Német leányvállalatot alapított a Masterplast
Német leányvállalatot alapított a mai nappal a Masterplast az ascherslebeni üzemegység megvásárlásához kapcsolódóan – tette közzé a társaság.
Német leányvállalatot alapított a mai nappal a Masterplast az ascherslebeni üzemegység megvásárlásához kapcsolódóan – tette közzé a társaság.
Csütörtökön indult a kereskedés a ZoomInfo Technologies részvényeivel ZI ticker alatt, a debütálás pedig nem akármilyenre sikeredett, napon belül 100 százalékot emelkedett az árfolyam az amerikai tőzsdén.
Az American Airlines árfolyama rekord mértékben emelkedett csütörtökön, ráadásul rekord magas volumen mellett, ezzel vezette az légitársaság szektor tegnapi raliját az amerikai tőzsdéken. Az emelkedés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a társaság bejelentette, hogy növeli a kapacitásait annak fényében, hogy a koronavírus-válság nehezén már túl vagyunk.
Brad Neuman, az Alger befektetési stratégája szerint az okostelefonok elterjedésével lezárult egy szakasz a technológiai fejlődésben, azonban rögtön át is lépünk egy 50 éves technológiai forradalmi időszakba, amelyet hosszútávon kifizetődő lehet megjátszani a részvénypiacon.
Április közepe óta 45 százalékot emelkedett az OTP árfolyama, ekkora rali után adódik a kérdés, olcsó vagy drága az OTP részvénye, adni vagy venni kell a bankrészvényt? A kérdést nem kellene túlbonyolítani, Csányi Sándor május közepén arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány előtti 15 ezer forintos OTP-árfolyam egyáltalán nem volt túlzó, és nincs kétsége abban, hogy az az ár vissza fog térni, szóval a bankvezér szavai alapján van még tere az emelkedésnek. Most megnéztük, mit gondolnak az elemzők az OTP-részvényről, olcsó vagy drága a fontosabb árazási mutatók alapján.
Lenyugodtak a kedélyek a világ tőzsdéin májusra, ez látszódik a forgalmi számokon is, a budapesti tőzsde forgalma „normalizálódott” a március-április felfutás után. A brókercégek közül a Wood megőrizte a vezető helyét, az Erste állt a második helyen, a Concorde pedig a harmadik volt májusban a forgalmi rangsorban.
A koronavírus-járvány miatt kialakult turbulens tőzsdei környezetben csendes volt az IPO szezon az év eddigi részében, néhány biotech céget leszámítva nem sokan mertek ilyen körülmények között elsődleges részvénykibocsátással próbálkozni, hiszen a magas volatilitás könnyen eltorzíthatja a frissen tőzsdére lépő cég értékeltségét.
A Graphisoft Park tavaly novemberben jelentette be először tervét, hogy egy szokatlanul nagy összeget, a cég teljes kapitalizációjának közel negyedét fizetik ki a részvényeseknek. A tranzakció most zárult le, a pénz napokon belül osztalék formájában a részvényesek számlájára kerül. Ebből az alkalomból kérdezzük Bojár Gábort, az igazagatótanács elnökét, hogy vonja le a többek számára meglepő tranzakció mérlegét.
Nagyot emelkedett ma az európai autógyártók részvényárfolyama, a ralit elsősorban a francia gyártók vezetik, de a német autógyártók papírjai is nagyot emelkedtek.
Nagyot ment az elmúlt napokban az OTP, az emelkedés egyre meredekebb, megnéztük, meddig tarthat még a száguldás.
Már korábban is elég egyértelmű volt, hogy a Zoom a koronavírus egyik legnagyobb nyertese, hiszen a videokonferenciás alkalmazás lényegében a karantén közösségi média felületévé nőtte ki magát. Ezt azt jelenti, hogy nem csak a különböző vállalatok használták a programot a konferencia beszélgetések lebonyolítására, hanem családok, barátok, lényegében mindenki ezen keresztül kommunikált, most pedig közzétette legfrissebb számait cég, amelyekből látszik, hogy a nagy hypenak meg volt az eredménye.
Évtizedek óta nem látott turbulenciákon vannak túl a világ tőkepiacai, az év első 5 hónapjából az első másfél még optimistán telt, azt követően gyilkos egy hónap következett, azóta viszont folyamatos a hangulat javulása. Idén a hosszú amerikai állampapírok és néhány nyersanyag (arany, narancslé) mellett elsősorban a nagy amerikai technológiai cégek részvényeibe volt érdemes fektetni, amelyeken nem csak a márciusi mélypont óta, de az év egészében is szép hozamot lehetett elérni. Szinte már evidencia, de a tech vállalatok a válság alatti és várhatóan a válság utáni időszaknak is a nagy nyertesei, a részvényeik pedig a tőzsde nagy sztárjai idén.
A Sturm, Rüger részvényei Trump megválasztása óta nem voltak ilyen magas szinten, a Smith & Wesson részvényei 19 hónapos csúcsnál járnak.
Masszív emelkedésben vannak a német részvények, a vezető európai részvényindexek közül a német DAX emelkedett a legnagyobb mértékben, veszik a Lufthansa és az autógyártók papírjait.
A nagyvállalatok pénzügyi igazgatóinak több mint fele gondolja úgy, hogy a Dow újrateszteli majd a korábbi mélypontot jelentő márciusi 19 000 pont körüli szintet, mielőtt újabb történelmi csúcsot döntetne 29 000 pont felett – derült ki a CNBC legfrissebb felmérésből.
A tőzsdézésben az egymillió dolláros kérdés úgy hangzik, hogy hol érdemes vásárolni, illetve hol van az a pont, ahol eladáson gondolkozhatunk. Olyan módszer, mely segítségével pontosan látjuk a jövőt, nem létezik, de a grafikonokra támaszkodva sokat javíthatunk esélyeinken.
Közzétették 2019-es beszámolóikat a hazai befektetési szolgáltatók, amiből kiderült, hogy a szektor legnagyobb hazai cégeinek összesített bevétele és operatív eredménye is új csúcsra emelkedett, és együttes profitjuk is megközelítette az eddigi rekordot, amely 2008-ban született. A beszámolókból az is kiderült, hogy hogyan látják a szolgáltatók a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, mint ahogy az már az idei első negyedéves szektorszintű adatokból is kiderült, a tőzsdei turbulencia nagyon jót tett a brókercégeknek, a számlanyitások megugrottak, a forgalom felpörgött, a bevételek megugrottak.
A koronavírus első áldozatai között voltak a légitársaságok. Példa nélküli leállást hozott a globális légiközlekedésben a járvány, néhány vállalat kénytelen volt csődöt jelenteni, a legnagyobbak közül pedig jópáran állami mentőcsomaghoz fordultak. A szektor vállalatainak részvényei hatalmas zuhanást szenvedtek el idén, de azért itt is vannak kivételek, van olyan papír, amivel kifejezetten jól lehetett keresni a március végi tőzsdei fordulat óta. Megnéztük, hogy hogy állnak most a légitársaságok közel 5 hónappal a koronavírus megjelenése után, milyenek az árazási szintek és mely részvények az elemzők kedvencei az iparágból.
A világ már túl van a koronavírus által a gazdaságra mért legnagyobb ütésen, ezzel pedig megnyílik az út az S&P 500 előtt, hogy tovább kapaszkodjon felfelé a történelmi csúcsa felé – állítja az egyik Wall Street-i elemző, aki épp a piaci mélypont előtt megjósolta, hogy a részvénypiacok agresszívan felpattannak majd.
Valósággal széttépték a frissen tőzsdére lépett DraftKings részvényeit a befektetők, annak ellenére, hogy a cég alapvetően sportfogadással foglalkozik, a jávány miatt pedig az összes sporteseményt törölték vagy elhalasztották.
Odaragasztották magukat a kifutópályára.
Egyelőre a jegyárcsökkenésre sem panaszkodnak, a Ryanairrel ellentétben.
Újabb beszédet tart az Ovális Irodában.
A növekedés szerkezetének kell megváltoznia.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.