Extrém terhelés alatt a magyar internet a koronavírus miatt
Megnövekedett adatforgalmat tapasztaltak a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt a magyarországi mobilszolgáltatók,
Megnövekedett adatforgalmat tapasztaltak a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt a magyarországi mobilszolgáltatók,
Gyakorlatilag az összes puskaporukat ellőtték a világ nagy jegybankjai azzal, hogy a Fed vasárnap újabb rendkívüli gigantikus kamatvágást és eszközvásárlást jelentett be. Legalábbis kamatpolitikával már nem nagyon tudnak tovább segíteni a koronavírus-járványban megroppant világgazdaságnak. A befektetők épp ettől ijedtek meg: mostanra mindent egy lapra tettek fel a jegybankok, a további gazdaságélénkítésre nagyon limitált a mozgásterük. Néhány eszköz azért még maradt, amiket szükség esetén elő lehet rántani a kalapból, de egyre égetőbb szükség lenne arra, hogy a költségvetési politika is támogassa az erőfeszítéseket.
Kedden éjjel egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében, írja az MTI.
A Mol továbbra is biztosítja a régió és Magyarország energia- és üzemanyag-ellátását, a vállalatcsoport üzleti folyamatai, a termelés, gyártás, áruszállítás és üzemanyag-kiszolgálás továbbra is változatlanul működnek - tájékoztatta Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője az MTI-t.
Mindezidáig nem reagáltak érdemben a bankok a Magyar Nemzeti Bank tegnapi felszólítására, hogy törlesztési moratóriumot biztosítsanak a vállalatoknak egészen év végéig. Azonban a Takarékbank elnök-vezérigazgatójának támogató reakciója után most a Magyar Bankszövetség friss közleményében elismeri: vannak olyan területek, ahol elkerülhetetlen bizonyos hiteltörlesztési moratórium kihirdetése, más területeken egyéb ismert adósvédelmi eszközök használatát veszik számba. Ugyanakkor figyelmeztetnek: a bankszektor úgy készül a gazdaságmentő lépésekre, hogy közben maga is óriási kihívás előtt áll.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport - jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A Libri-Bookline vállalatvezetése úgy döntött, hogy a koronavírus okozta krízishelyzetben minden munkatársának biztosít 300 000 Ft fizetéselőleget, hogy segítsen megoldani a váratlan helyzet miatt felmerülő napi problémákat - közölték.
Kora reggel óta meredeken erősödik a dollár a főbb fejlett piaci devizákkal szemben amiatt, hogy a legnagyobb piaci szereplőknek is masszív a dollár likviditás iránti igénye, mindez pedig a szenvedő forint mellett azt eredményezte, hogy 20 éves mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben.
Nagy összegű, 850 milliárdos csomagot készül elfogadni a Trump-kabinet, derült ki a pénzügyminiszterhez közel álló forrásokból. Így próbálná meg az amerikai kormány enyhíteni a koronavírus gazdasági hatásait.
Lassulhat az internet a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI).
Határozott és erős kormányzati támogatásra van szüksége a légitársaságoknak, különben a legtöbb cég pár hónapon belül csődbe megy - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi videokonferenciáján.
A koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy a napi utazások során a lehető legkevesebbet érintkezzenek egymással fizikailag az utasok, és a munkájukat végző járművezetők, jegyellenőrök. A fertőzés terjedését lassíthatja, ha nem a hagyományos módon, azaz ügyfélszolgálaton vásároljuk az utazáshoz szükséges termékeket, hanem mobiljegyet használunk, amely a járvánnyal szemben biztonságosabb közlekedést biztosít számunkra - hívja fel a figyelmet a BKK közelményében.
Spanyolországban meghaladta a tizenegyezret a koronavírus-fertőzöttek száma, egy nap alatt kétezer új esetet regisztráltak, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója kedden Madridban. A Portugáliához tartozó Madeirán karanténba helyezték egy szálloda vendégeit.
A Takarékbank megfontolandónak tartja egy olyan jogszabály megalkotását, amely a közigazgatási és polgári jogi eljárási és anyagi jogi határidőket a vészhelyzetre tekintettel meghosszabbítja – közölte szerkesztőségünknek küldött közleményében Vida József, a társaság elnök-vezérigazgatója. Szerinte a lakosságnál is hasonló jogszabályi könnyítésekre lesz szükség, mint a vállalatoknál. A Takarékbank szükség esetére felajánlotta az MNB-nek és a Magyar Bankszövetségnek 15 mozgó bankfiókját. Az ezekben elhelyezett ATM-ekkel magas szinten biztosítani lehet a kialakult járványügyi helyzetben nehezebben elérhető országrészek folyamatos készpénzellátását.
A koronavírus által okozott hirtelen gazdasági leállás idén globális recessziót okoz, a vállalati csődráták pedig megugranak – jelezte az S&P Global elemzőcég a Reuters tudósítása szerint. Ugyanígy globális recesszió már az alapforgatókönyve a Morgan Stanley-nek is, de szerintük az Egyesült Államok kormánya és jegybankja masszív támogatást nyújt a helyzet átvészeléséhez.
A külföldről behozott esetek száma jelentősen meghaladja a napi belföldi fertőzésekét Kínában a helyi egészségügyi hatóságok keddi jelentése szerint, ami az új típusú koronavírus-járvány ismételt felerősödésével kapcsolatos aggodalmakat ébreszt.
Egy német biotech cég hamarosan megkezdheti a koronavírus elleni készítményének a klinikai tesztelését, a befektetők belehittek a sztoriba.
Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Az azonosítatlan fertőzöttek indították el az új koronovírus járványát Kínában, csak a tömeges tesztelésekkel kísért szigorú korlátozások állították meg a terjedést - derült ki egy nemzetközi kutatócsoport jelentéséből, amit a Science tudományos lapban mutatott be.
Története legnagyobb havi zuhanását szenvedte el a német ZEW gazdasági hangulatindex, a februári plusz 8,7 pontról mínusz 49,5 pontra esett vissza a gazdasági helyzet értékelése. Ezzel 2011 decembere óta a legalacsonyabb szinten van a mutató. Az ING Bank közgazdásza szerint ez jókora recessziót vetít előre a német gazdaságban, az idén 1,5%-nál nagyobb visszaesésre számítanak.
Megsértette a közbizalmat az alelnök?
A szervezők megkezdhetik az aláírásgyűjtést.
Mennyivel drágább a francia, mint a magyar főváros?
Több ezren demonstráltak Varsóban a szigorú abortusztörvény enyhítéséért.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.