telekom

20 millió forintos bírság a Vodafone-nak

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) próbavásárlások, majd piacfelügyeleti eljárás után 20 milliós forintos bírsággal sújtotta a Vodafone-t, mert a cég nem megfelelő tartalmú forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatásokat adott az előre fizető ügyfeleinek. A hatóság egyben kötelezte a céget hivatalból lefolytatott eljárás költségeinek megtérítésére is.

Közeleg a vezeték nélküli internet uralma

2008 első félévének végén a mobil-előfizetések száma túllépte a 11.5 milliót- áll a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentésében. A telefonbeszélgetések időtartamának 73 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. Egy év alatt majdnem negyedével növekedett az internetszolgáltatók száma, az előfizetéseké pedig már megközelítette a 2.1 milliót. Az előfizetések 71 százaléka a széles sávú technikához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szegmens 2007 júniusa óta 28 százalékkal erősödött. A vezeték nélküli kategória még ennél is nagyobb mértékben, 67 százalékkal bővült.

NHH: csak a Vodafone növelte piaci részesedését júniusban

2008 júliusában a mobil-előfizetések száma 61 ezerrel nőtt hazánkban, így a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma összesen 11 millió 601 ezer volt. Júniusban 100 lakosra 115.5 előfizetés jutott az egy évvel korábbi 102.3 után - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Még ki sem pótolták, de már megint ellopták - 10 ezer telefon süketült meg

Péntekre virradó éjjel Budapest 19. kerületében lopás miatt megrongálódott 21 távközlési törzskábel. A rongálás miatt bekövetkezett szolgáltatáskiesés elhárítását és az előfizetői vonalak működésének helyreállítását azonnal megkezdték és folyamatosan végzik a Magyar Telekom szakemberei.

Egy forintért osztja a UPC a dalokat

Új szolgáltatást indított a UPC, internetelőfizetőik havi 800 forintért 800 zeneszámot tölthetnek le.

Externet bennfentes eladás

Az Externet közzétette, hogy a 2/3 tulajdoni hányad szerint az EXTERNET Nyrt. Igazgatóságának elnöke, Pórffy András, 1/3 tulajdoni hányad szerint pedig az EXTERNET Nyrt. igazgatósági tagja, Sebők István irányítása alatt álló KRAFT INVEST 2008. szeptember 3-án összesen 150 darab EXTERNET Nyrt. törzsrészvényt értékesített 601,00 forintos részvényenkénti átlagáron.

600 ingyenes percet ajándékoz a Pannon új ügyfeleinek

600 ingyenes perccel ajándékozza meg a Pannon azon ügyfeleit, akik szeptember 2. és október 1. között új Praktikum kártyás előfizetést vásárolnak. Az ingyenes percek fél évig használhatóak fel, havi 100 perces lebontásban a Pannon hálózatán belül, hétköznapokon este 9 és reggel 6 óra között, illetve hétvégén és munkaszüneti napokon.

Szombattól ismét csökkennek az Uniós roamingdíjak

Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobil szolgáltatónak ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat. A három hazai szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százalékkal csökkenti a roamingköltségeket. Az Unió területén barangolva így a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 Ft-ba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 Ft-ba kerülhet, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság csütörtökön.

Externet: csökkentett 2008-as terveket hozott az első gyorsjelentés?

Az akvizícióknak köszönhetően megduplázta második negyedéves bevételét az Externet, ugyanakkor a felvásárlások egyszeri költségeket is hoztak, így az EBITDA szerényebb dinamikával emelkedett.

A társaság vezetője szerint a szélessávú piacon az ADSL előfizetések számának növekedése a második negyedévben lelassult és a verseny nagyon erős a szolgáltatók között, vélhetően ennek köszönhető, hogy a cég valamelyest visszafogta a 2008-as terveit is.

4.2 milliárdos környezettudatos beruházás a Telekomtól

Simó György és Papp István, a Magyar Telekom Csoport vezérigazgató-helyettesei ma átadták a Dataplex Kft. új, 5600 négyzetméter alapterülettel kibővített adatközponti szárnyát. A hazai infokommunikációs infrastruktúra piacot vezető létesítmény így Közép-Európa legnagyobb, Európában is az első 10 közé tartozó nagybiztonságú adatkommunikációs központjává vált. A 4.2 milliárd forintos beruházással épített bővítést összekapcsolták a korábban épült 8800 négyzetméteres központtal ezáltal létrehozva a kontinens egyik legmodernebb összefüggő infokommunikációs infrastruktúráját.

Horst Hermann távozott

Lemondott tisztségéről Horst Hermann, a Magyar Telekom igazgatósági tagja.

Akár 990 forintért is kapható lesz hazánkban az iPhone

A régóta várt iPhone 3G hamarosan Magyarországon is megvásárolható lesz, és a 8 GB-os verzió a legkedvezőbb konstrukcióban már 990 forintért kapható majd. Az iPhone 3G-t hazánkban kizárólag a T-Mobile forgalmazza, és a szolgáltató a készülékhez új, lebeszélhető perceket, internetezési lehetőséget és SMS-eket egyaránt tartalmazó díjcsomagokat kínál. Az ezen díjcsomagokat választók az interneten a mai naptól előzetesen is regisztrálhatnak az iPhone 3G-re. Azok, akik az iPhone 3G-t elsőként szeretnék megvásárolni, a budapesti MOM Park Bevásárlóközpont T-Pont üzletében augusztus 22-én 0 órától már megvehetik a készüléket. Ezt követően pedig országszerte további 101 üzletben kezdi meg az iPhone 3G árusítását a T-Mobile.

Megerősítve a Synergon tervek

A Synergon vezérigazgatója, Lazarovits Márk a társaság második negyedéves gyorsjelentését követő sajtótájékoztatón megerősítette a társaság idei évre vonatkozó 1 milliárd forintos üzemi eredmény várakozást. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Synergon a román és szerb piaci terjeszkedés felé kacsintgat.

Balázs Csaba: kommunikációs élményvállalat az econet

Hivatalosan tegnap nyitotta meg kapuit a 16. Sziget Fesztivál, mely alakalomból az esemény jövőbeli 100%-os tulajdonosa, az econet.hu sajtókörutat és tájékoztatót tartott a helyszínen. Balázs Csaba, a cég vezérigazgatója optimista a Sziget teljesítményével kapcsolatban, az idei 370-400 ezer látogatót követően 2012-ben már 4 milliárd forintos árbevételt termelhet a társaság.

A menedzsment becslései szerint az econet.hu média és telekommunikációs üzletága együttesen 2012-ben már 13.7 milliárd forintos bevételt és 1.43 milliárd forintos EBITDA-t mutathat fel.

Egyáltalán nem meggyőzők a Synergon számai

Árbevétel szinten a várakozásoknak megfelelő, míg üzemi és nettó eredménysoron egyaránt az egyetlen elemző várakozásától elmaradó számokat közölt a második negyedévre vonatkozóan a Synergon.

A gyorsjelentés főbb pontjai.

- bár megfelelt a várakozásoknak, a bázishoz képest növekedni nem tudott az árbevétel
- az állami és közigazgatási szektorból származó bevételek zuhantak
- a cseh leánynál a megtakarításoknak köszönhetően növekedett az üzemi eredmény, azonban a magyar leányoknál jelentős visszaesés következett be
- így csoportszinten alacsony mértékű üzemi eredmény...
- melyet a saját részvényekre felvett határidős vételi pozíciók tetemes veszteségei tovább rontottak

Megítélésünk szerint az eddigi teljesítmény alapján a menedzsment idei évre kitűzött 1 milliárdos üzemi eredménytervének teljesíthetősége nagy kockázatokat hordoz. Emiatt a jelenleg ezen várakozások szerinti árazási szinteken forgó papírok a régióban az első féléves számokat látva továbbra sem tekinthetők olcsónak.

További fejlesztéseket tervez a Pannon

A Pannon ma bejelentette, hogy már közel 360 településen érhető el a jelenleg legnagyobb adatátviteli sebességet biztosító, videotelefonálást is lehetővé tévő 3G/HSDPA hálózata. A mobilinternet iránti dinamikusan növekvő felhasználói igények miatt a cég további fejlesztéseket is tervez.

Nomura: továbbra is semleges a Telekom

875 forint a Magyar Telekom részvények fair értéke - állítja Richard Ferguson, a Nomura elemzője, aki semleges ajánlást fogalmazott meg mai elemzésében a papírokra.

Az Externet bevezeti az IPv6-ot

Augusztus közepétől kezdi meg az IPv6 bevezetését az Externet. A szolgáltató első körben az alaphálózatát készíti fel az IPv6 formátumú IP-címek kezelésére, ezt követően a saját szerverein (e-mail és tárhely szolgáltatást biztosító kiszolgálók) végzi el a szükséges előkészületeket. Az utolsó fázisban, körülbelül 1-2 hónapon belül már a végfelhasználók is igényelhetnek IPv6-os címeket.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.