmondta, hogy nem csak októberben maradhat változatlan a kamat, ezzel pedig erőt adott a forintnak. A magyar deviza átmenetileg 400 alá erősödött, ám végül visszatért a fontos szint fölé.

Ezt ahetet hajszállal 400 fölött kezdi a jegyzés.

Hétfő reggel 400 forint 10 fillérbe kerül az euró, ez egyelőre nem jelent elmozdulást a pénteki szinthez képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár ma reggel erősödik, ami jellemzően nem jelent jót a feltörekvő devizák számára. 1,085 felett a jegyzés az euróval szemben. Az Európai Központi Bank múlt héten egy héja vágást hajtott végre, ami némileg erősítette az eurót, ám ez a hatás nem tűnik tartósnak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben így értelemszerűen gyengül a forint. A magyar deviza 0,1%-kal értékelődött le ma reggel a dollárral szemben, egy dollár most 368 forint 60 fillért ér.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A héten is lesznek fontos események. A forint szempontjából meghatározó lesz a pénteki hitelminősítés, a Standard&Poor's mond ítéletet Magyarországról. Az MNB holnapi kamatdöntése is fontos lenne, ám a jegybank gyakorlatilag már előre bejelentette a lépést, így itt aligha látunk majd meglepetést. Ezen felül érdemes lesz nézni az európai beszerzésimenedzser-indexeket is, amelyek a nemzetközi hangulaton keresztül visszahathatnak a forintra is, ugyanis az ezurópai kilátások most izgatják a befektetőket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy változás jön a rezsicsökkentésben, több százezer háztartást érint majd
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
árfolyam-bankjegy-befektetés-deviza-gazdaság-jegybank-készpénz-pénz-valuta-dollar