Az ördögi körre csak a kétállami út a megoldás – üzente a szomorú évfordulón a brit miniszterelnök
Globál

Az ördögi körre csak a kétállami út a megoldás – üzente a szomorú évfordulón a brit miniszterelnök

MTI
A brit miniszterelnök szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen életképes rendezési módja a kétállami megoldás, mert csak ez törheti meg az erőszak ördögi körét. Keir Starmer egyúttal azt is leszögezte: az Izrael ellen minap végrehajtott iráni rakétatámadás veszélyes fordulópontot jelent.

Sir Keir Starmer a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly októberi izraeli támadásának első évfordulója alkalmából a The Sunday Times-ba írt, vasárnap megjelent cikkében leszögezi:

a kétállami megoldásra azért is szükség van, mert ez teremtheti meg a lehetőséget arra, hogy Izrael végre biztonságban élhessen a "régóta ígérgetett palesztin állam" szomszédságában.

A Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek. A csoport fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak. Izrael ezután átfogó hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

Vasárnap megjelent évfordulós írásában Starmer ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a helyzet még nagyobb mértékű destabilizációjától nem remélhető a biztonság megteremtése.

A jövőt nem egy újabb nemzedék lelki megnyomorításával, árvává és hajléktalanná tételével lehet jobbá tenni

- fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.

Starmer szerint csak Gázában több mint 40 ezer ember - köztük sok nő és gyerek - halt meg, nagyon sokan maradtak árván, a térségben éhezés és a higiénia hiánya miatt betegségek is pusztítanak. A brit kormányfő szerint az Izrael ellen minap végrehajtott iráni rakétatámadás veszélyes fordulópontot jelent. Irán hosszú ideje fenyegeti az egész Közel-Keletet a terrorizmus és különböző fegyveres csoportok támogatásával, és ki kell állni Izrael mellett az iráni agresszió nyomán.

Ha azonban Izrael és Irán közvetlen konfrontációba keveredik egymással, annak pusztító következményei lennének a közel-keleti népek és az egész világ számára, éppen ezért az összes érintettnek minden tőle telhetőt meg kell tennie ennek megakadályozásáért - írta a brit miniszterelnök.

London a múlt hónap végén 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjára. A brit külügyminisztérium akkori tájékoztatásának megfogalmazása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze

lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére.

Címlapkép forrása: Anthony Devlin/Bloomberg via Getty Images

Holdblog

Ők a legjobban fizetett kormányfők

Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizetés. A magisztrátusi pozíciókat kizárólag vagyonos emberek pályázhatták meg, akiknek

Holdblog

Vakmajom: New York-i kedvességek

New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot szombatra. New York-i kedvességek Vacakol... The post Vakmajom: New York-i kedv

Holdblog

Balásy Zsolt: Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Balásy Zsolt: Lakáso

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
bejrút200804