Scale Research: a felnőtt lakosság hat tizede tervez valamilyen felújítást, bővítést vagy korszerűsítést lakásában vagy házán 1 éven belül, leginkább saját erőből, de népszerűek az állami támogatások, illetve támogatott hitelkonstrukciók is.
Szeptemberben a piac nagy részét megdöbbentette, amikor Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n arról írt, hogy a jegybank közvetlenül adna forrást az új lakások építőinek és vásárlóinak. Az EKB sem hagyta szó nélkül a tervet, amit egyáltalán nem tart jó ötletnek. Sőt, arra kéri a magyar jegybankot, tartózkodjon az ilyen lépésektől.
A Portfolio becslései szerint már több mint 10 milliárd forint összegben igényelték a fix 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitelt annál a kilenc hitelintézetnél, amely február 1-je óta bevezette termékkínálatába a kölcsönt. A járványügyi korlátozások idején is népszerű a hitel, a piac akár az évi 100-200 milliárd forintos kihelyezést is elérheti, így akár minden ötödik lakáshitel felújításra mehet. Az egyes bankok beszámolói alapján a hitelfelvevők nagy része kihasználja a maximális, 6 milliós összeget és a 10 éves futamidőt, a legnagyobb nehézséget pedig a számlákkal kapcsolatos ügyintézés mellett a tb-igazolás beszerzése jelenti számukra. Cikkünkben azt is összefoglaljuk, milyen költségekkel kalkulálhatnak a hitelfelvevők.
A kamatmentes babaváró hitel, a fix 3%-os kamatozású CSOK-hitel és a szintén fix 3%-os otthonfelújítási hitel verhetetlen Magyarországon a lakosság számára. Sokan vannak azonban, akik egyikre sem jogosultak, vagy kevésbé kötött feltételrendszerű kölcsönt vennének fel, nekik szólnak a piaci kamatozású konstrukciók. Ezek közül mutatjuk most be a hitelintézetek legjobb költséggel futó lakáshiteleit és személyi kölcsöneit. Személyre szabott kalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
A járvány kitörése óta minden második vállalati hitelt a Növekedési Hitelprogram keretében vettek fel a cégek, a kkv-k esetében pedig 90 százalék ez az arány – derült ki az MNB mai online sajtótájékoztatóján, amelyen a legfrissebb Hitelezési folyamatok című kiadványt mutatták be. A lakosság esetében minden harmadik hitel kamattámogatott (jórészt babaváró hitel), vagyis az állami-jegybanki hitelprogramoknak nagy szerepük van mind a vállalati, mind a lakossági hitelezés megtámogatásában. A moratóriumban lévő vállalati hitelek aránya 2020 végére 39 százalékra csökkent, a lakosságiaké viszont nagyjából szinten maradt, 54 százalék volt.
Kreatív és radikális állami intézkedésekkel sikerült a koronavírus-válság ellenére is jó egészségben tartani a magyar hitelpiacot és vele a bankokat 2020-ban. A hitelintézeti szektor konszolidált nyeresége így „csak” megfeleződött, 390 milliárd forintra csökkent tavaly az MNB friss adatai szerint. A bevételek a válságban is szépen alakultak, a működési költségek is tovább nőttek, az azonban csak részben idén, részben jövőre fog eldőlni, hogy a nyereség visszaesése mögött álló 399 milliárd forintnyi tavalyi értékvesztés elég lesz-e a várható hitelbedőlések fedezésére.
Kamattámogatott otthonfelújítási hitelek és fogyasztóbarát személyi kölcsönök széles palettájáról válogathatnak most már azok, akik lakásfelújításra vagy más célra szeretnének néhány millió forinthoz jutni. A Budapest Bank az otthonfelújítási, a Cofidis pedig a fogyasztóbarát személyi hitelek piacán jelent meg nemrég új szereplőként, miközben a CIB Bank saját szabad felhasználású jelzáloghitelét, a Sberbank pedig személyi kölcsönét kínálja az otthonfelújítási kölcsön alternatívájaként. Az elmúlt napok négy nagy újdonságát mutatjuk most be, a teljes kínálat személyre szabott megismeréséhez pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Rekord szintre, 77 százalékra emelkedett a 10 éves kamatperiódust vagy végig fix kamatozást választó lakáshitel-felvevők aránya januárban – mutatják az MNB tegnap közzétett adatai.
A körülményekhez képest erős 2020-as év után harmatgyengén kezdődött a 2021-es év a magyar lakossági és vállalati hitelpiacon egyaránt: a bankszektornak az MNB által ma közzétett adatai szerint januárban a lakossági hitelkihelyezés mintegy harmadával esett vissza 2020 első hónapjához képest, és éveket csúsztunk vissza az időben. A vállalati hitelnövekmény a moratóriummal együtt sem érte el az egy évvel korábbi szint felét sem.
A kamatmentes babaváró hitel, a fix 3%-os kamatozású CSOK-hitel és a szintén fix 3%-os otthonfelújítási hitel verhetetlen Magyarországon a lakosság számára. Sokan vannak azonban, akik egyikre sem jogosultak, vagy magasabb összegű kölcsönt vennének fel, nekik szólnak a piaci kamatozású konstrukciók. Ezek közül mutatjuk most be a hitelintézetek legjobb költséggel futó lakáshiteleit és személyi kölcsöneit. Személyre szabott kalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Közel félmillió család esett késedelembe Nagy-Britanniában a lakásbérleti díja vagy a jelzáloghitel-törlesztőrészlete fizetésével a koronavírus következtében – állapította meg egy kedden megjelent jelentés, amely beavatkozást sürget a kormánytól a Financial Times cikke szerint.
Az értékbecslési folyamatok egyszerűsítését megteremtő jogszabályi háttér felállítására tekintettel az MNB az adósságfékszabályok módosításáról döntött - közölte a jegybank.
Nagyot fordult a világ a lakossági hitelek körül azóta, hogy lassan egy éve Magyarországon is megjelent a koronavírus. Szigorodtak a banki hitelfeltételek, messze nem akkora mértékben azonban, mint amekkora változásra a legutóbbi pénzügyi válságra visszaemlékezve gondolnánk, egyes hiteltermékek pedig még olcsóbbá is váltak. Utánajártunk, hogy változtak meg a lakossági hitelek kondíciói és speciális feltételei az elmúlt egy évben, néhány konkrét banki példát is bemutatva.
Már hat banknál érhető el az Orbán Viktor miniszterelnök által karácsony előtt bejelentett kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön. Bár a kamata egységesen 3 százalék, a felvehető hitelösszeg legfeljebb 6 millió forint, a maximális futamidő pedig 10 év mindenhol, mégsem mindegy, melyik banknál igényeljük ezt a fajta jelzáloghitelt. Akadnak eltérések például a minimálisan elvárt jövedelemben, és akinek lakáshitele van, annak korlátozott lehetősége lesz másik banknál ilyen hitelt felvenni.
Aki felvenné a 3%-os otthonfelújítási hitelt, annak már a hitel igénylésekor teljesítenie kell az állami támogatás egyes feltételeit, így például igazolnia kell a legalább 1 éves tb-jogviszonyt, csakhogy banki forrásból úgy tudjuk, az ehhez szükséges igazolás még nem áll rendelkezésre a kormányhivataloknál.
A pandémia ugyan igazán komoly hatást tett a személyes közvetítésére épülő üzleti tevékenységekre és a 2019 végén megfogalmazott, lakáspiacot letaroló elemekkel teletűzdelt tervekre, továbbra sincs változás a 88 pontba szedett hosszú távú célkitűzésekben a Fundamentánál. A jövőt nézve pedig, ahogy az szinte mindenki másnál is igaz, végképp pozitívak a várakozások, hiszen kétszámjegyű a növekedés a lakáshiteleknél, valamint a kormányzati programok várhatóan az ingatlan eladásokat és vételeket is felpörgetik. De beválnak-e a számítások és letarolja-e a lakáspiacot is a cég, ahogyan azt ígérték? A Portfolio Ingatlan podcast-jének legújabb vendége Morafcsik László, a Fundamenta-Lakáskassza vezérigazgató-helyettese.
A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól. Eltérő kockázatuk miatt babaváró kölcsönök összegének háromnegyede, s a vissza nem térítendő állami családi támogatások egésze elfogadható önerőként.
A látványos hitelpiaci átrendeződések és az elképesztő mértékű lakossági és vállalati tartalékolás éve volt 2020 – mutatják az MNB friss adatai. A koronavírus-válság ellenére a lakáshitelek, a babaváró hitelek és a hosszú lejáratú vállalati hitelek szépen teljesítettek jelentős állami segítség mellett, a fogyasztási hitelek és a rövid lejáratú vállalati hitelek viszont visszaestek, miközben a törlesztési moratórium gondoskodott róla, hogy még véletlenül se csökkenjen a banki tartozásunk. Az pedig párját ritkítja, ami tavaly a bankbetétek frontján történt.
A lakáspiac közel hét éves felívelését követő természetes konszolidációnak a koronavírus járvány vetett véget. Az év közben is hullámzó teljesítményű piac egy megtorpanó utolsó negyedévvel búcsúzott 2020-tól. Hogyan változhat az idén januártól elérhető állami támogatások hatására a kereslet? Mire számíthatunk az árak tekintetében? Mit tapasztalhatunk a hitelezésben? Többek között ezekről a kérdésekről is beszéltek az OTP Ingatlanpont szakértői.
Nem szükséges ahhoz új gyermeket vállalni, hogy több milliós családtámogatásokat tudjanak igénybe venni azok is, akik legalább egy gyermekkel már rendelkeznek. Az idei változásokkal tovább nőtt a felvehető családtámogatások és kamattámogatott hitelek köre, ezeket foglaljuk most össze. A háromgyerekesek 18+18, a kétgyerekesek 8+13, az egygyerekesek 6+3 milliót is igénybe vehetnek új gyermek vállalása nélkül is (egy 30 milliós ingatlan vásárlása esetében néztük ezt meg), mutatjuk, hogyan.