A második negyedéves, előzetes GDP 2,8%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, évesítve. Az elemzői konszenzus 2%-os növekedést várt, míg az első negyedéves évesített negyedéves GDP növekedés 1,4% volt. A fogyasztási kiadások évesített negyedéves alapon 2,3%-kal emelkedtek, ami érdemben meghaladta az előző negyedéves 1,5%-ot. A GDP deflátor a várt 2,6% helyett csupán 2,3%-kal nőtt a második negyedévben. A PCE magárindex a várt 2,9% helyett 2,7%-kal növekedett, míg a PCE árindex 3,4%-ról 2,6%-ra csökkent.
A júniusi tartós fogyasztási javak rendelésállománya 6,6%-kal csökkent az előző hónaphoz képest, viszont a közlekedéstől tisztított tartós fogyasztási javak 0,5%-os bővülést mutattak júniusban májushoz képest.
Az új munkanélküli segélykérelmek száma 235 ezer fő volt, ami az előző heti 238 ezer fő után kismértékű csökkenést jelent.
Összességében a mai adatok üzenete egyértelmű: a második negyedévben erős maradt a gazdaság és a vártnál kisebb negyedéves inflációs adatok kifejezetten kedvező hírek az amerikai jegybank számára. Viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a Fed-nek nem feltétlenül kell sietnie a kamatvágással, hiszen a gazdaság továbbra is nagyon jó bőrben van.
Fontos megjegyezni azt is, hogy a mai adatok ellentmondanak annak a narratívának, hogy lassul az amerikai gazdaság. Ugyanakkor az olyan előretekintő indikátorok, mint az ISM szolgáltatószektori beszerzésimenedzser-index az aktivitás csökkenését jelző 50 pont alá süllyedtek már és a havi adatok alapján az látszott, hogy a kiskereskedelmi forgalom lassul, az ipar nem talál magára, az ingatlanpiacot pedig továbbra is a magas kamatkörnyezet nyomasztja.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images