Az Egyesült Államok döntéshozóinak a dollár leértékelésével kellene segítenie a világon - ezt nyilatkozta a CNBC-nek Hugh Hendry. Az egykori befektetési bankár, mára független makrogazdasági tanácsadó szerint azért lenne erre azükség, mert a jegybank élénkítő célú eszközvásárlási programja nem működik.
Hiába nőtt majdnem minden régióban kétszámjegyű összegben az alapkezelőknél kezelt vagyon, és hiába itt az egyik legmagasabb a profitmarzs a pénzügyi szolgáltatók körében, kihívás előtt áll a piac, az alapkezelést mostani formájában az egyre csökkenő díjbevételek és a passzív befektetések felé való elmozdulás sem segíti. A BCG Asset Management jelentése szerint a koronavírus az eddigieknél is nagyobb sebességbe kapcsolhatja a digitalizációt, termékinnovációt és felvásárlásokat is a szektorban.
A magyar alapkezelők jövőjéről és piaci kilátásairól a Portfolio idén 10. alkalommal megrendezésre kerülő Öngondoskodás konferenciáján bővebben is szót ejtünk. Gyere el te is november 10-én!
Jelentősen felforgatták a 21. század újításai a 200 éve nagyjából ugyanabban a mederben folyó vagyonkezelést, a koronavírus pedig egészen új alapokra helyezi a gazdagok bankárainak munkáját. A BCG friss tanulmánya szerint három lehetséges forgatókönyv is szóba jöhet, ha a világ vagyonának alakulását nézzük a jövőben, de az biztos, hogy teljesen megváltoznak a játékszabályok: új vagyonszegmens tör a felszínre, jövőre pedig Ázsia maga mögé utasíthatja Nyugat-Európát a legvagyonosabb régiók sorában. Van azért, ami nem változik: a leggazdagabbak fognak leginkább tovább gazdagodni. Magyarországon is.
Elromlott a hangulat a tőkepiacokon, esnek a részvényárfolyamok, a hangulatromlásban a forint is elkezdett gyengülni.
Az MNB 45 millió forint bírságot szabott ki az AGY69 AG-re az AKKO Invest Nyrt. tőzsdei kibocsátó részvényeire vonatkozó nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettsége elmulasztásáért, illetve azért, mert több alkalommal nem jelentette be a kibocsátóban szavazati joga küszöbértékének megváltozását.
Az EBRD közreműködésével, a befektetési szolgáltatók, a befektetők és egyéb piaci szereplők, minisztériumok, valamint minden fontos további érintett bevonásával 2020 júliusában a hazai tőkepiac „zöldítését” elősegítő stratégia-előkészítő projekt indul el Magyarországon, áll az MNB közleményében.
A magyar gazdaságpolitika elmúlt években szerzett tapasztalatairól, az állami intézkedések irányairól, valamint a jövőbeli szükséges lépésekről írnak az Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok című tanulmánykötet szerzői, amelyek fogódzót nyújtanak ahhoz, hogy Magyarország miként kerülhet Európa 5 legélhetőbb országa közé. A kötetből kirajzolódik, hogy a „munkaalapú társadalom” sikeréhez a „munka és a tanulás” modelljére kell helyezni a hangsúlyt. A gyártásról át kell térnünk a magasabb hozzáadott érték teremtésére, így óriási felelőssége van az ország oktatáspolitikájának abban, hogy a jövő versenyképes munkaerejét kiképezzék.
Nagyon igyekeztek maguk mögött hagyni a 2018-as piaci turbulenciákkal tűzdelt évet a magyar alapkezelők, ami a friss beszámolók szerint sikerült is: tavaly jelentőset ugrott a nagyobb szolgáltatók nyeresége, az OTP Alapkezelőé egyenesen kilőtt. A legnagyobb vagyont befektetési alapokban továbbra is az Erste Alapkezelő kezeli, de ha a pénztári és biztosítói vagyonokat is nézzük, ismét az OTP kerül az első helyre.
A bizalmi vagyonkezelés keretein belül biztonságos erőd mögé vonhatjuk a “családi ezüstöt”, sőt az intézmény lehetőségeit kihasználva a stratégiai döntéseket is egyetlen, átlátható és jól megerősített központból tudjuk végrehajtani, legyen szó akár a befektetési portfólió diverzifikálásáról, a családi vészhelyzeti forgatókönyvről vagy egy potenciális hitelezőktől védett vállalati struktúráról. Antall Györggyel és Illés Istvánnal, az APELSO TRUST Zrt. vagyonkezelő vállalatcsoport cégtársaival beszélgettünk az elmúlt hónapok tapasztalatairól.
Hamarosan elindulhat a Federal Reserve saját kkv-hitelezési programja – jelentette be Jerome Powell elnök – írja a CNBC.
A jelenlegi bizonytalan piaci helyzetnek is lehetnek nyertesei. Munkácsi Dávid, a Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere a Portfolio-nak többek között arról beszélt, a türelmes befektetők megfelelő részvény és szektor kiválasztással profitálhatnak az elmúlt években kialakuló és folyamatosan erősödő innovatív trendekből, és kitért arra is, mi a legfontosabb, amit megtanult befektetési és kockázat-kezelési szempontból a koronavírus hatására.
Május elején jelentették be, hogy átalakul és nevet vált az OTP Bank Treasury üzletága, amely OTP Global Markets néven folytatja nemzetközi pénz- és tőkepiaci tevékenységét. Bánfi Attilával, az üzletág ügyvezető igazgatójával többek között a szervezeti átalakulásról, a szolgáltatások bővítéséről, és a fő devizaárfolyamok várható alakulása mellett az idei évvel kapcsolatos várakozásokról beszélgettünk.
A márciusi jelentős vagyonvesztést követően az április már szerény emelkedéssel zárult a befektetési alapok piacán, ami egyértelműen a jobb piaci teljesítménynek köszönhető. Úgy tűnik, sok befektető lát most beszállási pontot a részvénypiacon, a részvényalapok iránt ugyanis jelentősen megugrott a kereslet, annak ellenére is, hogy a kategória egyébként idén még jelentős mínuszban van. A részvényalapoknál sokkal több pénzt vesztettek azonban az abszolút hozamú alapok.
A gazdaság gyorsabb helyreállása érdekében több ponton is könnyíteni tervezik a MIFID 2-es előírásokat a bankok, brókercégek és alapkezelők számára – számol be a hírről a Bloomberg.
Bizonyára sokan megbánták, hogy tavaly jelentős pénzeket súlyoztak át részvényekből kötvényekbe, mert így lemaradtak a nagy részvénypiaci felívelésről. Az ICI friss tanulmánya szerint pedig pontosan ez történt: milliárdok hagyták ott a részvényalapokat, hogy helyette kötvényalapokat vegyenek. A tanulmány kitér arra is, hogy bár Japán ebben messze leköröz minket, azért az európaiaknak sem kell a szomszédba menni egy kis kockázatkerülésért: az Európai Unión belül élő lakosok pénzügyi vagyonuk közel harmadát bankban parkoltatják, ehhez képest a befektetési alapokban tartott megtakarítások csak elenyésző részt képviselnek. Lenti cikkünkben a tanulmány érdekesebb meglátásait foglaltuk össze.
Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és – szükség esetén – szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentetett új felügyeleti kérdések és válaszok gyűjteménye is - írja az MNB közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több, egymást kiegészítő döntést hozott annak érdekében, hogy a jegybanki eszköztár minél szélesebb köre álljon a befektetési alapok rendelkezésére - írja az MNB közleményében. A befektetési alapok monetáris transzmisszióban betöltött érdemi szerepéhez illeszkedve egyrészt a Növekedési Kötvényprogram és az állampapír-vásárlási program partnerkörében helyet kaptak a 10 legnagyobb, magyarországi székhellyel rendelkező befektetési alapkezelő által kezelt nyilvános és nyílt végű értékpapíralapok, másrészt a befektetési alapok számára minden futamidőn elérhetővé vált a fedezett jegybanki hitelfelvétel, ide értve a 3 és 5 éves tenort is, harmadrészt a jegybank az elfogadható fedezetek körét kibővítette a forintban denominált értékpapír és ingatlanalapok befektetési jegyeivel.
Hamarosan kezdődnek a tárgyalások.
Joe Biden visszalépését követően.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.