Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Üzlet

Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény

„Nesze semmi, fogd meg jól. Megmutattuk, hogy kell elégetni sok milliárdot a nagy semmire” – értékelte az először idén márciusban megrendezett lakásbiztosítási kampányt biztosítói forrásunk. Fél év távlatából is nehéz vitatkozni vele, hiszen az MNB statisztikái egyelőre ellentmondásosak vagy hiányosak, és vitatható, megérte-e csak a marketingre elkölteniük 2,5 milliárd forintot a szereplőknek. Egy szembetűnő példa a bizonytalanságra: a jegybanki adatok szerint tízszer akkora (136 ezres) szerződésszám-növekedést hozott a kampány időszaka, mint az azt magában foglaló első félév egésze (13 ezer), ami nehezen elképzelhető. 2025 márciusának közeledtével egyre időszerűbb levonni az első kampány tanulságait, efelé haladva igyekszünk most árnyalni a fenti sommás megállapítást.
Lakást vásároljak vagy állampapírba tegyem a pénzem? Mi lesz a jobb döntés 2025-ben? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, ne hagyd ki az október 9-i „Milliárdok jelenhetnek meg a lakáspiacon” című signature online klubot! Részletekért kattints!

Több a kérdés, mint a válasz

Maguknak a tanulságoknak a megfogalmazására egyelőre mi sem vállalkozhatunk, hiszen ma még nekünk is több a kérdésünk, mint a válaszunk. Megkerestük ezekkel a Magyar Nemzeti Bankot, egyelőre nem kaptunk rájuk választ, ha kapunk, természetesen beszámolunk róla. Addig is azt foglaljuk össze az alábbiakan, amit megtudtunk már a kampány eredményéről a legérdekesebb szempontok alapján.

Mi is az a lakásbiztosítási kampány?
A magyar háztartások háromnegyedének van lakásbiztosítása, ezzel jól állunk Európában. Annál több problémát lát a kormány a biztosításoknak a tartalmával: sokszor elavultak, az ingatlanok alulbiztosítottak, a befizetett díjak harmadából lesz csak kárkifizetés, és túl magas a biztosítók piaci koncentrációja. Ezen akar változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium: 3,3 millió magyarországi lakóingatlan tulajdonosa nyert jogot idén először arra, hogy egy márciusi extra felmondási lehetőség révén kedvezőbbre cserélje meglévő lakásbiztosítását. Erre egyébként általában csak évente egyszer (a biztosítási évforduló előtt 30-60 nappal), illetve az MNB által minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) esetében negyedévente volt eddig lehetőség. Nem a kampány az egyetlen eszköze a verseny fokozásának: a díjak 20%-ában maximálták a közvetítők éves jutalékát, a THM-plafon számításába is belefoglalták a lakásbiztosítási díjat, és jelzáloghitelhez kötött lakásbiztosítások esetén kötelezővé vált az MNB MFO-kalkulátorának a használata.

Előzetes várakozások

A lakásbiztosítási kampányt a verseny fokozása és ezzel az ügyfélérték növelése érdekében vezette be a kormány. Sokan reméltek tőle sokfélét, a legjellemzőbb szabályozói vagy piaci várakozások az alábbiak voltak:

  • nőni fog az amúgy sem alacsony magyar penetráció, ez esetben a szerződésszám,
  • élénkül a verseny, így csökken a piaci koncentráció, leginkább a négy legnagyobb biztosító részesedése,
  • nőni fognak a biztosítási összegek, ezzel erősödik az ügyfelek biztosítási védelme,
  • nőni fog a kárhányad, vagyis kárfizetésre a díjak nagyobb hányada jut majd, ami szintén az ügyfélértéket tükrözi,
  • nő az ügyféltudatosság, sokan (több százezren) fogják kedvezőbbre cserélni meglévő lakásbiztosításukat, aminek egyik módja a minősített termékek (MFO-k) választása lehet.

A biztosítási díjak csökkenése önmagában nem szerepelt a kimondott célok között, de már a kampány előtti hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a szolgáltatási verseny mellett intenzív díjversenyt is hoz a kampány a biztosítók között, különösen a biztosításközvetítők online összehasonlító portáljain. Ez a nem szándékolt jelenség lett aztán a kampány leglátványosabb hatása.

Szerződésszám: a legnagyobb talány

Nagy rejtély övezi, valójában mennyivel is emelkedett a lakásbiztosítási szerződésszám a kampány hatására, ugyanis

Az első félév természetesen nem azonos a márciussal, de mondani sem kell, hogy teljesen más képet fest a kampány egészének a piacra gyakorolt hatásáról a 136 ezres, illetve a 13 ezres növekményadat, és a valós hatást utóbbi jobban tükrözheti. Az előbbi szám ugyanis szinte biztosan nem veszi figyelembe a kampány hatására biztosítást kötők felmondott szerződéseinek egy részét (vagyis új ügyfélként veszi számításba a váltókat). Ennek sokféle oka lehet, például az, hogy 1. bár az új szerződéseket a kampány idején és sokszor a piaci szereplők nyomására kötötték meg az ügyfelek, a meglévő szerződések egy részét csak április eleje, június vége között mondták fel (például erre az időszakra esett a szerződéses évforduló), ami valóban nem feltétlenül a kampány szorosan vett adata. 2. Egy másik, kevésbé érthető oka lehet, ha a jelentés június 12-ei megjelenését követően érkezett be az MNB-hez a kampány felmondási adatainak egy része, legalábbis ezt követően összesítették őket. 3. Egy harmadik lehetőség, hogy a biztosítói adatszolgáltatás csak a június végi helyzetről volt teljeskörű, ebben nem volt az. Az is igaz, hogy még ha teljes körűek is lennének az eddigi adatok,

a kampány penetrációra gyakorolt hatásáról csak az éves adatok fognak teljes képet mutatni,

hiszen még mindig maradhatott fel nem mondott, de például díjat már nem fizető (dnf) biztosítás a rendszerben, emellett a kampány előrehozott keresletet is generálhatott, csökkentve az év közbeni aktivitást. Mindkét tényező inkább lefelé nyomhatja a második féléves adatokat, ugyanakkor az új lakások piacának az élénkülése inkább kedvez nekik.

Piaci koncentráció: alig látható elmozdulás

Nagy Koppány, az MNB Biztosítás-, pénztár- és közvetítők felügyeleti igazgatóságának az igazgatója a MABISZ tavaly novemberi konferenciáján azt mondta: az MNB elsősorban a piaci koncentráció csökkenésén fogja lemérni a verseny sikerét. Az akkori adatok szerint a lakásbiztosítások díjbevétele 83%-ban négy nagy biztosítónál koncentrálódott, és kilenc biztosító osztozott a maradék 17%-on.

A jegybank áprilisi előzetes közlése alapján ebben is nagyon mérsékelt a siker: a nettó szerződésnövekmény kétharmadát ugyanaz a négy biztosító érte el. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke ezt akkor úgy összegezte: a piacmegtartók nagyobb eredményt tudtak elérni, mint a kihívók.

A piaci koncentráció csökkentésében tehát nem ért el jelentős eredményt a kampány.

Április elején a legnagyobb online alkusz, a Netrisk közölte saját adatait: náluk a legtöbb szerződést a KÖBE, a Groupama, a Genertel és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést a portfolión belüli részarányban a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.

Biztosítási összeg növekedése: bizonytalan mértékű előrelépés

Az ügyfelek szempontjából alighanem a biztosítási összegek növelése volt a kampány legfontosabb célkitűzése, hiszen ez mutatja a védelmi szint növekedését. A biztosítási összeg az a maximális összeg, amit a biztosító egy esemény bekövetkeztekor kifizethet. Elsősorban totálkár (pl. az ingatlan leégése) esetén van jelentősége, ideális esetben eléri a vagyon megsemmisülése esetén a teljes helyreállítási költséget. A kampány előtti legnagyobb probléma egyértelműen az alulbiztosítottság volt.

Ezen a helyzeten, úgy tűnik, valóban javított a kampány, hiszen az MNB szeptember 18-ai közlése szerint a 3,1 millió állandóan lakott egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt ma már teljeskörű fedezetet, és 2023 második negyedévéről 2024 második negyedévére

országosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összege.

Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát – állapította meg a jegybank.

Ez jelentős emelkedés, ugyanakkor biztosan nem kizárólag a kampány hatása (a kampány eleve csak a szerződések legfeljebb ötödét érintette, lásd alább), hanem jelentős részben a biztosítási összegek szerződés szerinti indexálásáé, vagyis a kampány nélkül is jelentős emelkedés történt volna a díjak emelkedésével párhuzamosan. Mivel az átlagdíjak időközben 16%-kal emelkedtek éves összevetésben, feltételezzük, hogy a biztosítási összeg emelkedésének kisebbik része köszönhető a kampánynak.

Kárhányad: még várni kell az adatokra

A kárhányad a kárkifizetések és a díjbevételek hányadosaként utólag mutatja meg, mekkora ügyfélértéket hordoztak az adott időszakban a lakásbiztosítások. Ez az arány az elmúlt évtizedben 30-38 százalék között ingadozott, a teljes kockázatközösség által befizetett díjak ekkora részét fizették ki a biztosítók egy-egy évben a káreseményekben érintett ügyfeleknek. A várakozások szerint ezt növeli a kampány, hiszen a díjak csökkentek (lásd alább), a biztosítási összegek viszont emelkedtek (lásd fent).

A lakásbiztosítások ugyanakkor jelentős szezonalitást mutatnak, elég csak a viharszezonra gondolni, amely idén több mint 10 milliárd lakásbiztosítási kárráfordítást okoz a biztosítóknak, az árvíz következményeiről nem is beszélve.

A jövőbeni elemzéseknek érdemes kitérniük arra, hogy a díjbevételek, illetve a biztosítási összegek változásából mennyi köszönhető magának a kampánynak,

illetve más piaci és természeti hatásoknak, és ez alapján kiszűrni csak a kampánynak a hatását a kárhányadra vonatkozóan.

Növekvő ügyféltudatosság: tényleg sokan megmozdultak

Az MNB már említett júniusi jelentése szerint 641 ezer darab, vagyis a 3,307 millió lakásbiztosítás 19,4%-a mozdult meg a kampányban. Ebből 195 ezren váltottak biztosítót, több mint 310 ezer szerződést pedig átdolgoztak az ügyfelek meglévő biztosítójuknál. A szaporulat 13%-át tették ki az ügyfelek számára általában kedvezőbb minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO), az alkuszoknál és többes ügynököknél ez az arány 20% volt. (A teljeskörű megkötött MFO szerződések átlagdíja 17%kal kedvezőbb a lakott, teljeskörűen biztosított ingatlanok éves átlagdíjánál, míg kárráfordítása 10%-kal magasabb – állapította meg szeptemberben az MNB).

lakáskampány4

A jegybank fenti ábráján szerepel a 136 ezres szerződésszám-növekmény, amit a fentiekben szkeptikusan fogadtunk. Ugyanakkor ha a teljes aktivitásról szóló adatok stimmelnek, akkor az ügyfélaktivitás alapján egyértelműen sikeres volt a kampány, hiszen a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciájának a szakmai közönsége jóval szerényebb aktivitásra számított. (a közönségszavazásnak az eredményét az erről szóló panelbeszélgetés előtti, illetve utáni pillanatról mutatja alábbi ábránk).

Egy nem szándékolt hatás: a díjak csökkenése

Végezetül a kampány nem szándékolt, de mind a kampány előtti hetekben, mind az azt követő hónapokban erőteljesen érzékelhető árhatását is érdemes lesz még elemezniük a hatóságoknak és a piacnak a jövőben.

Szeptemberi rövid összesítésében az MNB azt állapította meg, hogy a szerződések átlagdíja 16%-kal 60,5 ezer forintra emelkedett 2023 második negyedéve és 2024 második negyedéve között, ami nyilvánvalóan elsősorban a szerződés szerinti inflációkövető indexálások eredménye. Eközben azonban a kárráfordítás nagyobb mértékben, 23%-kal nőtt, tehát javulhatott az ügyfelek, és romolhatott a biztosítók relatív pozíciója.

Miközben a kampányban részt vevők átlagdíja feltehetően csökkent (csak róluk egyelőre nem láttunk még ilyen statisztikát), a biztosítási összeg pedig emelkedett,

a rögzített (50 milliós) biztosítási összegre vetítve a teljes piacon is mérséklődött az átlagdíj 2024 első felében.

Ennek természetesen a biztosítók nem feltétlenül örülnek, a 2022-ben bevezetett extraprofitadó után most még a kampány is ronthatta lakásbiztosítási állományuk megtérülését.

mnb

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

GDPR

Hogyan fejleszd a mobil appodat?

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) mobilalkalmazások fejlesztésére vonatkozó útmutatót tett közzé azzal a céllal, hogy elősegítse az adatvédelmi szabályoknak megfelelő alkalmazásfejlesz

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlik idén a polar vortex? - Megszólaltak a kutatók, kiderült, milyen tél várhat ránk
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
reszvenypiac