A magyar hatóságok által lejelentett 1,9%-os hiány helyett az Eurostat 2%-os deficitet tüntetett fel közleményében a 2015-ös évre. Vagyis 50 milliárd forinttal magasabb lett a deficit, mint amit a kormány bejelentett.
Uniós szinten egyáltalán nem rendkívüli elszámolási vitának indult az Eximbank besorolásának ügye a magyar és az uniós statisztikai hivatal között. A kormány sem maradt azonban ki az ügyből és bekeményített. A szembenállásnak most az lett az eredménye, hogy Magyarország olyan feketepontot kapott csütörtökön az EU hivatalos szervétől, amilyet még soha: hazánk fiskális számai mellé korlátozó záradékot adott.
Az orosz pénzügyminisztérium új pénzügyi szabályt javasol, amelynek alapján a hordónkénti 40 és 50 dollár közötti olajárat vennék alapul a költségvetési számításokban - idézte Makszim Oreskint, a tárca helyettes vezetőjét hétfőn az Interfax orosz hírügynökség. Ez az ár nagyjából megfelel a hosszú távú átlagárnak, amelynek 10-15 évig nem kellene megváltoznia - mondta.
A kormány többéves béremelési programot szeretne felvázolni az egészségügyben dolgozóknak 2017-2018-2019-re, de ha jól áll a 2016-os költségvetés, akkor elképzelhető, hogy ennek egy részét előrehozzák idénre - ezt is hangsúlyozta Rogán Antal egy vasárnap reggeli rádióinterjúban. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelzése szerint ezt a következő két hétben vizsgálja meg a kormány, a 2016-os büdzsé módosítása során. Rogán szerint az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése a nyugdíjasoknak is segít, a vasárnapi boltzár eltörlését pedig azzal indokolta, hogy bár a főbb gazdasági célokat sikerült elérni, de nem sikerült igazán a multiktól a kisebb cégek felé terelni a vásárlókat, és az emberek sem fogadták el a tilalmat.
Valóban egy nemnyilvános kormányhatározat segített abban, hogy a Klik tartozásállománya egy hónap alatt 64%-kal tudott zuhanni, igaz a jövőbeli büdzséje terhére - lényegében ezt ismerte el mai közleményében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). Az MTI-nek küldött nyilatkozat mindössze azt hangsúlyozza, hogy az előre elköltött források mellett sem lesz gond a közoktatás finanszírozásával, mert a kormány biztosítani fogja év végéig a forrásokat, hiszen készül az idei költségvetés módosítása.
A jövő évi költségvetésben egyaránt emelkedik a felsőoktatásra és a közoktatásra fordítható források összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Egy nemnyilvános kormányhatározat engedélyezte azt a Kliknek, hogy az idei, a későbbi hónapokra vonatkozó kiadási keretének terhére rendezhesse tartozásait, illetve betömködje a költségvetési lyukakat - derítette ki a Napi.hu. A lap érvelése szerint az idénre alultervezett finanszírozás és az egyéb gondok orvoslására legalább 60-80 milliárd forintos többlet forrást kellene biztosítani az intézményfenntartónak. Ehhez az elvi lehetőséget az adja, hogy a kormány ma jelezte: módosítják az idei költségvetést is.
Varga Mihály szerdán több részletét is elárulta a 2017-es költségvetésnek. Azóta megindultak a számítások, hogy az áfacsökkentések és a kilátásba helyezett béremelések mennyibe kerülhetnek az államnak.
A lehetőség most arra adott, hogy célzottan, bizonyos termékkörben folytatódjon az áfacsökkentés - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.
Lassúbb lesz az adósságcsökkentés üteme a korábban tervezettnél és közben a 2017-re tervezett áfacsökkentések 70-75 milliárd forintos bevételkiesést eredményeznek - mondta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A világnak fel kell készülnie a magasabb államadósság-pályákra és ennek következményeire - figyelmeztet legújabb Fiscal Monitor 2016 című jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF egyúttal komoly veszélyforrásokra is felhívja a figyelmet, külön megemlítve az esetleges Brexit következményeit.
Varga Mihály szerdai bejelentéséből minden elemző azt emelte ki, hogy a kormány a jövő évi hiánycélját 2,4%-ra emeli, ami jelentős lazításnak tekinthető a korábbi tervekkel ellentétben.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a 2017-es költségvetésben százmilliárdos nagyságrendű forrásbevonás lesz az egészségügyben és az oktatásban 2016-hoz képest.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán juttatja el a 2017-es költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. Ennek apropóján nyilatkozott az MTI-nek a jövő évi büdzsétervekről és számokról Varga Mihály, aki az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Bejelentette az áfacsökkentést a baromfi, a tej és a tojás esetében, itt is 5%-os lehet az áfa, mint a sertéshúsnál. Emellett mérséklődik az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adója is. Az adócsökkentést és kiadásnövelést a kormány a gyorsabb növekedésből származó pluszbevételekből és a hiány megemeléséből (adósság) fedezi. Értelmezésünk szerint a kormány így távolodik a valódi nullás költségvetési egyenleg elérésétől.
A budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítására és támogatására 3 milliárd forintot csoportosít át azonnali hatállyal a kormány - olvasható ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
A Nemzetgazdasági Minisztérium véleményezésre tette közzé oldalán az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. kormányrendelet módosításáról szóló tervezetét.
140,8 milliárd forintos deficittel zárta a márciusi hónapot az államháztartás központi alrendszere - közölte gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium. A korábbi évekkel összevetve alacsonynak mondható a harmadik havi hiányszám és időarányosan is jobban áll a büdzsé, mint a korábbi években.
Több tényezőnek köszönhetően nagyon kedvezőek a költségvetési folyamatok az OTP Bank elemzője szerint. Kondora Szilárd friss kommentárjában arra mutat rá, hogy a büdzsében így kialakuló mozgásteret folyamatosan kihasználhatja a kormány, bizonyos kiadási célok teljesítésére. Az elemző egyúttal azt is kiszúrta, hogy az EDP-jelentésben a kormány 350 milliárd forinttal emelte meg a 2016-os költségvetési törvényben rögzített pénzforgalmi hiányelőirányzatot.