Félelmetesen sok dolgozót keresnek a németek
Még soha nem állt annyi álláshely betöltetlenül Németországban, mint 2017 első negyedévében. A kedden megjelent adatok szerint több mint egymillió új munkavállalót keresnek a gazdaságban.
Még soha nem állt annyi álláshely betöltetlenül Németországban, mint 2017 első negyedévében. A kedden megjelent adatok szerint több mint egymillió új munkavállalót keresnek a gazdaságban.
Mintegy 130 ezer család semmiféle adót vagy járulékot nem fizet Magyarországon, mert a jövedelmi szintjük és a gyermekek számából ez következik - mondta Rétvári Bence államtitkár vasárnap az ATV-nek.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
A 2017-es előirányzathoz képest 2018-ban 30 százalékkal, összeg szerint 100 milliárd forinttal vágja vissza az állam a közfoglalkoztatásra szánt kiadásokat, miközben a létszám mindössze 10 százalékkal csökkenhet jövő év végére.
A főpolgármester sikernek tartja, hogy a BKV-nál és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél létrejött a bérmegállapodás, azonban fel fogja hívni Orbán Viktor figyelmét arra, hogy a közvetlenül állami tulajdonban lévő vállalatokkal szemben a legtöbb önkormányzati cégnél már körülbelül 10 éve nem volt általános béremelés, ami nem kis feszültséget szül.
Az Európai Unió összesen 276 (NUTS2-es) közigazgatási területe közül két magyar régió is bekerült a 15 legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező régió közé 2016-ban, ugyanakkor, ha a közmunkásokat is állástalannak számítanánk, már nem lenne ilyen rózsás a helyzet, sőt. Észak-Alföld a 19,5 százalékos közmunkával korrigált munkanélküliségi rátájával a legrosszabb 25 között lenne.
A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1-en hétfő reggel.
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
2017 első negyedévében nem tudott tovább bővülni a foglalkoztatottság Magyarországon a megelőző negyedévhez képest, a munkanélküliség elért egy olyan pontot, ahonnan az utóbbi hónapokban nem nagyon tudott tovább csökkenni. A munkaerőhiány továbbra is erős, és komoly problémát jelent, hogy a szabad munkaerő nem ott áll rendelkezésre, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
Komoly változáson fog keresztül menni a munka világa a következő évtizedekben, azonban attól nem kell félnünk, hogy a robotok teljesen elveszik az emberek munkáját, hiszen magasan és alacsonyan képzett dolgozókra is szükség lesz a jövőben. Az automatizálás eredményeképp ugyanakkor előtérbe kerülnek majd a "puha készségek", a gazdaságok egyre szolgáltatás-orientáltabbá válnak, és olyan munkahelyek jönnek létre, amelyek korábban nem léteztek - mondta Annamarie Muntz, a World Employment Confederation elnöke, a Randstad Holding Public Affairs igazgatója, aki A munka jövője címmel tartott előadást egy a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) által szervezett szerdai rendezvényen.
Közel biztosra vehető, hogy pénteken megszületik a 2017-es bérmegállapodás a BKV menedzsmentje, illetve a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége között - tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a fővárosi közlekedési társaság vezérigazgatójától. Ez esetben visszavonják a március végén bejelentett, majd azóta felfüggesztett sztrájkot is.
A munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága kedden.
A valóságban jóval több munkanélküli van az országban, mint amennyit a hivatalos statisztika felölel, azonban az is biztos, hogy az elmúlt 27 évben most a legnehezebb megtalálni a megfelelő munkaerőt a cégeknek, különösen ott, ahol nagy számban keresnek. Tartalékok még mindig vannak a társadalomban, azonban azok kiaknázása óriási erőfeszítéseket fog igényelni az államtól.
Nem várható döntés a munka törvénykönyvének módosításáról ezen a héten, mivel a kormány képviselői a jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait is várják - tudta meg a kormányközeli Magyar Idők.
Februárban 10 százalékkal járt magasabban a rendszeres bruttó átlagkereset a legalább ötfős vállalkozások körében, mint egy évvel korábban. Ilyen mértékű éves béremelkedési ütemet utoljára 5 éve láthattunk, akkor került sor legutóbb jelentős minimálbér-emelésre. Országosan 11,2 százalékkal bővültek átlagosan a jutalom nélküli bruttó bérek.
A közfoglalkoztatás eredetileg egy átmeneti eszköznek indult, azonban a kormány most felismerte, hogy sokan kényelmi okokból már megélhetési formának tekintik azt, ami össztársadalmi szinten pazarlás, különösen, amikor ilyen mértékű a munkaerőhiány. Éppen ezért a kormány nemrég elvégzett egy felmérést, melyből kiderült: 50-70 ezer közmunkás azonnal el tudna helyezkedni a nyílt munkaerőpiacon - jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén. Beszélt arról is, hogy a külföldi piacokra termelő, külföldi tulajdonú nagyvállalatok küzdenek a legnagyobb munkaerőhiánnyal Magyarországon.
Hamarosan dönthet az Országgyűlés a munka törvénykönyve újabb, munkaidő-szervezésre vonatkozó módosításáról, amely egyebek mellett a jelenlegi, egyéves munkaidőkeretet három évben határozná meg. A szakszervezetek tiltakoznak a módosítás ellen, és hiányolják a háromoldalú kormányzati egyeztetést a munkaadói és munkavállalói oldallal - írja a kormányközeli Magyar Idők.
Donald Trump amerikai elnök elrendelte a jól képzett külföldiek Egyesült Államokba vonzását elősegítő munkavállalási vízumok programjának felülvizsgálatát, mert azt szeretné, hogy az amerikai cégek elsősorban amerikai munkaerőt alkalmazzanak.
A hazai munkaerő-piaci aktivitás és foglalkoztatás nemzetközi összevetésben is jelentősen emelkedett az elmúlt években. Ebben a cikkben azt mutatjuk meg, hogy a régió "bezzegországához", Csehországhoz képest mely területeken van lehetőség további felzárkózásra a munkaerő-piaci mutatók tekintetében. Eredményeink szerint a hazai népesség struktúrájából fakadó különbségek (demográfiai tényezők, iskolázottság) a Csehországhoz viszonyított lemaradásunk felét magyarázzák. Ezeket a tényezőket csak hosszú távon lehet befolyásolni, így a munkaerő-piaci felzárkózásunk kulcsa az oktatási és az egészségügyi rendszerben rejlik.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.