Az építőipar forradalmi átalakuláson megy keresztül, ahol a technológiai innovációk, a digitalizáció és a robotizáció kulcsszerepet játszanak a hatékonyság és versenyképesség növelésében. A Graphisoft-Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 konferencia az iparág szereplőinek összefogása mellett bemutatja a legújabb fejlesztéseket és megoldásokat, valamint segít eligazodni a piaci szereplőknek ebben a gyorsan változó környezetben. A rendezvény szakértői arról is megosztják várakozásaikat, hogy mikor indulhat be az építőipar érdemi fellendülése.
Egy kevéssé ismert norvég robotikai cég a napokban mutatta be az első háztartási robotját, egy „mindennapi segítőt” (everyday assistant), amelynek bemutató videóját hitetlenkedve fogadták a közösségi médiában, átverést sejtve. Ettől függetlenül a kecskeméti Mercedes-gyárban már próbaüzemmódban dolgoznak a humanoid robotok. Sőt, egy japán cég már „élő” bőrt is képes robotokra huzaloztatni. Látványosan fejlődik a biotechnológia is, amely szintén a maga nemében egy sötét ló a jövő gazdasága tekintetében. A robotika és a biotechnológia egyre inkább formálja a jövőt, melyben a technológiai fejlődés és a társadalmi változások szoros összefonódása új kihívásokat és lehetőségeket hoz. Ahogy ezek a technológiák tovább fejlődnek, komoly társadalmi és gazdasági kérdéseket vetnek fel, amelyek megválaszolása elengedhetetlen az EU versenyképessége szempontjából is.
A magyar vendéglősök még nem használják széles körben a mesterséges intelligenciát, de egy-egy munkafolyamatot már képes támogatni az AI. A kiemelkedően jól dolgozó munkavállalók teljesítményének elemzésére, így munkájuk elismerésére például kiváló. A Portfolio által megkérdezett piaci szereplők szerint idővel jelentős piaci hatásai lehetnek a szektorban annak, ha az AI-technológia igazán beindul.
Az elmúlt évtizedben, de különösen az utóbbi években a magyar ipar számos kihívással nézett szembe, így többek között az Ipar 4.0 technológiák terjedésével, amely révén fokozódik a robotizáció, a digitalizáció és az automatizáció szerepe a termelési folyamatokban. Ezek nemcsak a vállalkozások tevékenységében és a foglalkoztatásban, de az élet más területein is jelentős változásokat eredményezhetnek. Az Ipar 4.0-val kapcsolatos egyre növekvő kutatói érdeklődésre utal a tudományos szakirodalomban megjelent publikációk számának felfutása is, amelyek legnagyobb hányada a műszaki tudományok, az automatizáció és a számítástechnika terén jelent meg. Szintén számottevő a közgazdaságtanhoz, illetve az üzleti tudományokhoz köthető tanulmányok száma. Ezzel szemben eddig kevesebb figyelmet kaptak az Ipar 4.0 alkalmazásokhoz kapcsolódó földrajzi-területi megközelítések, amelyek a térszerveződés különböző szintjein elemzik ezen technológiák alkalmazását, térbeli terjedését és ezek kapcsolódásást a lokális társadalmi, gazdasági adottságokhoz. Cikkünkben különböző indikátorok felhasználásával megyei szinten tárjuk fel az Ipar 4.0 technológiák alkalmazásának térbeli mintázatát, az iparszerkezettel, a digitális infrastruktúra ismérveivel és a társadalmi-gazdasági háttérrel történő összefüggésben.
Azokban az ágazatokban, ahol használják a mesterséges intelligenciát, ugrásszerűen nőtt a termelékenység, és a bérezés is magasabb – derült ki a PwC globális felméréséből. A részletekről Kerekes Antalt, a PwC Magyarország cégtársa beszélt az InfoStartnak.
A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio, komoly szakmai ambíciókkal rendelkező junior technológiai elemző-újságírót keres. Az ideális jelölt pályakezdő vagy 1-2 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Óriási változások mennek végbe a munkaerőpiacon, egyszerre szorongat a munkaerőhiány és van munkaerőpazarlás, egyre nagyobb szükség van a IT szakemberekere és mérnökökre, de kékgalléros fizikai munkást viszont már alig találni. Az AI és a robotika azonban gyökeresen meg fogja változtatni a foglalkoztatás mikéntjét, teljesen új típusú kompetenciákra lesz szüksége a munkavállaóknak. Van azonban egy jó hír: Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencia 3. szekciójába összes szakembere egyetértett abban, hogy emberekere továbbra is szükség lesz, igaz teljesen más értelemben.
A Portfolio- MAGE Járműipar 2024 Konferencia második szekciójában minden az energiafelhasználás és beszerzés optimalizálásáról és a versenyképesség fenntartásáról szólt. Mindenki között egyetértés volt abban, hogy mára már egy cégvezetőnek szinte energetikai szakemberré kellett válnia, hogy az energiaköltségeket kordában tartsa. A költséges beruházások, és a szemléletmódváltás egyaránt megoldást nyújthat, de számos olyan jogi- szabályozási eszköz is a vállalatvezetők rendelkezésére áll, hogy a versenyképességüket megtartsák.
Több hír is érkezett a napokban a Delta Technologies Nyrt-vel kapcsolatban. 2 milliárdos tőkebevonást hajtottak végre intézményi befektető révén, majd pedig a 2022-23-as üzleti évet lezáró közgyűlési meghívóval egy 2028-ig szóló üzleti stratégia kivonatát is közreadták. A Portfolio Csontos Zoltánt, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnökét kérdezte a friss bejelentések részleteiről.
A világ számtalan iparágában zajlik folyamatosan a digitális forradalom és nincs ez másként az építőiparban sem. A világ egyes részein azonban kilométerekkel járnak előttünk, így az egyetlen esély, hogy rohamlépésekkel zárkózunk fel, különben sokan kereshetnek új hivatást maguknak. A kulcs azonban nem a digitalizáció és az innováció, az csupán az eszköz! A cél az egyre nagyobb nyomást jelentő zöld kritériumok teljesítése, a nehezedő finanszírozási környezetben a költségek csökkentése és racionalizálása, valamint az építőipar humán erőforrásának újrastrukturálása. A törvény erejével forgatják fel az egész szektort, amint életbe lépnek a legújabb állami szabályok! Ne maradjon le Ön se az építőipar legfontosabb őszi csúcstalálkozójáról!
Míg Magyarországon minden szem a korábban csak a fegyveres testületeknél alkalmazott jogállást a közoktatásra is kiterjesztő, most elfogadott státusztörvényre tapad, szinte mindenhol máshol az oktatás szereplői a mesterséges intelligenciák terjedését próbálják megemészteni. (1. rész)
A CNBC-nek nyilatkozott az Amazon egyik felsővezetője, aki elárulta, az óriásvállalat a későbbiekben a mesterséges intelligenciát használva felgyorsítaná a csomagok kiszállítását.
30 milliós bírságot szabott ki egy budapesti szépségszalonra a NAIH, ugyanis számos ponton sértették meg a GDPR szabályait. A szalon összesen 32 kamerát üzemeltetett, melyekkel nem csupán megfigyelte munkavállalóit és vendégeit, hanem hangrögzítésre is sor került. Az eset egyik fontos tanulsága, hogy a minket körülvevő világban a digitalizáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével az adatvédelem újabb és újabb dimenziókat nyit meg, és kihívásokat jelent, amelyekhez minden piaci szereplőnek alkalmazkodnia kell.
Az utóbbi időkben nyugtalanító híreket kaptak a startup világ szereplői. Egyelőre még nem látszik, hogy a szektort finanszírozó amerikai SVB Bank bedőlésének hatásai milyen messzire érnek el, de Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke és Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletágvezetője szerint nincs ok az aggodalomra: a konjunkturális időszakok utáni korrekciók a fejlődés velejáró részei. Emellett tény, hogy a hazai vállalkozások versenyképességének fokozásához digitális átalakulás szükséges, az erre való vállalati és munkavállalói felkészültség kulcskérdés. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a digitálisan érett vállalatok ellenállóbbak a válsághelyzetekkel és a piaci változásokkal szemben, ami a magas hozzáadott értéket termelő digitális munkahelyekre, így az iparra, a mezőgazdaságra és a szolgáltató szektorra különösen igaz. A magyar ipar gerincét adó kkv-szektor digitális fejlettsége nagy hatással van az ország GDP termelőképességére is. Interjú.
Az elmúlt időszakban kialakult recessziós helyzet komoly döntések elé állítja mind a nagyvállalatokat, mind a kisebb cégeket. A legtöbben ott próbálják visszafogni a kiadásaikat, ahol csak lehet, azonban a szakértők szerint egy bizonyos területen semmiképp sem szabad túlságosan meghúzni a gyeplőt. Ez pedig nem más, mint a digitalizációval és az automatizálással kapcsolatos fejlesztések területe. A fejlesztések egyik fontos eleme lehet, ha a vállalatok a pénzügyi adminisztrációs folyamatokban szükséges automatizáció bevezetésével minimálisra csökkentik a manuális munka szükségességét az olyan területeken, ahol a munka részben vagy akár teljes egészében is elvégezhető emberi beavatkozás nélkül. Az ilyen módon felszabaduló erőforrásokat pedig a vállalatok nagyobb hozzáadott értéket képviselő munkába fektethetik. Mindezt olyan megoldásokon keresztül, mint például a számlafeldolgozás, vagy az elektronikus számlázás és szerződéskötés. Az automatizáció előnyeiről és az IT megoldások válság idején történő fejlesztésének pozitív hatásairól kérdeztük Poór Károlyt, az adóinformatikai megoldások fejlesztésével foglalkozó Dataxo Group Zrt. egyik alapítóját.
A 2022. október 24. és 30. között Münchenben megrendezett Bauma 2022 expón a német alapítású PERI számos olyan, az építési projektek különböző fázisát megkönnyítő digitális innovációt mutatott be, mint a digitális tervezéssel létrehozott vasbeton szerkezetek, a 3D betonnyomtatás, a beton állapotának meghatározására szolgáló szenzortechnológia, vagy a tervezést és kivitelezést segítő kiterjesztett- és virtuális valóság applikációk. Az újdonságok bemutatása mellett az építőipar jövőjéről a vállalat nemzetközi és hazai vezetőivel is beszélgettünk.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?