A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint.
Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
Júliusban a koronavírus-járvány kirobbanása óta először csökkent az álláskeresők száma havi alapon. A mérséklődés azonban szezonális hatásoknak az eredménye, de jó hír, hogy a járvány kirobbanása óta tartó romló tendencia megállt. Az előző év azonos időszakához képest így is 120 ezerrel több az álláskereső, számuk eléri a 366 ezret. A főbb trendek inkább romlóak: egyre több álláskereső nem kap munkanélküli segélyt, növekszik az egy évnél hosszabb ideje munkanélküliek száma, miközben a csoportos leépítések száma is magas szinten mozog. Vagyis a vállalatok még nem heverték ki a krízist.
Az eddig tervezettnél jelentősen több fiókbezárásra és elbocsátásra készül augusztusban megjelenő stratégiai felülvizsgálatában a Commerzbank – közölte ma a bank felügyelőbizottságának egyik tagja.
Áprilisban a KSH a munkaerő-felmérés kiegészítő kérdéseként megkérdezte az állásvesztőket arról is, hogy miért bocsáthatták el őket. Voltak olyan válaszol, amelyek arról szóltak, hogy nem egyszerűen leépítésről van szó, hanem a cég végleges megszűnéséről.
Az év első hónapjában 6 százalékos elmaradásra számíthat az építőipar Magyarországon, miközben újra megjelentek a korábban már nagy gondot okozó lánctartozások. A segédmunkások iránti igény is csökkenni látszik, így egyre többen keresnek munkát az építőiparban - elkészült az ÉVOSZ 21. heti építőipari jelentése.
A Training Hungary a koronavírus-járvány és az arra adott korlátozó intézkedések, valamint a várható gazdasági visszaesés kapcsán felmérést készített a hazai vállalatok körében arról, hogyan, milyen intézkedésekkel reagáltak a járványhelyzetre és a válságra, történt-e bércsökkentés vagy létszámleépítés, fejlesztettek-e termékeket vagy szolgáltatásokat kifejezetten a járvány miatt, és hogy mire számítanak a következő hónapokban, a felmérés médiapartnere a Portfolio. Az első körös felmérésre idén március végén, a másodikra a húsvét előtti időszakban került sor, a mostani, harmadik felmérésre pedig május közepén került sor. A legfrissebb, a járvány miatti korlátozások bevezetését követő, húsvét utáni időszakra vonatkozó, több mint 300 hazai vállalkozás válaszain alapuló felmérésből kiderül, hogy a vállalatok elsősorban egészségügyi és HR-jellegű döntéseket hoztak a járványhelyzetre reagálva, utóbbiak azonban már a költségcsökkentést is szolgálták, létszámleépítésre és bércsökkentésre is sor került. Sajnos olyan vállalkozások is vannak, amelyek a válságnak már ebben a korai fázisában is csődközeli helyzetbe kerültek.
A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el az MTI-nek a szövetség alelnöke. László Zoltán hozzátette, eddig 73 saját és 55 kölcsönzött dolgozó munkaviszonya szűnt meg.
A cégvezetők tartanak a következő hat hónaptól, tízből heten úgy vélik ebben az időszakban tovább romlik a cégük helyzete, de csak minden tizedik jelezte azt, hogy létszámcsökkentésre készülne a következő hónapokban - közölte a Profession.hu felmérésének eredményét csütörtökön az MTI-vel.
Több mint ezer főt érintett csoportos leépítés márciusban, miközben a 281 ezer álláskereső több mint 45%-a nem kapott pénzbeli támogatást - többek között ez derült ki a most megjelent, márciusra vonatkozó munkanélküliségi adatokból. A hónapban közel 60 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes járási/kerületi hivatalnál.
Csoportos létszámleépítésről döntött szállodáinak felújítása miatt a Hunguest Hotels Zrt. A májusban indítandó létszámcsökkentési folyamat a dolgozók több mint 50 százalékát érinti.
A Continental a vevői megrendelések és a termelés várható felfutási üteme alapján arra a döntésre jutott, hogy csökkenti kölcsönzött munakerejét és 2020. május 1-től csökkentett munkaidőt vezet be makói üzemében - írta a vállalat hivatalos tájékoztatójában.
Nem tervezik igénybe venni a kormány új bértámogatási rendszerét két autóipari multinacionális vállalat, elkezdik a létszámléepítéseket – tudta meg a Napi.hu Székely Tamástól, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökétől.
A kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, aki tud és képes dolgozni, ezért az eddig elért foglalkoztatási eredményeket minden eszközzel megvédjük - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
A kormány a napokban megjelent rendeletben meghatározta azon vállalkozások körét, akik mentesülnek egy időre a járulékfizetési kötelezettség alól. Orbán Viktor többször is hangoztatta, mennyire lehetetlen helyzetbe került a turizmus a koronavírus terjedése miatt, így nem meglepő, hogy az ágazati szereplők egy jelentős része benne van a mentességi körben. Csakhogy úgy tűnik, kimaradtak az utazási irodák, utazásszervezők, buszos személyszállítók a körből, akik a turizmus fontos részét képezik. A Portfolio által megkérdezett irodák és szervezetek bíznak benne, hogy csak adminisztrációs hibáról van szó, a fennmaradásukat már így is eléggé veszélyezteti a többmilliárd forintos bevételkiesés.