Jelentős bevételkieséssel kell számolnia a hazai társasházak túlnyomó részének a koronavírus tovagyűrűző hatása miatt. Pénzügyi és jogi következmények jönnek, amik legalább másfél millió embert érintenek. A bevételek elmaradása idővel – akár már idén – a közös költség megemelésével járhat.
Rengeteg hasznos és számtalan humoros ábra kering az interneten a koronavírus mindenfajta körülményeivel, hatásaival, megelőzésével, lelassításával kapcsolatban, de az alábbi valóban az egyik legfontosabb, amire ha figyelünk megmentheti akár a saját, vagy a környezetünkben élők életét is.
Az idei első negyedévben 9%-os (!) éves alapú gazdasági visszaesést okoz a koronavírus Kínában a Goldman Sachs szerint, eddig 2,5%-os növekedést vártak és bár a második negyedévtől kezd majd helyreállni az élet az ázsiai óriásgazdaságban, de az éves átlagos növekedés is csak 3%-os lesz az eddig várt 5,5% helyett. Közben Kínában egyre nagyobb bajt okoz a hazatérő emberek által behozott koronavírus. Számos ország előállt már egyre szigorúbb kijárási kolározásokkal, illetve gazdaságélénkítő csomagokkal, amikre szükség is lesz, mert több nagy elemzőház szerint globális recesszió lesz idén. Az EU közben megállapodott arról, hogy 30 napra bezárja a külföldiek előtt a határait.
Egy napon majd azzal állunk ki itt, hogy győztünk - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport kedd délelőtti sajtókonferenciáján a Fehér Házban, ahol a lakosságot segítő intézkedésekről is szó esett.
Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán az ülést követően kedden este.
Komoly hatása lesz az amerikai éttermekre és az ott dolgozókra a koronavírus terjedésének.
Az Európai Tanács megerősítette a hírt, miszerint 30 napja lezárják az EU-t a külföldiek előtt -erről döntöttek ma az uniós vezetők.
A Szent János lehet a következő járványkórház - értesült a Válasz Online.
Kormányzati mentőintézkedések nélkül a piac nagyobb része nem képes túlélni a várható válságot - mondta a Dining Guide gasztronómiai szaklapnak Csapody Balázs az ország egyik legismertebb vidéki étterme, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke.
Urusla von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke abban bízik, hogy ősz előtt meglesz a koronavírus ellenszere.
A vártnál is nagyobb, ezermilliárd dolláros mentőcsomag elfogadtatására készül a Trump-kormány - írja a CNN.
Jövő hét hétfőtől leáll a győri Audi-gyár, ez pedig a PannErgyt is érinti, amely az Audinak szállít megújuló energiát.
A Ford kényszerszabadságra küldi alkalmazottait csütörtöktől európai fontosabb gyáraiból, így a dél-romániai craiovai üzeméből is a koronavírus-járvány miatt.
Magyarország agrár-élelmiszeripari ország, komoly exportőr, önellátottsága mintegy 120 százalékos az alapvető élelmiszerekből, így a koronavírus okozta helyzetben is folyamatosan képes biztosítani a lakosság számára az élelmiszereket - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Egymás után döntenek úgy a sportszergyártók, hogy bezárják az üzleteiket, most az Adidas jelentette be a boltzárást.
Már több cikkben is beszámoltunk róla, hogy lakásokat, szállodai szobákat ajánlanak fel magánemberek és szállodatulajdonosok az egészségügyi dolgozóknak, valamint az ellátást igénylőknek, hogy ezzel segítsék a jelenlegi járványhelyzetet. Itt az újabb felajánlás most Csehországban. A magyar piacon is aktív ingatlanfejlesztéssel foglalkozó CPI Group ajánlotta fel az összes csehországi szállodáját, a betegek elszállásolására - szerepel a cég honlapján.
Elkezdte szabadságra küldeni alkalmazottait a világ legkiterjedtebb hotelláncával bíró Marriott International – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31 506-ra nőtt.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére újabb, ezúttal 200 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a spanyol kormány - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a kabinet keddi ülését követően Madridban. Eközben a britek is bejelntették: ők 300 milliárd fonttal támogatjűk a gazdaságot.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Aggasztó trendet látni a forint grafikonján.
Európában is elindul az új fizetési rendszer.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.