Akár 10,5%-ot is eshet idén a globális turizmus egy friss előrejelzés szerint, hiszen a koronavírus teljes káoszt hozott az ágazatban. Van azonban még egy ennél is rosszabb forgatókönyv.
2008-hoz hasonlóan most is azzal próbálkoznak a tőzsdei felügyeletek, hogy a részvénypiaci zuhanás megállítására shortolási tilalmat vezetnek be. Eddig kevés sikerrel.
Hiába lépett radikálisan a Fed, amikor rendkívüli ülésén 0-ra vágta a kamatot, ez sem tudta megállítani a részvényindexek beszakadását. Joseph Stiglitz, a Világbank korábbi vezető közgazdásza szerint ez nem meglepő, hiszen a jelenlegi válság nem olyan, mint az előzőek. Most a célzott fiskális kiadásoknak jött el az ideje, ehhez pedig hatalmas mennyiségű pénzre lesz szükség.
Már 15 ezernél is több cég válaszolt a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait kutató felmérésre - mondta Parragh László, a felmérést készítő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: eddig 9 ezer választ dolgoztak fel, amelyekből azt látni hogy napról napra nagyobb az ijedtség és a félelem a cégeknél. A vállalkozások egyre inkább szembesülnek azzal, hogy a koronavírus nem kerüli ki őket - tette hozzá.
Új szakaszába lépett a koronavírus-járvány – jelentették be tegnap a magyar hatóságok. Az új szakasz abból a szempontból is változást jelent, hogy világossá vált: a koronavírust csak a gazdasági teljesítményt súlyosan visszavető lépésekkel lehet megfékezni szerte a világon. Éppen ezért eljött a gazdaságpolitikai akciók ideje, amelyek a gazdasági áldozatokat hivatottak mérsékelni. Mégpedig nagyon gyorsan, mielőtt ugyanúgy elkésünk, mint ahogy a járvány kezelésében elkésett Európa.
Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra. Ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését - közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.
Meredeken esett tegnap a magas kockázatú, szükség esetén a befektetőket veszteségviselésre kötelező banki kötvények hozama – számolt be a Financial Times.
Orbán Viktor me bejelentette a határzárat, illetve azt is, hogy a szórakozóhelyek, mozik és kulturális intézmények zárva tartanak. Az éttermek, kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva, az iskolákat pedig már pénteken bezárta a korány. Karantént és vesztegzárat eddig még nem rendeltek el.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai az elmúlt napokban számos megkeresést kaptak önkormányzatoktól, helyi intézkedéseikről, a szövetség együttműködésre hívja fel őket, mivel újabb szintet lépett a járvány.
Roskadozik Európa 35 éve létező nagy vívmánya, az áruk és emberek szabad mozgását biztosító Schengen-övezet, miután legalább 9 uniós tagállam jelentett már be különböző fokozatú határellenőrzést, illetve lezárást, többek között a legnagyobb uniós tagállamként Németország is. Utóbbi miatt még Emmanuel Macron francia államfő is kikelt, amikor hétfőn felhívta Angela Merkel német kancellárt, a szerb államfő pedig egyenesen azt jelentette ki: az európai szolidaritás nem létezik, így az ő igazi barátja most a kínai államfő, aki legalább segít (az olaszokon is).
Az arbitrázs ügyleteknek és a shortzárásoknak köszönhetően korrigál a mai reggelen a nyersolaj ára, azonban félő, hogy a zuhanás újabb fokozatba kapcsolhat, miután megtelnek a kőolajtározók. A finomított termékek piacára is kezd begyűrüzni a karanténok hatása, zuhannak a finomítói marzsok.
A svájci kórházak összeroppannak, ha a koronavírus gyors terjedése kitart - figyelmeztetett kedden Daniel Koch, a svájci szövetségi egészségügyi ügynökség járványügyi vezetője.
Mától csak magyar állampolgárok léphetnek be Magyarország területére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren keresztül. A reptér nem zár be, ezután is fogad és indít járatokat e korlátozásnak megfelelve – közölte a Budapest Airport Zrt.
Hétfőn 16 ezer új munkanélküliségi segélykérelmet regisztrált az osztrák munkaügyi hivatali szolgáltatásokat is ellátó Arbeitsmarktservice (AMS) munkaközvetítő szervezetnél.
1987 óta nem látott mértékű esés volt tegnap az amerikai tőzsdéken, a befektetők a legrosszabb forgatókönyvet, recessziót, vállalati csődhullámot, milliók munkahelyének az elvesztését árazzák. Történelmi részvényundor uralkodik a tőzsdéken.
A Microsoft interaktív, magyar nyelven is elérhető globális térképet fejlesztett, amelyen a koronavírus járvány legfontosabb elérhető adatait mutatják be.
Egy hónapja még kamatot emelt, tegnap délután aztán váratlanul 50 bázisponttal 1,75%-ra vágta az alapkamatot a cseh jegybank a koronavírus elleni küzdelem jegyében. Már ezt megelőzően napok óta esett a cseh korona az euróval szemben, tegnap a kamatdöntés bejelentése előtt is 3% körüli mínuszban járt, aztán a vágás bejelentésére végül 4% feletti mínuszban, ötéves mélyponton állt meg. Ma tovább esett.