Februárhoz képest jelentősen romlottak a feldolgozóipari kilátások az Egyesült Államokban. Az ISM feldolgozóipari indexének értéke 54,2 pontról 51,3 pontra esett vissza, míg a konszenzus 54 pont volt. Az index legutóbb decemberben volt ilyen alacsony.
Pesszimistább lett a decemberihez képest a jegybank foglalkoztatottságra vonatkozó prognózisa. A héten közzétett friss Inflációs jelentésben írtak szerint a jegybanki stáb úgy gondolja, a 2012-es recesszió okozta profitromlás megközelítőleg a 2009-es epizód felének megfelelő a vállalatoknál, ami a költségek csökkentésének igénye miatt kétféle módon csapódik le: nem igazán lesznek béremelések, illetve a vállalatok csökkenteni fogják foglalkoztatott létszámukat, ami a versenyszférában 0,9%-os foglalkoztatáscsökkenést okozhat.
Ebből a szempontból fontos emlékeznünk a tavalyi 18%-os minimálbér-emelésre, amit ugyan részben visszakompenzált tavaly az állam, viszont a vállalatoknak a következő években a megemelt bérköltséggel kell számolniuk. Az álláskeresők helyzete pedig egyre romlik, az új állások száma historikus mélypontra került.
A kínai feldolgozóipari vállalatok közel egy éve nem voltak olyan optimisták, mint idén márciusban - derül ki a kínai statisztikai hivatal legfrissebb felméréséből. A belső kereslet élénkül, bár továbbra sem olyan gyorsan, mint ahogy az elemzők várták.
Az első negyedév végéig a 100 milliárd forintnyi általános tartalékból 19,5 milliárd forintot költött el a kormány. További milliárdokat pedig lekötött későbbi kiadásokra.
A Bank of England - a brit jegybank - hatáskörébe került hétfőn a brit pénzügyi felügyeleti tevékenység jelentős részének irányítása a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció által meghirdetett teljes felügyeleti átalakítás végső mozzanataként.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke egy telefonhívással győzte meg Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnököt arról, hogy ne mondjon le idő előtt - számol be a Reuters. Az államfő szombaton állt ki a nyilvánosság elé, hogy cáfolja azokat a híreket, miszerint hivatali idejének lejárta előtt távozna.
Az orosz kormánynak nem áll szándékában kisegíteni a Cipruson kárt szenvedett orosz befektetőket - jelentette ki Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes egy tévéinterjúban, aláhúzva ezzel is Moszkva eltökélt szándékát a hazai tőke külföldi pénzügyi központokba menekítésének megállítására.
A görögök többsége amellett van, hogy az ország továbbra is az euróövezet tagja maradjon, és hallani sem akar a korábbi nemzeti valuta, a drachma újbóli bevezetéséről.
Ezen a héten számos fontos esemény lesz, de különösen a hét második felében. Ma a hazai piac és a nyugat-európai piacok egy része zárva tart, az Egyesült Államokban azonban már lesz kereskedés. A hét második felében friss foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok érkeznek az Egyesült Államokból, és több jegybanki kamatmeghatározó ülésre kerül sor. Az Európai Központi Bankra a ciprusi események, a Bank of Japanra pedig az új jegybankelnök miatt érdemes figyelni.
A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a megtakarításuk több mint 60 százalékát veszíthetik el, a ciprusi központi bank hét végi közleménye szerint.
A feltörekvő országok fűtik a világgazdaság növekedési motorját. Brazíliának, Oroszországnak, Indiának, Kínának és Dél-Afrikának köszönhetően a tavalyi negyedik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt a globális GDP.
A héten egyik napról a másikra rendkívüli mértékben ugrott a szlovén állam következő 5 évi csődje elleni biztosítás (CDS) éves díja, így a piac már mintegy 25%-os esélyt ad annak, hogy nyugati szomszédunk 2018-ig fizetésképtelenné válik. Ezzel Szlovénia lenne a hatodik eurózóna tag, amely vagy az állama, vagy a bankrendszere megsegítése érdekében külső mentőcsomagra szorulna. Szlovéniában a bankrendszer már évek óta egyre súlyosabb válsággal küzd, ez pedig az állam pénzügyi helyzetére is rányomja a bélyegét. A problémára azonban a szélesebb értelemben vett közvélemény csak most, a ciprusi bankrendszer mentőcsomagjának összeállításakor figyelt fel, noha a ciprusi pénzügyi rendszer sokkal súlyosabb helyzettel néz(ett) szembe, mint a szlovén. A Reuters friss elemzői felmérése azonban azt mutatta, hogy sok szakértő, a választ adók harmada, gondolja úgy: nyugati szomszédunk valószínűleg nem tudja elkerülni a nemzetközi mentőcsomagot. Az alábbiakban röviden azt mutatjuk be, hogy miért gondolhatják így.
A ciprusi válságkezelés tartalma és üzenete, az olasz belpolitikai patthelyzet, valamint a romló makrogazdasági konjunktúra-kilátások együttesen jelentősen rontottak az euró megítélésén az utóbbi két hétben a spekulánsok körében - derül ki az amerikai Határidős Tőzsdefelügyelet (CFTC) friss adataiból. A statisztika arra is rámutat, hogy a spekulatív szereplők nem ugrottak rá tömegesen az aranyra az eurózóna adósságválságának újabb fejezete láttán, sőt az ezüstből látványosan folytatódott a "menekülésük". Közel háromnegyed éve ugyanis most a legalacsonyabb a nettó vételi érdeklődés körükben. Ez az ipari nemesfém kapcsán a gyengébb gazdaság kilátásokkal, illetve az idővel leálló amerikai jegybanki pénznyomtatási programok beárazásával is összefügghet.
A kormány rezsicsökkentési törekvései egyértelműen támogatandók, azonban a végrehajtás módja már számos tekintetben problémásnak minősíthető - véli Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője. A korábbi energiahivatali elnök nem veti el annak lehetőségét, hogy megfelelő előkészítés és a szolgáltatók bevonása mellett kompromisszumos megoldással is rendezhető lett volna a díjcsökkentés, ami által az elmúlt hetekben indított bírósági perek is megelőzhetők lettek volna. Az energiaszektor Európa-szerte jelentős átalakuláson megy keresztül, ami komoly kihívások elé állítja a hazai energiaszektor szereplőit. A Portfolio.hu Kaderják Pétert kérdezte az elmúlt hónapok energiapiaci történéseiről.
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök nem nyilatkozott a parlamenti pártokkal tartott újabb kormányalakítási konzultációt követően, ehelyett időt kért a belpolitikai patthelyzet feloldásához.
A KSH pénteki közlése szerint 2012-ben 2% volt a költségvetés uniós módszertan szerint számolt hiánya. Ezek szerint a kormány jócskán túlteljesítette még az eredetileg vállalt 2,5%-os hiánycélját is. Az Eurostatnak elküldött részletes táblázatból kiolvasható, hogy a kormány milyen egyenlegszámokkal tervezi a 2013-as költségvetést. Ezek alapján az önkormányzatok - az adósságátvállalásnak köszönhetően - méretes többlettel zárhatnak idén.
Még ebben a félévben elfogadhatja az Országgyűlés a meteorológiai törvényt, amely alapján állami monopólium lehet az időjárás-előrejelzés - nyilatkozta Illés Zoltán a február végén véleményezésre bocsátott meteorológiai törvény tervezetével kapcsolatban pénteken. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a meteorológiai előrejelzés állami monopólium kell legyen. A javaslatban szereplő média különadóról nem szólt az államtitkár.
Az idén stagnálni fog a magyar gazdaság, és az érdemi növekedéshez más gazdaságpolitikai mixre van szüksége az országnak - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap, amely ma tette közzé a IV- cikkely szerinti vizsgálódásának eredményeit. Az IMF nem fukarkodik a kritikákkal: bírálja a kiszámíthatatlanságot, a gazdaságba való növekvő mértékű beavatkozást, és a hazai intézmények gyengítésére tett lépéseket egyaránt. Nyugdíjrendszerről szó sem esik, a kamatcsökkentésben szünetet kellene tartani. A költségvetési hiánycél sem az idén, se jövőre nem teljesül további kiigazítás nélkül, az adósságpálya pedig emelkedő.
Az előzetes adatközléssel ellentétben februárhoz képest javult a fogyasztói hangulat az USA-ban. A Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexének értéke 77,6 pontról 78,6 pontra nőtt, míg a konszenzus 72 pont volt. Az előzetes adat 71,8 pont volt.