Kiújultak a harcok az afrikai háborús zónában - Lángol a főváros
Ismét kiújultak a harcok Szudán fővárosában, Kartúmban - Írja az AFP-re hivatkozva az MTI. A lövöldözések során több ismert épület is kigyulladt a városközpontban.
Ismét kiújultak a harcok Szudán fővárosában, Kartúmban - Írja az AFP-re hivatkozva az MTI. A lövöldözések során több ismert épület is kigyulladt a városközpontban.
Oroszország arra törekszik, hogy hadihajói hozzáférjenek egy líbiai földközi-tengeri kikötőhöz, amely segítségével bővítheti haditengerészeti jelenlétét a térségben, 500 kilométerre Görögország és Olaszország partjaitól – számolt be róla a Wall Street Journal.
A szudáni polgárháborúban is elkezdték használni a civil piacra készült olcsó kínai drónokat katonai célokra, az első felvételek erről már fel is kerültek az internetre.
A Közép-afrikai Köztársaságban dúló súlyos humanitárius válságra hívta fel a figyelmet szerdán az ENSZ ottani békemissziójának vezetőhelyettese, aláhúzva, hogy bár 2,4 millió embernek van szüksége segélyekre, a humanitárius célokra kért összegnek azonban még mindig elenyészően kevés része érkezett be. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok 163 millió dollár (mintegy 65 milliárd forintnyi) humanitárius segélyt jelentett be a belpolitikai válsággal, és fegyveres konfliktussal sújtott Szudánnak, valamint az országból elmenekült embereket befogadó környező államoknak.
Helyre állították a líbiai központi bank egységes, szuverén intézményi pozícióját közel tíz évvel azután, hogy a polgárháború miatt a jegybank két intézménnyé szakadt szét a polgárháború miatt - közölte Sadiq al-Kabir kormányzó.
A nyugati országok számára kényelmetlen az eritreai helyzet, ezért igyekeznek magukat távol tartani az afrikai diktatúrától. Az ország azonban geostratégiai szempontból kedvező helyen fekszik, innen egyszerre érhető el az Indiai-óceán, a Perzsa-öböl és a Vörös-tenger is. Ez kinyitja a kaput Oroszország és Kína előtt, akik igyekeznek be is törni az afrikai piacra - írja a South China Morning Post.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fog tudni Szíriát csinálni Ukrajnából, mert 10 éven belül meg fog halni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Legkevesebb 22 szudáni civil meghalt, sok megsebesült szombaton a szudáni főváros, Kartúm közelében végrehajtott légicsapásokban - közölte a helyi egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint az ország legnagyobb városában, Omdurmánban történt a támadás.
Oroszország polgárháborúba süllyed címmel jelent meg Anne Applebaum amerikai történész és újságíró elemzése a friss oroszországi fejleményekről a The Atlantic magazinban. A szakértő azt a kérdést is felteszi, hogy eljött Vlagyimir Putyin II. Miklós cár pillanata, aki az Orosz Birodalom utolsó cárja volt.
Az elmúlt években a szír polgárháború bár véget nem ért, de a harcok intenzitása csökkent. Az alavita rezsim gyakorlatilag győzelmet könyvelhetett el, megtartotta pozícióját, és bár területeket veszített, a nemzetközi közösségek újra kezdték legitim vezetőnek elismerni. Egy zátonyra futott tárgyalás azonban újra harcokat eredményezhet az országban.
Csütörtökön a harmadik hónapba lépett a szudáni konfliktus, de továbbra sem tűnik úgy, hogy belátható időn belül rendeződne a helyzet, mivel a diplomáciai béketörekvések folyamatosan akadályokba ütköznek, és egyre nagyobb a kockázata egy szélesebb körű etnikai háborúnak. A szudáni hadsereg és Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű paramilitáris szervezet közötti harcok miatt már 2,2 millió ember hagyta el lakóhelyét, legalább ezren életüket vesztették, leállt a gazdaság, milliók éheznek, és az összeomlás szélén az egészségügyi rendszer. Hamisz Abbakar nyugat-dárfúri kormányzó meggyilkolása további harcokkal fenyeget, és a sikertelen diplomáciai erőfeszítések miatt a helyzet tovább eszkalálódik – írja a Reuters.
Kiújultak a harcok Mianmar északkeleti részén, a felkelők ellenőrizte területeken. Az összecsapásokra azután került sor, hogy a kormányerők megpróbálták visszaszorítani Hakha város környékéről az ellenállókat. A katonai junta a légierőt is bevetette.
Több mint egymillióra nőtt a belső menekültek száma Szudánban az áprilisban kirobbant harcok óta - adta hírül szerdán az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM).
Talán elmondható, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezére jelenleg a Kreml legnagyobb, „házon belüli” kritikusa, most ismét nem spórolta a durva megjegyzéseket, amikor egy frissen, Telegram-csatornáján megjelent interjúban nyilatkozott.
Egyhetes tűzszünetről állapodtak meg szombat este a harcoló felek Szudánban, ahol korábban légicsapások rengették meg a szudáni fővárost, és fegyveresek kifosztották a katari nagykövetséget.
Az Arab Liga külügyminiszterei határozatot fogadtak el Szíria újrafelvételéről - közölte vasárnap Gamal Rosdi, a szervezet főtitkárának szóvivője. A döntést az Arab Liga kairói székhelyén, a pánarab szervezet zárt ajtók mögött tartott külügyminiszteri tanácskozásán fogadták el.
A szudáni fegyveres konfliktusban szemben álló erők vezetői, Abdel Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni hadsereg főparancsnoka és Mohamed Hamdan Dagalo tábornok, a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) parancsnoka, elvi megállapodást kötöttek egy hétnapos tűzszünetről, amely május 4-én venné kezdetét - közölte kedden a dél-szudáni külügyminisztérium.
A Szudánban zajló fegyveres konfliktus egész Kelet-Afrikát humanitárius válságba sodorhatja - figyelmeztetett vasárnap az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).
A szudáni hadsereggel szembenálló félkatonai erők négy másik szudáni fegyház mellett április 21. és 24. között elfoglalták a Kober nevű kartúmi börtönt, ahol Omár al-Basír megpuccsolt elnököt és más korábbi vezetőket tartottak fogva – jelentette be szerdán a szudáni belügyminisztérium.
Átmeneti tűzszünet lép életbe Szudánban hétfő éjféltől – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Közben egyre több ország menekíti ki polgárait a polgárháborúba süllyedt országból, és a spontán menekültáradat is elindult.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.