telekom

Vitatkozik a Telekom 4

Nem ért egyet a magyar mobilpiacon negyedik szolgáltatóként megjelenni kívánó Telekom 4 Magyarország Zrt. az elmúlt napokban napvilágot látott nyilatkozatokkal, mely szerint a virtuális mobilcégek csak kevésbé életképesek. A cég saját véleménye szerint olyan üzleti modellt alkotott, amelynek magvalósulása a hálózatát a virtuális szolgáltatóval megosztó mobil operátor számára is előnyöket, ezen belül bevétel- és profitnövekedést eredményez.

Hetedszerre is veszteséges lett az AMD

Immár hetedik egymást követő negyedévben számolt be veszteségről az AMD tegnapi, tőzsdezárás után közzétett pénzügyi beszámolójában, aminek a hatására a társaság megvált eddigi vezérigazgatójától. A tisztséget ezentúl az eddigi elnök, Dirk Meyer tölti be, a chipgyártó részvényárfolyama 7.4%-kal esett a zárás utáni kereskedésben.

Externet: 300 darabot adott el a Kraft Invest

Az Externet menedzserek tulajdonában lévő Kraft Invest újra az eladók közé állt a részvények piacán: tegnap összesen 300 darab papírt értékesítettek a tőzsdén.

T-Mobile: egyedülálló szolgáltatások az olimpia idejére

A T-Online T-Home TV szolgáltatása a pekingi olimpia idején Magyarországon egyedülálló, külön díj nélkül igénybe vehető új funkciókkal, többek között SMS és e-mail értesítéssel, szavazással és hírszolgáltatással bővül.

Meglepetés: nem lassulnak a számítógép eladások

A várakozásoknál jóval nagyobb ütemben, 16%-kal bővült a világ PC piaca 2008 második negyedévében. A világon mintegy 70 millió darab számítógép kelt el, melyből 18%-os részesedésével leginkább a HP vette ki a részét, de újra felzárkózóban van a piacvezetőre a Dell is, mely 15.6%-os részesedést szerzett most.

Egyenlő feltételeket vár el a Telekom 4

A Telekom 4 a közeljövőben jelentős szereplőként kíván megjelenni a magyarországi távközlési piacon. A társaság a már működő és jelentős piaci erővel rendelkező távközlési szolgáltatóktól tisztességes magatartásra és egyenlő elbánásra, a szabályozó hatóságtól pedig határozott, versenyélénkítő és befektetőbarát lépésekre számít.

Itt van Reding reformja: 50%-kal csökkennek az sms árak

Viviane Reding és Pataki Dániel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mintegy felére kívánják csökkenteni a EU-n belüli roaming sms-ek tarifáit, valamint meg kívánják hosszabbítani a hangroamingra érvényes hatósági árszabályozást. A bejelentések lényegében megegyeznek az előzetesen kiszivárgott információkkal, melyeket korábbi cikkeinkben már ismertettünk.

2008.07.15 09:14
Olcsóbb lesz az SMS

Olcsóbb lesz az SMS

Az Európai Unió távközlési biztosa állítólag ma újra színre lép és felvázolja, hogy milyen hatósági árszabályozást kíván bevezetni az integráción belül küldött sms-ek piacán. A hangroaming 46 centes ármaximumát további 3 évre kiterjeszthetik és őszre már az adatroaming tarifák szabályozását is bejelenthetik, ha a szolgáltatók a nyár folyamán nem csökkentik önként a díjaikat.

Már örülnek is a cseh mobilosok - Reding keze mindenhova elér?

A cseh távközlési felügyelet már is belevágott a mobilpiac szabályozásának újabb körébe, lapértesülések szerint a jelenleg 2.99 koronás mobil végződtetési díjat 0.5 koronával, azaz mintegy 16%-kal kívánják csökkenteni. Elképzelhető, hogy az intézkedés már Viviane Reding uniós távközlési biztos friss kezdeményezésének hatása.

Roaming akciókkal erősít a Pannon

A Pannon is a külföldi utazókat célzó akcióval erősít a nyári telefonszezonra: 2008. július 1-jén elindította Roaming Hazahívó és a Szomszédhívó szolgáltatásait.

Merrill: akkor sem kell a Magyar Telekom

Hiába az elmúlt időszakban hulló késként viselkedő árfolyam, a Magyar Telekom megint felkerült a Merrill Lynch legkevésbé kedvelt részvényeinek listájára. A célárfolyam 865 forint, de az ajánlás ennek ellenére továbbra is "alulteljesítés".

Itt az ingyentelefon - Magyarországra jön a Jajah

Az internet alapú telekommunikációs társaság, a Jajah bejelentette, hogy Jajah Direct néven a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel piacon is elérhetővé teszi számítógép független VoIP szolgáltatását. A társaság hihetetlenül alacsony nemzetközi hívásdíjakat ígér bármilyen típusú mobiltelefonról.

Afrikát célozza meg a Vodafone

Tovább terjeszkedik Afrikában a Vodafone, a társaság bejelentette, hogy 900 millió dollárért vásárolna részesedést a Ghana Telecom-ban, amely vezetékes- és mobilszolgáltatásokat is nyújt. A Vodafone már jelenleg is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik kenyai, egyiptomi és dél-afrikai távközlési szolgáltatókban és a tranzakcióval tovább növelheti kitettségét a nagy növekedési lehetőségekkel kecsegtető afrikai piacon - írja a The Wall Street Journal.

Itt az ingyentévé?! - Szervezkedik a Magyar Telekom?

Hamarosan filléres műholdTV szolgáltatást indíthat Magyar Telekom, hogy ezzel próbálja erősíteni triple play modelljét és lassítsa a vezetékes vonalak lemorzsolódását.

Morgan Stanley: itt már vonzó a telekom szektor

Semlegesről "attraktívra" minősítette fel a Morgan Stanley ma reggeli elemzésében az európai távközlési szektort, mondván hogy a makro kockázatok egyetlen egyet kivéve már beárazódtak a papírokba az elmúlt hetekben.

Új díjcsomagot kínál a T-Mobile

Július 1-jétől a T-Mobile új díjcsomagot vezet be Mix néven, amely a számlás és kártyás előfizetések előnyeit egyesíti, azaz arra előfizetve elérhetők havidíjas kedvezmények, miközben a költségek előre pontosan tervezhetők.

Kútba esett a francia-svéd házasság, mégsem születik távközlési óriás

Véget értek a France Telecom és a TeliaSonera közötti felvásárlási tárgyalások, miután a skandináv távközlési társaság bejelentette, hogy véleménye szerint a 40.8 milliárd dolláros ajánlat túlságosan alacsony. A megbeszélések azért értek véget, mert a két cég nem tudott megegyezni a pénzügyi feltételekről a TeliaSonera ma reggeli közleménye szerint. A hírre a TeliaSonera árfolyama 2.5%-kal menetelt lefelé.

UBS: vételre felminősítve a Magyar Telekom (2)

Semlegesről vételre minősítette fel a UBS a Magyar Telekom részvényeit ma reggel kiadott elemzésében, mivel a részvények öt éves mélypontját kitűnő beszállási pontnak látja a két elemző, Pálfi Zoltán és Alex Wright. A 12 havi célárfolyam továbbra is 910 forint.

Már megint megerőszakolja a mobilcégeket az EU: olcsóbbak lesznek a díjak?

2011-től átlagosan 70%-kal csökkennek a távközlési társaságok által egymás felé felszámolt nemzetközi mobil végződtetési díjak az Európai Unión belül - ez derül ki az Európai Bizottság távközlésért felelős tagjának, Viviane Redingnek csütörtöki közleményéből.

A tavaly nyáron bevezetett hatósági roamingdíj szabályozás után ez már a második olyan "erőszakos" lépés az EU-tól, mely első látásra a mobilszámlák csökkenését eredményezheti, egyes telekom cégek érthető módon máris tiltakoznak...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.