Lázár János elárulta fontos célját
Lázár János szerint az állam beruházási politikájának a gazdasági növekedést kell szolgálnia.
Lázár János szerint az állam beruházási politikájának a gazdasági növekedést kell szolgálnia.
A leendő és a várhatóan nem induló közlekedésfejlesztési projektekről is beszámolt Vitézy Dávid, közlekedésért felelős államtitkár a Telexnek adott interjújában. Többek között szó volt az ötös metró következő lépéseiről, az egységesített jegy- és bérletrendszerről a vonat-távolsági busz vonatkozásában, és a taxik tömegközlekedésbe való bevonásáról is.
Az elmúlt 10 évben 1500 milliárd forintot fordított a kormány a vasút fejlesztésére a járművek nélkül, a Budapest - Hatvan vonalszakasz felújítása 160 milliárd forintba került, ami az elmúlt évtized összes vasúti fejlesztési forrásának több mint 10 százaléka - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára pénteken Gödöllőn a korszerűsített Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz átadásán. Vitézy Dávid elmondta, hogy a részben uniós, részben hazai forrásokból megvalósított fejlesztés 10 év alatt készült el.
Több, mint 12 milliárd forintos beruházás valósul meg annak érdekében, hogy tovább növekedhessen az Ukrajnából a záhonyi átrakókörzeten keresztül vasúton hozzánk érkező gabona, szemes termény mennyisége - írja Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg – írta közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Alig telt el pár hónap a megalakulása óta, de máris felszámolják a Vitézy Dávid által vezetett fővárosi beruházásokért felelős Nemzeti Közlekedési Központot – tudta meg a Népszava.
Végéhez közeledik a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése Miután tavaly novemberben a második, idén július 8-án az utolsó, harmadik hídon is sor került a hídépítéseknél hagyományos hordógurításra, amely az átadás előtt álló projektek sajátos mozzanata - írja a Magyarépítők.
Navracsics Tibor egyik titkos vágya, hogy teljes egészében körbe lehessen vonatozni a Balatont, mely így a budapesti 2-es villamoshoz hasonló turistalátványosság lenne - mondta a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A miniszter egyéb fejlesztési ötletekről is beszélt.
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkárként folytatja Vitézy Dávid az újonnan felálló Technológiai és Ipari Minisztériumban - derült ki Palkovics László gazdasági bizottság előtti meghallgatásán. A miniszterjelölt beszélt az minisztérium legfontosabb feladatairól is, melyben szerepel a különböző országrészek fejlettségi szintjének kiegyenlítése, új iparágak fejlesztése és a teljes foglalkoztatottság is. Miniszterhelyettesi pozíciót kap Koncz Zsófia, országgyűlési képviselő.
Azok után, hogy kora délután megírtuk, jelentős vasúti fejlesztések indulnak a Balaton északi és keleti partvidékén, a NIF Zrt. ma közzé is tette a déli partra vonatkozó hasonló közbeszerzési felhívását - szúrta ki a Magyar Építők.
Az Európai Bizottság több, mint 80 millió eurónyi (mai árfolyamon közel 29 milliárd forintos) beruházást hagyott jóvá az Európai Unió Kohéziós Alapjából a személy- és teherszállítás vasúti összeköttetéseinek javítására az észak-alföldi régióban, a Szajol és Debrecen közötti vonalon – közölte az uniós bizottság szerdán.
Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az innovációs és technológiai miniszter.
Online lakossági fórumon mutatták be a Déli Körvasút mentén létesülő újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit. Tavaly öt alkalommal dolgoztak együtt a tervezők és a helyben lakó érdeklődők, hogy közösen kitalálják, milyen legyen a főváros XI. kerületében kialakuló hosszú, a Déli Körvasút mentén két oldalt a Budaörsi úttól a Dunáig húzódó zöld tengely, ezt követően dolgoztak a tervezők a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányításával, Újbuda, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK bevonásával - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Elfogadja a kormány a Budapest Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amely kijelöli Budapest és a fővárosi agglomeráció vasút- és HÉV-fejlesztésének rendszerszintű irányait és céljait - jelent meg a kedd este.
Miért mondják a rövidebb repülőutak valós kiváltójának a vonatot? Leginkább azért, mert nem minden vonatra igaz, hogy 40-es tempóval, szerencsésebb esetben légkondi, vagy éppen fűtés mellett döcög városról városra, a tervezett kétórás menetidejéhez minden megállónál csak 5 perc késést összeszedve, hogy aztán a végére pont másfélszer annyi időt tölthessenek rajta az utasok, gyakran végig állva a teljes utat helyhiány miatt. Vannak bizony olyan vonatok is, amik pár óra alatt nem 100-150 kilométert, hanem 1000 kilométert tudnak megtenni, köszönhetően az elképesztő infrastruktúrának és sebességnek. A jó hír pedig, hogy mindezért már nem kell Ázsiáig menni, Európában is szép számmal vannak csúcssebességű, és nem mellesleg a repülőknél jóval kevesebb környezeti terheléssel közlekedő vonatok. A 10 leggyorsabb vonatot mutatja be a CNN Travel cikke.
2018 óta áll kivitelezés alatt az Akadémiaújtelep megállóhely a Budapest–Hatvan vasútvonalon, a NIF beruházásában létrejött megálló a XVII. kerületben, a Pesti út – 506. utca kereszteződésénél épült meg - szerepel a NIF Zrt. oldalán.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.
Újabb mérföldkőhöz ért a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt, nyílt nemzetközi tervpályázat: kialakult a végleges mezőny - írja Fürjes Balázs, közösségi oldalán. Korábban négy kontinensről 36 építésziroda és mérnöki konzorcium jelentkezett, közülük választották most ki a 12 továbbjutót.
Egyetértett a Fővárosi Közgyűlés arról a megállapodásról, amely a következő évekre meghatározza az együttműködési kereteket és a műszaki tartalmat a 2-es metró és a gödöllői hév összekötésének fejlesztésére. A megállapodás hatoldalú, a X., XIV., XVI., XVII. kerületek, a Fővárosi Önkormányzat és a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ köti egymással - írja Vitézy Dávid közösségi oldalán.
"Új funkciókkal töltjük meg az Eiffel-csarnok műemléki épületét, rendbe tesszük a Nyugati pályaudvar teljes környezetét. Kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetünk a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A feladat rendkívül összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. A 44 hektár megújítására 12 építészirodától várunk terveket." - mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón, ahol Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója és Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is megszólalt.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.