A JPMorgan a Renovite fizetési startup megvásárlásáról döntött, hogy csökkentse az olyan fintech cégek jelentette fenyegetést, mint amilyen a Stripe és a Block. A Wall Street-i bank az elmúlt időszakban már 5 jelentős fintech céget vásárolt meg.
A korai fázisú innovációk támogatására az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok Zrt. 1,5 milliárd forintos tőkével induló befektetőcéget hoz létre - közölte az Óbudai Egyetem hétfőn az MTI-vel.
Szeptember 29-én nyit időkaput a Brain Bar, Európa legnagyobb jövőfesztiválja. A résztvevők idén együtt fesztiválozhatnak többek között a TikTok, a Vice UK és a LEGO vezetőivel. Személyesen találkozhatnak Laura Tooduval, az észt védelmi minisztérium harcos amazon tanácsadójával, Peter Boghossian kamuvadász filozófussal és Leyla Acaroglu dizájn provokátorral is.
Meg lehet-e hódítani a keleti-európai régióból a világot, úgy, hogy egy cég, a saját szektorában Európa első legalább 10 milliárd dollár értékű startupja, azaz decacornja legyen? Úgy tűnik, hogy igen. Az ötlet adott, 10 perc alatt a sarki boltból beszerezhető dolgokat házhoz szállítani. Hogy ezzel még Premier League csapat edzőmez szponzorának is lehet lenni, az már mazsola a kuglófon. Az alábbiakban a Getir történetét ismerhetik meg.
Bill Gates zöld technológiákba invesztáló cége, a Breakthrough Energy Ventures 20 millió dollárt fektet be a Blue Frontier fenntartható légkondicionáló-gyártó startupba – számolt be róla az iTecpost.com. A várakozások szerint a vállalat akár olyan új légkondicionálóval jelenhet meg a piacon, amely forradalmasíthatja a szektort.
Az e-közigazgatási szolgáltatások növekvő igénybevételének köszönhetően Magyarország egy helyet előre lépett ugyan az uniós országok digitális teljesítményét mérő DESI Index rangsorában, de a 22. hely továbbra is nagyon súlyos elmaradást jelent az uniós átlagoktól szinte valamennyi dimenzióban. Továbbra is viszonylag jól teljesítünk a digitális (vezetékes és mobil) infrastruktúrában, ugyanakkor mind az állampolgárok digitális készségei, mind a vállalkozások digitális felkészültsége terén hatalmas a lemaradás.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének bónusz epizódja. Ebben az adásban Kállai Jankó, a Forever Hands alapító tulajdonosa volt a vendégünk, akivel az általa felépített kézszobor-készítő szetteket értékesítő vállalkozásról beszéltünk. Többek között szó volt arról, hogy mi pontosan ez a kézszobor-készítő szett, ami már az első három hónapban 30 milliós árbevételt hozott, hogyan nőtte ki magát egy garázsból a cég, mik a jövőbeni tervek, illetve hogyan zajlik a közös munka a Cápák között című műsorban elért sikerek után Balogh Petya angyalbefektetővel és Lakatos Istvánnal, a Bravogroup Holding társalapító-vezérigazgatójával.
A milliárdos befektető William Ackman 4 milliárd dollárt gyűjtött össze az eddigi legnagyobb SPAC-be, most azonban azt közölte a befektetőkkel, hogy visszaadja az összeget, miután nem talált megfelelő társaságot, amelyet fúzióval a tőzsdére vihetne. A fejlemény komoly visszaesést jelent a neves fedezeti alapkezelő számára, mivel eredetileg már tavaly azt tervezték, hogy a vállalat részesedést szerez a Universal Music Groupban.
Tovább bővült a hazai fintech ökoszisztéma, 2020-ban már 146 darab fintech tevékenységgel foglalkozó, aktívan működő vállalat volt Magyarországon – állapítja meg az MNB a 2022-es Fintech és Digitalizációs jelentésében. Az alapvetően továbbra is B2B üzelti modellben működő szektor jövedelmezősége és árbevétele a szereplők kétharmadánál 2020-ban is nőtt.
A Gloster az elmúlt háromnegyed évben két komoly akvizíciót is végrehajtott, amellyel szolgáltatási portfólióját és megrendelésállományát is jelentősen növelte. A tőzsdei cég arra törekszik, hogy organikus növekedés mellett IT cégek vásárlásával is bővüljön, stratégiájuk részeként pedig kiemelt figyelmet kap a nemzetközi jelenlét erősítése. A Portfolio Járdán Tamást, a Gloster Nyrt. stratégiai igazgatóját, Murvai Attilát, a Minero IT operatív igazgatóját, társtulajdonosát és Muck Ferencet, az ff.next társalapítóját és design vezetőjét kérdeztük a felvásárlás részleteiről, az IT szektor helyzetéről és a hazai IT startupok jövőképéről.
Az Egyesült Államokban terjeszkedik a Glance nevű startup, amely okostelefonok zárolt képernyőjén személyreszabott tartalmakat és hirdetéseket jelenít meg a felhasználóknak – írja a HWSW.
A 3,9 milliárd font (4,8 milliárd dollár) piaci kapitalizációjú Wise fintech cég vezérigazgatója ellen vizsgálatot indítottak az Egyesült Királyság szabályozó hatóságai, miután az adóhatóságok megállapították, hogy nem fizette be a több mint 720 000 font értékű adószámlát.
A Klarna Bank a helyzetet ismerő személyek szerint azt fontolgatja, hogy az egy évvel ezelőtti értékeléseknél lényegesen alacsonyabb értékelés mellett vonna be új forrásokat, amely újabb jele annak, hogy mostanában rájár a rúd a technológiai cégekre.
A lakossági részvénybefektetők ezermilliárd dolláros piaca, amely a lezárások alatt a mémrészvényeknek köszönhetően kapott igazán nagy lendületet, most úgy tűnik elvesztette a lendületét, amely erősen rontja a brit kereskedelmi platformok kilátásait.
Az Apple beszállt a BNPL-üzletágba, amellyel egy újabb kihívó érkezett a már eddig is zsúfolt mezőnybe, újabb kihívást állítva az olyan fintech cégek elé, mint a Klarna és az Affirm, amelyek már egy ideje küzdenek az egyre erősebb befektetői nyomással, lassuló e-kereskedelmi növekedéssel és az emelkedő kamatlábakkal.
Bár a kínai elektromosautó-piac globálisan a legnagyobb és kifejezetten gyorsan növekszik, az olyan autógyártók, mint a BYD és a Tesla felelősek egyelőre az eladások jelentős részéért. Az olyan kínai startupok, mint a Nio és a Xpeng bár már több ízben is a címlapokra kerültek és már az amerikai tőzsdéken is jegyezve vannak, de még mindig csak kis részesedéssel rendelkeznek a piacon. A WM Motor még a fentieknél is kevesebb autót adott el, a vállalat december 31-ig alig több, mint 80 ezer elektromos autót adott el az első modell 2018 szeptemberében történt bevezetése óta.
A Portfolio Digital Transformation 2022 konferencia meghívott előadói a globális és hazai digitális trendekről, a transzformáció szervezeti kihívásairól, és a legfontosabb buktatókról beszéltek az első szekcióban.
A Portfolio Financial IT konferenciájának IV. panelbeszélgetésén négy, nemzetközileg is sikeres fintech képviselői osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lesz egy magyar startupból globális sikersztori. A beszélgetésen részt vett Arvithis Georgios a SaltPay alapítója; Fischer Báint, a Dorsum termékfejlesztési igazgatója; Kádás Tamás, a SEON alapítója és Nyíri József a Finshape alapítója.
A csapat legalább annyit számít, mint az ötlet, a szakértelem legalább olyan értékes, mint a tőke – ez derült ki az MVM Edison startup verseny idei döntőjében, amelyben 11 ígéretes projekt mutatkozott be korai és érett fázisban egyaránt. A többféle területet lefedő ötletverseny zsűrijében helyet foglaló tagok szerint a sikerben a meggyőző, rátermett társaság játszik kulcsszerepet és már a nulladik ponttól külpiacokban kell gondolkodni.
Az Apple új Tap to Pay funkcióját, amellyel a felhasználók úgy küldhetnek pénzt, hogy az iPhone-jukat egymáshoz érintik, a kaliforniai Cupertinóban található Apple Park látogatóközpont alkalmazottai már használják az értékesítésnél egy felhasználó által a Twitterre feltöltött videó szerint.