Olekszij Csernisov, az ukrajnai tranzitszállításokat végző, Naftogaz vezérigazgatója a Reutersnek adott nyilatkozatban rögzítette:
Még egyszer szeretném leszögezni, hogy az átszállított olaj mennyisége júliusban ugyanannyi, mint az előző időszakokban, nincs Lukoil mennyiség, de a mennyiségek ugyanazok.
Ez azt jelenti, hogy a Lukoil éves olajexportja egytizenketted részének júliusi kiesését más orosz szállítók teljesen tudták pótolni a két ország felé, így az ukrajnai vezetékhálózaton átáramló orosz olajszállítások volumene nem csökkent.
Ez magyarázhatja azt is, hogy miért hangsúlyozta Szijjártó pénteken és ma is azt: rövid távon kezelni tudták a Lukoil olajszállításainak blokkolásából adódó ukrajnai helyzetet (ezek szerint más orosz cégek szállítják le ugyanazt a mennyiséget), de közép távon ezek már nem működnek, így muszáj lenne valamilyen megoldást találni. Ez szerinte az lenne, ha az ukránok ismét átengednék területükön a Lukoil szállítmányait. Amint jeleztük: az orosz olajcég szállításai a Barátság II. vezetéken mintegy 50%-os súlyt tettek eddig ki, a másik 50%-on belül eddig a Tatnyeft volt a második legnagyobb súlyú, illetve szállított még például a Gazprom Nyeft, a Russnyeft, és egyéb kisebb orosz cégek is.
Címlapkép forrása: a Naftogaz honlapja