A CNN egy állítólagos Trump-tanácsadó beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy a volt elnök „dühös” és „mindenkivel ordibál,” amiért a Republikánus Párt „csalódást keltő” eredményt ért el az időközi választáson.
Számos olyan állam van idén a szenátusi választáson, ahol érdemi eredményt érhetnek el a független, vagy kisebb pártok jelöltjei. Van, ahol jelentős támogatás mellett nem igazán tudnak beleszólni a győztes kilétébe, máshol azonban kisebb támogatottság mellett is érdemi hatással vannak a végeredményre.
Az eddigi eredmények alapján bizonyos kialakuló tendenciákat meg lehet figyelni az amerikai választás során, ezek közül az egyik a végtelenül szoros verseny a szenátusi helyekért, ahol senki sem tudott fordítást elérni eddig, a másik pedig a küzdelem a képviselőházért, ahol mindkét fél több helyen is tudott már fordítani.
Joe Biden nem tudta meggyőzni a választókat kormánya politikájának előnyeiről - derül ki az NBC által készített exit poll felmérésből, amelyet a Sky News is közölt.
A CNN és az Edison Research rövid "előzetest" publikált első választási exit polljukról, mely alapján nem sok jó vár a Demokrata Pártra a mai választásokon.
Több amerikai és brit lap is ír arról, hogy még el sem kezdtek szivárogni a választási eredmények, Joe Biden és párttársai gyakorlatilag lemondtak a Kongresszusról és elindult a párton belül a terelés, bűnbakkeresés a várható kudarcért.
Jelenetős összegeket kampányoltak el az időközi választásokra készülve az amerikai nagypártok: az OpenSecrets összesítése szerint csak az öt legforróbb ütközőállam kampányára 1,3 milliárd dollár ment el.
Bár a mai választások előtt folyamatosan kongatták a vészharangot különféle szervezetek amiatt, hogy széles körű erőszakhullámot eredményezhet az, hogy egyes politikai szereplők folyamatosan kérdőjelezik meg a választások tisztaságát, az eddigi beszámolók alapján igencsak úgy tűnik, hogy minden rendben van.
Rövid összesítést írt ma a CNN arról, hogy szerintük mi a tétje a mai választásnak: a republikánus győzelemmel kapcsolatosan igencsak negatív színben írnak, azzal vádolják meg Donald Trump volt elnököt, hogy a Kongresszust fegyverként használva szándékosan igyekszik majd szabotálni Joe Biden minden lépését. Közben a demokrata győzelemmel kapcsolatosan közel sem ítélkeznek ilyen drasztikus hangnemben.
A mai nap, 2022. november 8-án időközi választásokat tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, mely során eldől, hogy a törvényhozás ellenszelében kell-e kormányoznia Joe Biden demokrata elnöknek a következő két évben. Az eredmény várhatóan ismét napok kérdése lesz, kivéve, ha a Republikánus Párt, vagy a Demokrata Párt fölényes győzelmet szerez. A jelenlegi pollok alapján jó esély van rá, hogy a republikánusok megszerzik a képviselőházat, miközben a szenátus összetételét jelen állás alapján lehetetlen megjósolni. Megválaszoltunk öt fontos kérdést a mai választásokkal kapcsolatosan.
Elképzelhető, hogy az időközi választások után visszavonul a politikától Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnöke, akit sokan az amerikai közélet egyik legbefolyásosabb politikusának tartanak – spekulál a Washington Post.
A CNN értékelése szerint a Republikánus Párt jelöltjei már most azon dolgoznak, hogy a holnap esedékes időközi választások eredményeinek hitelességét rombolják. A vádaskodás fontos célja lehet Pennsylvania állam, ahol csak több nappal a választás napja után lesz eredmény.
Jair Lapid izraeli miniszterelnök a mai nap során gratulált Benjámin Netanjahunak a választási győzelméhez - közölte Lapid szóvivője, ezzel is megerősítve a volt miniszterelnök visszatérését szilárd jobboldali szövetsége élén - számol be róla a Reuters.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében az izraeli választásokról lesz szó, ahol a Benjámin Netanjahu korábbi miniszterelnököt támogató pártok a vártnál sokkal jobb eredményt értek el, így minden valószínűség szerint hamarosan újra az országot korábban már 15 évig irányító, jelenleg ellenzékben lévő politikus alakíthat kormányt. Netanjahu azért is érdekes Magyarország szempontjából, mert nemzetközi szinten Orbán Viktor fontos szövetségesének számít. Választási győzelmével azonban nincs egyszerű helyzetben, mivel a korábbianál sokkal szélsőségesebb politikai erőkre is támaszkodnia kell, ha stabilan szeretne kormányozni. A témával kapcsolatban Novák Attila történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Intézet munkatársa volt a Checklist vendége. Az adás második részében a hazai lakáshitelpiac alakulásával foglalkozunk, ugyanis a KSH közzétette az első féléves, az MNB pedig a szeptemberi statisztikákat, melyekből kiderül, hogy érezhetően lassul a hitelezés Magyarországon. A részletekről Palkó Istvánt, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.
Az Egyesült Államokban magas részvétel mellett zajlik az előzetes szavazás azokban az államokban, ahol erre lehetősége van a polgároknak a november 8-ai törvényhozási választási nap előtt - derül ki a Floridai Egyetem hagyományos választási projektjének adataiból.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem döntött még arról, hogy indul-e a 2024-es orosz elnökválasztáson – közölte újságírói kérdésre egy mai sajtótájékoztatón Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerdán közölte, hogy benyújtotta lemondását a királynőnek, és megkezdi a politikai középen átívelő koalíció lehetőségének feltérképezését.