A Der Spiegel szerint a Szejm varsói épülete előtt
több ezren gyűltek össze kedden, hogy az abortusztörvény enyhítése mellett demonstráljanak.
A tüntetők csalódottságuknak adtak hangot, hogy Donald Tusk miniszterelnök nem tudott érvényt szervezni választási ígéretének az abortusz dekriminalizálását illetően.
A kormánykoalíció egyik tagja, a Baloldal nyújtott be egy olyan javaslatot, amely büntetlenséget adott volna azoknak az orvosoknak, akik a magzatelhajtásban segédkeznek. Lengyelországban az előző, az ultrakonzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány olyan szabályozást hozott, amely csak szexuális erőszak, vérfertőzés és az anya életének veszélyeztetése esetén engedélyezte a terhességmegszakítást. Aki más feltételek mellett abortuszban segédkezik, az akár 3 év börtönnel is büntethető.
Donald Tusk kampányának egyik fő ígérete volt a szigorú abortusztörvény enyhítése.
Két hete a Szejmben azonban egyik koalíciós partnerén, a jobbközép Lengyel Néppárton (PSL) bukott el a kezdeményezés, amely nem fogadta el az enyhítésről szóló javaslatot. Az enyhítés mellett 215-en, ellene 218-an szavaztak.
A kormányfő ígéretet tett arra, hogy nem állnak meg, hanem tovább próbálkoznak a törvény megváltoztatására.
Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy véget vessek ennek a pokolnak a nők számára
– mondta Tusk.
A szavakon túl Tusk cselekedett is:
menesztette Waldemar Sługockit, a technológiáért és fejlesztésért felelős miniszterhelyettest, mivel az egy amerikai útra való hivatkozással nem vett részt a szavazáson
– írja a Politico. Sługocki a Tusk mögött álló pártszövetség, a Polgári Koalíció (KO) tagja.
Fegyelemre van szükség a koalícióban, hogy ne legyen olyan repedés, amely lehetővé teszi, hogy a PiS rátegye a kezét a kormányzásra
– mondta Tusk a vezető ellenzéki erőre utalva.
Sługocki mellett még ketten voltak a KO-ból, akik nem vettek részt a szavazáson. Egyikük kórházi kezelés miatt igazoltan volt távol, de a másik képviselő, Roman Giertych nem tudott megfelelő indokot adni távollétére, Tusk ezért elbocsájtotta a KO frakcióvezetői posztjáról.
A lengyel politikai helyzetről múlt heti cikkünkben írtunk bővebben:
Címlapkép forrása: Attila Husejnow/SOPA Images/LightRocket via Getty Images