A dél-koreai hadsereg nyilatkozata szerint három napos amerikai-dél-koreai hadgyakorlat veszi kezdetét hétfőn a Japán-tengeren, melynek tematikája egy Észak-Korea felől érkező támadás elhárítása lesz - Írja az MTI.
Japán nem kívánja tétlenül nézni a távol-keleti térségben egyre nagyobb fenyegetést jelentő kínai és észak-koreai terjeszkedést. Az Asia Times arról írt, hogy a szigetország rakétákat is felhalmozna a veszély elhárítására.
A Kreml pénteken úgy nyilatkozott, sem katonai téren, sem más ügyekben nem született megállapodás Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong-un észak-koreai vezető között vlagyivosztoki tárgyalásukat követően – írja a Reuters.
A Vosztocsnij űrközpontra szegeződött tegnap a világ szeme, ott találkozott egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai kommunista vezető. A tárgyalásokat kiemelt figyelemmel követték a keleti és a nyugati híradások is, elsősorban az ukrajnai fronton bevethető fegyverszállítmányok kérdése miatt. Van azonban más aspektusa a két autoriter vezető megbeszéléseinek: újra létrejöhet egy hidegháborús koalíció.
Csak az ENSZ szankcióinak tiszteletben tartása mellett szabad Észak-Koreával bármiféle együttműködést folytatni - szögezte le szerdán António Guterres ENSZ-főtitkár újságírók előtt New Yorkban.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong-un észak-koreai vezető találkozóját értékeltük abból a szempontból, hogy az mit árul el Oroszország nemzetközi pozíciójáról. A témáról Takácsy Dorka Oroszország-szakértőt, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy kutatóját kérdeztük. Az adás második részében Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének szerdai, az Európai Parlamentben elmondott beszédéről volt szó. Ezzel kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk, aki a beszéd helyszínéről, Strasbourgból jelentkezett.
Nagyon úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ma elégedetten lépett ki a Vosztocsnij űrközpont tárgyalóterméből. A moszkvai politikus már első interjújában elismerte, hogy – ahogy a legtöbb nyugati elemző megjósolta - tárgyalt „katonai-technikai együttműködésről” (értsd: fegyverüzletről) Kim Dzsong-un észak-koreai vezetővel. A csúcstalálkozó után csak még valószínűbb lett, hogy Oroszország hamarosan még több nehézfegyverhez és lőszerhez juthat hozzá az Ukrajna ellen viselt háború folytatásához, cserébe úgy tűnik, Oroszországnak mindössze a bőven rendelkezésükre álló gabonájából és rakétatechnológiájából kell adnia az éhező ázsiai országnak. Bármennyire is fenyegetőzik a Nyugat, igazából a világ két legjobban szankcionált országának nem sok vesztenivalója van, így szinte bármiben megállapodhatnak.
Lehet, hogy semmilyen közös nyilatkozat, sajtótájékoztató nem lesz a Kim Dzsong-un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti tárgyalás után – írja a RIA Novosztyi.
Gazdasági és humanitárius együttműködésről tárgyal Észak-Korea és Oroszország – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Phenjan-Moszkva csúcstalálkozó tárgyalási fázisának megkezdése előtt.
Észak-Korea szerdán két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidéke irányába - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium. Ez az első alkalom, hogy úgy hajtottak végre rakétakísérletet, hogy az ország vezetője külföldön tartózkodott.
Megérkezett Kim Dzsong-un, Észak-Korea vezetője az oroszországi Primorszki régióba. Katonai tiszteletadással és fúvószenekarral fogadták az oroszok a KNDK-t vezető diktátort.
Észak-Korea idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, helyi szokás szerint pedig ehhez szükségeltetik az is, hogy végigmasíroztassák az ország "csúcsmodern" haderejét a főváros, Phenjan főterén. Bár a furcsa fegyverek egyébként is megszokottnak számítanak a diktatúrában, idén valami egészen elképesztő tákolmányokat sikerült előrángatni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Vlagyivosztokban beszélt arról, hogy szerinte hiba volt a Szovjetunió döntése, hogy tankokat küldtek 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába a tüntetések leverésére - írja a Reuters.
Mind a Kreml, mind az észak-koreai KCNA hírügynökség megerősítette a korábbi értesüléseket hétfőn, hogy hamarosan találkozik egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor az oroszországi Vlagyivosztokban. Dél-koreai források szerint Kim Dzsongun páncélvonatja már el is indult Oroszország felé – írja a Reuters.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető katonai parádéval és diplomáciai eszmecserékkel ünnepelte a nemzet alapításának évfordulóját, és ígéretet tett a Kínával és Oroszországgal való kapcsolatok megerősítésére.
Szerdán ünnepélyes keretek között átadták Észak-Korea első, nukleáris csapásra is képes tengeralattjáróját. Ez mérföldkőnek tűnik az ország fegyverkezési versenyében, azonban a szakértők szerint visszafogottságra int néhány jel - írja a Reuters.
Csaknem négy év után új személyzetet kapott a phenjani orosz nagykövetség, mivel a koronavírus-járvány miatt 2020-ban Észak-Korea teljesen bezárkózott, még diplomatákat sem engedve be az országba – írja a The Guardian.