telekom

Tehercsökkentéssel a mobilinternet terjedéséért

A harmadik negyedévtől 34%-kal csökkenti a szakminisztérium a mobilcégek számára a frekvencia-lekötésért és használatért fizetendő díjat, hogy ezzel elősegítse a szélessávú mobilinternet terjedését - írja a Napi Gazdaság.

Magyar Telekom: veszélyben az éves tervek? (2.)

Úgy tűnik nagyobbak a problémák a Magyar Telekom vezetékes internet üzletágában, mint azt sejteni lehetett, akár az éves eredménytervek is veszélybe kerülhetnek.

Leminősítette a UBS a Magyar Telekomot

A negyedéves gyorsjelentés után vételről semlegesre minősítette le ma reggeli elemzésében a UBS a Magyar Telekomot, a célárfolyam maradt 910 forint.

Felemás eredmények a Deutsche Telekomnál

Az árbevétel szintjén az elemzői várakozásoktól kismértékben elmaradó, az EBITDA tekintetében pedig az elemzői konszenzusnak megfelelő eredményekről számolhatott be a Deutsche Telekom ma reggel közzétett negyedéves gyorsjelentésében. Viszont a menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, így a Deutsche Telekom árfolyama 1.8%-kal menetelt felfelé a mai délelőttön.

Nincs csúszás az informatikai közbeszerzésekben - Vagy mégis? (2.)

Nincs csúszás a beszerzésekben és nem függesztette fel a központosított informatikai beszerzési eljárásokat a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság - írja a Napi. Az egyeztetések lezárultával azonnal megjelennek majd a közbeszerzési eljárások, véli a kormányzati szóvivő iroda. Az IVSZ szerint a beszerzések leállása több tízmilliárd forintos kiesést jelent az iparágnak, és egy általunk megkérdezett piaci szereplő arra is rámutat, hogy a kifizetésektől idén akár el is lehet majd búcsúzni.

Magyar Telekom: púder az NHH-tól

Egy bevételi szinten történt 8.5 milliárd forintos céltartalék-visszaírás nehezíti a Magyar Telekom ma reggeli gyorsjelentésének megítélését, a nehézségeket leküzdve az eredmények összességében vegyesnek tűnnek. A bevételek a vártnál rosszabbul alakultak, de a költségtakarékosság szigorú, ami üzemi és nettó soron elismerendő profitdinamikát ad a társaságnak.

Az elmúlt hetek intenzív emelkedésének tükrében az árfolyamban könnyen elképzelhető korrekció, ugyanakkor a kurzust továbbra is inkább az állampapír-hozamok alakulása határozza meg.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  • 8.5 milliárd forintos céltartalék visszaírás a bevételben, ami nélkül az 1.6%-kal csökkent volna
  • A költségek erős kontroll alatt állnak, a 15%-os létszámleépítés már 90%-ot meghaladó mértékben megtörtént
  • A vizsgálat költségei egyre aggasztóbbak: a negyedévben 1.9 milliárd forint ment el erre a célra, ami a bázisidőszaki érték kétszerese
  • A visszaeső értékcsökkenés és pénzügyi kiadások miatt az adózott eredmény 20%-nál is nagyobbat emelkedett
  • A menedzsment nem változtatott prognózisain

Magyar Telekom: folytatódik-e a nyerő széria? (5.)

Stagnáló árbevétel mellett biztató profitnövekedésről számolhat be a Magyar Telekom a hamarosan esedékes második negyedéves gyorsjelentésében. A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők szerint a nettó profit akár 20% feletti ütemben is bővülhet, ugyanakkor a fókuszpont talán inkább a menedzsment előrejelzése lehet: nagy kérdés, hogy megemelik-e a piacon sokak által konzervatívnak tartott stagnáló árbevételre, és kis mértékben csökkenő EBITDA-ra vonatkozó várakozást.

Telekom: a lengyel szektortárs is remekelt

A Telefónica O2 CR után a TPSA is jelentős, várakozások feletti profitdinamikáról számolt be közzétett második negyedéves gyorsjelentésében. A lengyel cég menedzsmentje a cseh versenytárssal szemben az árbevétel-előrejelzéseit is megemelte, valamint bejelentette, hogy napokon belül megkezdi a kapitalizáció 2%-át kitevő saját részvény vásárlási programját. AZ árfolyam több mint 3.6%-os pluszban tartózkodik.

Furcsa lépésre készülhet a Pannon

A Pannon anyavállalata, a norvég Telenor is pályázik a második legnagyobb magyar vezetékes távközlési szolgáltatóra, így könnyen elképzelhető, hogy az Invitel bekebelezésével a magyar mobilcég a távolabbi jövőben vezetékes szolgáltatásokat is kínál majd ügyfeleinek.

Távozik az Alcatel-Lucent vezetője az 1 milliárd eurós veszteség után

Távozik az Alcatel-Lucent elnöke és vezérigazgatója, miután a társaság már hat egymást követő negyedévben egyre növekvő veszteségekről számol be. A cég nettó vesztesége a második negyedévben 1.1 milliárd euróra rúgott a ma reggel közzétett gyorsjelentés szerint, de az egyszeri tételek hatásait kiszűrve is 222 millió eurót ért el, amely közel a duplája az elemzői konszenzusnak. Az Alcatel-Lucent árfolyama 4.4%-kal menetelt felfelé a mai reggelen.

Nem okozott csalódást az SAP a második negyedévben

A nettó profit szintjén megközelítőleg a várakozásoknak megfelelő, a szoftverbevételek tekintetében viszont az elemzői konszenzust felülmúló negyedéves eredményekről számolhatott be az SAP ma reggel közzétett gyorsjelentésében. A menedzsment prognózisai szerint a bevétel és az üzemi eredményszint is a korábban megcélzott sáv felső határán alakulhat az idei évben, amely tovább fokozta a részvények körül kialakuló pozitív hangulatot. Az SAP árfolyama 5.4%-os pluszba lendült a hírre a mai reggelen.

Eldőlt: az Antenna lesz a digitális TV szolgáltató

Az Országgyűlés illetékes bizottsága pénteki ülésén jóváhagyta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) döntését, mely szerint a digitális átállás során az országos földfelszíni televíziós és a rádiós műsorszóró-hálózatok üzemeltetésére kiírt pályázatot az Antenna Hungária Zrt. nyerte meg, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), pénteken.

Várt feletti profit a Telekom cseh szektortársától - De mire lesz elég?

Profit szinten a várakozások feletti teljesítményről számolt be tegnap piaczárás után a cseh inkumbens távközlési szolgáltató. A részvényárfolyamnak a jelenlegi piaci hangulaton kívül ugyanakkor az sem kedvez, hogy a bevétel csak éppen megfelelt a várakozásoknak, a profitdinamika egy része pedig abból származott, hogy a vártnál nagyobb lett az ingatlanértékesítési bevétel.

Kiborult a T-Mobile: nekimentek Fazekasnak

A T-Mobile, mint a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú főtámogatója közleményben fejezte ki erős erkölcsi aggályait a MOB illetékes testületének mai döntése kapcsán, amelynek eredményeként az athéni súlyos doppingvétsége miatt két évre eltiltott Fazekas Róbert a pekingi olimpiai játékokra utazó magyar küldöttség tagja lett.

Pannon: csökkennek a költségek, nemúgy a beruházások

Nem tudott árbevétel-növekedést elérni a Pannon az idei második negyedévben, persze ez nem nagy meglepetés az követően, hogy az NHH januárban újra csökkentette a mobil végződtetési díjakat. A cég ugyanakkor jócskán spórolt költségein és így EBITDA szinten már növekedést (egyszeri tételek nélkül is stagnálást) tudott elérni.

A beruházási aktivitás mindeközben két éve nem látott szintre emelkedett.

GVH: kartellezett a SAP és a Synergon

Kartellezett a SAP és a Synergon - hagyta helyben a Fővárosi Bíróság a GVH 2006-ban hozott döntését. A két cégnek akkor 14.6-14.6 millió forint bírságot kellett ezért fizetnie.

Ukrtelekom: 3G monopólium Ukrajnában

A kijevi fellebbviteli bíróság megváltoztatta az előző határozatot, ami szerint a Kievstar 3G licenszet kapott volna. A keresetet azután adta be a társaság, hogy az ukrán hírközlési hatóság sorozatosan visszautasította a licensz kiadását magántulajdonban lévő telekomcégeknek frekvenciahiányra hivatkozva.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.