A koronavírus-járvány felgyorsítja az 5G elterjedését
A globális koronavírus-járvány miatt a korábban vártnál gyorsabban terjedhet el az 5G-technológia, erre számít az Ericsson.
A globális koronavírus-járvány miatt a korábban vártnál gyorsabban terjedhet el az 5G-technológia, erre számít az Ericsson.
Nagyon nehéz év vár idén a luxusiparág szereplőire a Bain & Company tanácsadócég jelentése szerint, az idei visszaesés a cég becslése szerint kétszámjegyű lehet, és a szektor rövid távú kilátásai sem éppen felhőtlenek. A tanácsadócég legfrissebb jelentéséből az is kiderül, hogy mely cégek kerülhetnek ki győztesként a koronavírus okozta válságból.
Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Miután laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai engedélyezése és gyártása is. Az ehhez szükséges klinikai vizsgálatok és a hazai gyógyszergyártó kapacitás kiépítése az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, széles körű kutatóintézeti-egyetemi-országos gyógyintézeti-ipari összefogásban zajlik.
Összesen 25 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a keddi aukción a jegybank, változatlanul a hosszú, 10-15 éves kötvényeket zsákolták – olvasható az MNB oldalán található táblázatban. Ezzel összesen már 100 milliárd forint felett van a teljes vásárlások mennyisége.
A koronavírus-járvány okozta krízis a hazai gazdasági élet szereplőire eltérően hat, és lehetnek olyan innovatív vállalkozások, amelyek hirtelen kerültek nehéz helyzetbe. Ebben a válságos környezetben az innovációs potenciál megőrzése és erősítése, a likviditási és egyéb problémák kiküszöbölése, a munkahelyek megőrzése érdekében egyaránt valós megoldás lehet számukra a Hiventures startupokra szabott mentőprogramja, melynek részleteiről szintén szó lesz a május 14-i online konferenciánkon.
Enyhe zúzódásokkal úszhatják meg a koronavírus-válságot a német bankok a német szövetségi pénzügyi felügyelet, a Bafin elnöke szerint.
Nem jelenti a koronavírus-járvány németországi erősödését a kórokozó mozgását jelző úgynevezett reprodukciós ráta (R) emelkedése - hangsúlyozta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) elnökhelyettese rendkívüli tájékoztatóján kedden, Berlinben.
A Restaurant Brands International vezérigazgatója, Jose Cil beszélt arról, hogy milyen feltételek mellett nyitják meg a vállalatcsoporthoz tartozó láncok, mint a Burger King, a Tim Horton és a Popeyes éttermeit.
A pénzügyminiszter aktív a hivatalos Facebook-oldalán, most épp a jövő évi büdzsével kapcsolatban osztott meg itt információkat.
Közzétette legfrissebb számait a Thyssenkrupp, a cég csökkenő eladásai mellett az adózás utáni veszteség több mint ötszörösére nőtt a második negyedévben. A társaságnak nagyon fáj a koronavírus-járvány, és a cég arra számít, hogy a működési veszteség a harmadik negyedévben akár az egymilliárd eurót is elérheti. Az árfolyam hatalmasat zuhant ma délelőtt.
Elment egy koronavírusos dél-koreai férfi bulizni két hete és körülbelül 5000 emberrel került kapcsolatba öt szórakozóhelyen, közülük már közel 100 embernél kimutatták a vírust. A járvány első körét bezárások helyett szigorú teszteléssel és nyomonkövetéssel gyűrte le Dél-Korea, de a második körben már nem biztos, hogy beválik ez a módszert, hiszen a fertőzések LMBTQ szórakozóhelyeken történtek, a homofób gyűlölettől jogosan tartó potenciális fertőzöttek pedig jó eséllyel nem fognak mind elmenni tesztelni. Dél-Korea, a koronavírus elleni küzdelem mintaállama sokkal súlyosabb második körrel néz majd szembe, ami elrettenthet más országokat is attól, hogy újranyissanak.
A balkáni országok többségében alacsony az új esetek száma, Montenegróban például a hatodik napja nincs új fertőzött.
Százával hoznak létre olyan, koronavírushoz kapcsolható oldalakat, amelyekkel valójában rosszindulatú kampányokat végeznek. Egyetlen céljuk a felhasználó bizalmas adatainak megszerzése. Már akadnak olyan levelek is idehaza, amiket magyar nyelven írtak hasonló céllal. A Panda Security legfrissebb kutatása során a járványügyi helyzethez kapcsolódó, egyértelműen visszaélésre létrehozott oldalakat keresett.
Komoly bizonytalansági tényezőt hoz egy idén április elején benyújtott törvényjavaslat, amellyel a Richter 10 százalékos részvénycsomagját adná a kormány a Mathias Corvinus Collegium alapítványának, hiszen az alapítvány a működéshez szükséges osztalékokból nem biztos, hogy fedezni tudja a költségeit, és könnyen rákényszerülhet arra, hogy a részvényesi csomag egy részét vagy egészet értékesíteni kell, mondta el a Portfolio-nak Bogsch Erik, a Richter operatív elnöke. Bár a jelenlegi magyar kormánynak egyáltalán nincs szándékában a részvénycsomagot értékesíteni, és Bogsch biztos abban, hogy a kormány mindent megtesz, hogy egy esetleges ellenséges kivásárlást megakadályozzon, mégis az új részvényesi szerkezet a jövőben megnyitja az utat, hogy a Richter felvásárlás áldozatává váljon, és mindazok az erőfeszítések, áldozatok, amiket 119 éven át különböző generációk hoztak, semmissé váljanak, mondta a Richter elnöke, akivel a vállalat rekorderedményt hozó első negyedéve kapcsán beszélgettünk többek között a forint gyengüléséről, akvizíciókról, költséglefaragásról, deglobalizációról, a koronavírus-járványról és a vírus elleni vakcináról, utóbbi Bogsch szerint szerencsés esetben jövő év elején állhat rendelkezésre.
Öt éve Bill Gates arra figyelmeztette az emberiséget, hogy egy globális vírus sokkal több életet olthat ki, mint bármilyen háború, most pedig megbánását fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy nem figyelmeztette elég markánsan a világot a járvány veszélyeire – írja a Wall Street Journal.
Az olasz DiaSorin vezetője, Carlo Rosa szerint irreális elképzelés a tömeges koronavírus-tesztelés, mert túl nagyok a költségek és nincs elég gyártási kapacitás – számol be a hírről a Financial Times.
Milyen hatással lesz a koronavírus rövid- és középtávon a magyar autóiparra? Mekkora segítséget jelentenek a kormányzati intézkedések az iparág szereplőinek? Mi lesz a magyarországi autóipari beruházásokkal, fejlesztésekkel? Hogyan változhat Magyarország vonzereje az autóipari befektetők szemében? Mi lesz a magyar autóipar versenyképességével, a globális értékláncban betöltött szerepével? Milyen változásokat hozhat a koronavírus-járvány a beszállítói láncokban, a magyarországi autóipari kkv-k életében? Ezekről is beszélnek majd a Járműipar 2020 online konferenciánk első, május 21-ei alkalmával a magyar járműipar meghatározó szereplői. Érdemes regisztrálni az eseményre.
A Magyar Telekom szerdán teszi közzé első negyedéves számait. Az elemzői várakozások alapján a vállalat bevétele, EBITDA-ja és működési eredménye a koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések ellenére még mérsékelten emelkedhetett, az adózott eredmény azonban gyakorlatilag lenullázódott, itt elsősorban a gyenge forint hathatott negatívan.
Az elmúlt egy napban több mint 900 fölé emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, a reprodukciós ráta már napok óta 1 felett áll.
Ahogy várható volt, az Allianz nyeresége is nagyot esett a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt az első negyedévben a német biztosítóóriás ma reggelre közzétett gyorsjelentése szerint. A biztosító visszavonta korábbi nyereség-előrejelzését, új tervszámok kiadásával pedig megvárja, amikor már jobban mérhető lesz a pandémia hatása.
Ezzel segítenék a nők helyzetét.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Jelentős pénzügyi tutunigra szorul az európai védelmi ipar.
Az azeri gáz is orosz lenne végső soron.
Brüsszel meghúzza az EU-s diplomaták nadrágszíját, nincs több parti és utazás.
Egy-két dologra azért már használják.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.