Nagyon kilyukadt a költségvetés
Gazdaság

Nagyon kilyukadt a költségvetés

Portfolio
Jelentősnek mondható, 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust a költségvetés. Ezzel három hónap alatt teljesült az éves pénzforgalmi deficitterv 62%-a teljesült. Az idei büdzsé hiánylefutása tehát a szokásos orrnehéz pályát követi, ami egyúttal viszont figyelmeztető is lehet, hiszen a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyen esetekben bele kellett nyúlni a költségvetési folyamatokba év közben.

Az elmúlt 24 évben ennél nagyobb csak egyetlen egyszer volt a harmadik havi hiány, 2022-ben, a háború kitörésének évében és az energiaválság kirobbanásakor.

"Márciusban – egy hónap alatt – a központi alrendszer 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami meghaladja az időarányos teljesítést. Ez egyrészt egyes adóbevételek időarányosnál alacsonyabb teljesülésének köszönhető, ami az adónemekre vonatkozó befizetési határidőkkel függ össze. Másrészt a kiadási oldalon jelentős összegű kifizetésre került sor – az elmúlt évekhez hasonlóan – az állami közösségi szolgáltatásoknál, valamint a közüzemi szolgáltatásoknál. Ez utóbbi a rezsivédelmi támogatások, téli hónapokhoz köthető, kifizetésével hozható összefüggésbe" - részletezi az NGM az előzetes adatokat.

Azt is hozzáteszi a tárca, hogy "márciusban ismét jelentős kifizetésekre került sor egyes Prémium Magyar Állampapír sorozatoknál; emiatt és a dollárkötvények kamatfizetése miatt, többet fordított a kormány a kamatkiadásokra".

Így áll a költségvetés 3 hónap után

Ezzel március végéig az államháztartás központi alrendszere 2 554,1 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Ez az első negyedéves nominális hiányteljesülés szintén a legmagasabb a korábbi évekkel összevetve.

Ami viszont igazán figyelmeztető, hogy a 4123 milliárd forintos éves pénzforgalmi hiányterv közel 62%-a teljesült három hónap alatt. Az elmúlt néhány évben is hasonló deficitpálya-lefutást tapasztalhattunk (2022-ben és 2023-ban) az év első negyedévében (orrnehéznek nevezhető a hiánypálya), de ezekben az években szükség is volt költségvetést kiigazító lépésekre év közben. Ennél rosszabb negyedéves hiánylefutás tavaly volt megfigyelhető, akkor a kormány emelte is a deficitcélt, és év közben kiigazításokról is döntött.

Fontos azt is látni, hogy a tavaly decemberben elfogadott 2025-ös költségvetés makropályája időközben hivatalosan is megváltozott, a költségvetés oldaláról romlott. A múlt hét óta a Nemzetgazdasági Minisztérium alacsonyabb növekedéssel (2,5% vs 3,4%) és magasabb inflációval számol (4,5% vs 3,2%), igaz azzal érvelt a szaktárca, hogy a gazdasági növekedés szerkezete miatt ennek nem lesznek mély nyamai az idei büdzsételjesítményen. Ehhez az első körös makropálya-módosításhoz jönnek rá az új növekedési kockázatok, amiket a Donald Trump amerikai által elindított vámháború hozhatnak a felszínre.

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2 554,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2 458,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 19,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 115,0 milliárd forintos hiányt mutattak - derül ki az NGM közleményéből.

A tárca azt is részletezi, hogy milyen folyamatokat látni 3 hónap után a büdzsében:

  • Az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 11,6 százalékkal magasabban teljesültek.
  • Ezek közül kiemelkedik az általános forgalmi adóból származó jelentős bevételtöbblet (265,6 milliárd forint).
  • A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege március végéig 1 553,7 milliárd forint volt, amely 312,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél, elsősorban egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok és dollárkötvények kamatfizetési időpontjai miatt.
  • Meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra fordított összegek is. Március végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra három hónap alatt 2 189,5 milliárd forintot fizettek ki.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet