A panaszos eseteket és az esetleges hitelkiváltásokat leszámítva véget ért a devizaalapú hitelek elszámolása és forintosítása. A végeredmény: 11%-kal van kevesebb banki tartozása a lakosságnak, mint a folyamat legelején, a sokat szidott devizahitelek 93%-a viszont eltűnt. A legfrissebb számok bemutatása mellett röviden összefoglaljuk, mi is történt a rendkívül eseménydús elmúlt másfél évben, amely 2013 novemberében azzal kezdődött, hogy a kormány a Kúriához és az Alkotmánybírósághoz fordult.
Új módszert választ a döntései elmagyarázására a kormány: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár március 26-tól, azaz holnaptól kezdve minden csütörtökön sajtótájékoztatót tart - tudta meg az InfoRádió.
A 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusból Magyarország rendelkezésére álló források teljeskörű lehívása érdekében újabb fontos feladatcsomagot kapott a négy illetékes miniszter, hiszen a friss Magyar Közlöny egyik kormányhatározata szerint teljeskörűen át kell világítaniuk az összes, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 2007-2013 között indított projektet, hogy melyek szakaszolhatók (vihetők át a 2014-2020-as ciklusra) és melyek nem, illetve az így át nem vitt projektek miatt felszabaduló forrásokkal mit lehet kezdeni. A kormány feszes határidőket is rendelt a jelentős feladatok mellé.
Mintha a közelmúltban kiírt kormányzati járműbeszerzéshez igazította volna a Volkswagen konszern egyik legsikeresebb, legnagyobb fejlődést felmutató márkája, a Skoda új csúcslimuzinjának a bemutatóját. A Superb minden tekintetben még nagyobb, még korszerűbb lett, ugyanakkor megmaradt Skodának, ami a közvélemény jelentős részének messze nem egyenlő a luxussal, holott minden olyat kínál, amit a prémiummodellek is.
"Jó az optikája, jó az üzenete és jó az időzítése is" - fejtette ki a meglátását a Portfolio-nak Krisán László a kormány és az Erste Bank közötti minapi megállapodásról és általánosságban a békülékenyebb kormányzati hozzáállásról. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója - utalva a pénteki friss magyar GDP-adatra is - úgy látja, hogy a gazdaság alapvető számai rendben lévőnek látszanak, "a növekedést viszont most már csak a hitelrakéta beindítása tudja meglökni erősen". Azt is hangsúlyozta, hogy a hitelezés növekedése egyben a hosszabb távú gazdasági növekedés alapjául szolgálhat, hiszen a gazdasági növekedés és a vállalati hitelezés között pozitív, oda-vissza ható kapcsolat van.
A kormány eddig alapvetően nagyvállalatokkal kötött stratégiai megállapodásai kibővülnek, az újabb megállapodások viszont már a kkv szektort célozzák meg - hangsúlyozta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára egy székesfehérvári projektzáró rendezvényen.
Megérkezett az első elemzői vélemény a kormány, az EBRD és az Erste Bank hétfői bejelentéséről. A Societe Generale szerint a kormány újabb banki részesedésszerzése a piac liberalizálásának visszafordítása. Ugyanakkor a bankadó csökkentésének bejelentését pozitív fejleménynek tartják Magyarország számára.
Vannak tárgyalások az RTL Csoport és a magyar kormány között a reklámadóról - mondta a társaság társ-vezére egy szombati német lapinterjúban. Ugyanakkor Anke Schäferkordt leszögezte, hogy "folytatják a független hírszolgáltatást".
Akkora dicséretet kapott a kormány a deviza jelzáloghitelek forintosításának időzítése miatt a legkülönfélébb helyekről, hogy most már tényleg érdemes lenne a helyén kezelni ezt a "bravúrt". Nem a svájci jegybankelnököt tekerte Orbán vagy Matolcsy az ujja köré, és mindent előre látó zseninek sem nevezhetők, legalábbis ebben az ügyben biztosan nem. Mégis többről van szó, mint egy nagy rakás szerencséről a sok szerencsétlenkedés után. Alapos okai vannak ugyanis, hogy a forintosítást mostanra időzítették.
Az idei költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fejezetéből csoportosítja át azt a 6 milliárd forintot a kormány, amelyből létrehozza a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetben a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. betéteseinek kártalanítására szolgáló kárenyhítési keretet.
A kormány a 2014. évi hiánycél tartásához július közepén a tárcáknál több mint 39 milliárd forintot zárolt, ezt a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatában feloldotta.
Az osztrák Erste Group és Raiffeisen Bank International (RBI) szóvivője az MTI-nek azt mondta, megbeszéléseket folytatnak a magyar kormánnyal, a Raiffeisen azonban hangsúlyozta, hogy tárgyalásokról egyelőre nincs szó.
Az osztrák Raiffeisen gyorsan reagált Lázár János ma reggel, a Figyelőben megjelent interjújában elmondottakra: cáfolják, hogy tárgyalnának a magyar kormánnyal, és nem született döntés sem semmiről - számolt be a Reuters.
Jelentősen növelni akarja a kormány az e-útdíjakból származó bevételeket. Ezt a tervet erősítette meg Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának csütörtökön megjelent nyilvános parlamenti írásbeli válasza. Azt írta ugyanis, hogy a kormány már megtárgyalta a tervezetet és az intézkedéscsomag véglegesítése folyamatban van.
Kedden egyetlen véletlen elszólással betekintést kaphattunk a kormányzati munka működésébe és annak minőségéről is sokat megtudhattunk. A kormányszóvivő szavai ugyanis arra utaltak, hogy nem a kormány feladata az egyes kormányzati döntésekhez elkészíteni a hatástanulmányt. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ha nincs hatásvizsgálat, akkor az összes törvényjavaslat csak egy "fecni" és a gazdaságpolitika, illetve szélesebb értelemben véve a kormányzati politika hazardírozik az egész országgal.
Egy-két évtizeddel ezelőtt a kormányszervó a luxus egyik szinonimája volt, és mint a kényelem fokozásának egyik eszközét látták benne a kelet-európai autósok. A járműipar fejlődése és a piacok átalakulása megváltoztatta ezt a képet, ma már nehéz eladni olyan autót, amibe nem szerelték be ezt a - sokak által ma is kényelminek tartott - közlekedésbiztonságot is növelő eszközt. Itthon mások mellett a Continental Automotive Hungary Kft. foglalkozik kormányszervók fejlesztésével és gyártásával.
Közzétette a kormány azt a dokumentumot, amelyet Magyar Levente külügyi államtitkárnak november 6-án az amerikai nagykövetség - a kormány közleménye szerint - "dátum, aláírás, pecsét nélkül" juttatott el kifogásairól a kitiltási botrány ügyében.
Még hogy a kormánnyal kötött megállapodásoknak nincs értelme? Hát a netadóról szóló egyeztetés, az adónak a kiszámíthatóság jegyében való elvetése vagy a különadók kiszámítható szinten tartása az smafu?
Az MBH Bank jelzáloghitelintézetét jelenleg 40%-ban tulajdonolja a posta.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Sakk-matt helyzetben a vezetés
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.