Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai által üzemeltetett magyar adatszolgáltató kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Most dőlhet el, hogy a koronavírus-járvány elindít-e egy valós struktúraváltást a magyar állami egészségügyben – vélekedett Végh Attila a Portfolio-nak nyilatkozva. Az Európában is elismert kórházláncigazgató és válságmenedzser szerint nem kérdés, hogy átalakításra szorul az ágazat idehaza, és a járvány következményei meggyorsíthatják a folyamatokat. Összefoglaljuk 11 pontban, hogy a szakember szerint hogyan lehetne ezt a krízist megragadni annak érdekében, hogy lehetőségünk legyen az egészségügy átalakítására. Szívesen fogadjuk a vitaindítónak szánt cikkre érkező szakmai reakciókat, írásokat.
Az alacsony képzettségű munkakörökben dolgozó férfiak között a legmagasabb a koronavírus okozta Covid-19 betegség halálozási aránya Angliában és Walesben - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) hétfőn ismertetett tanulmányából, amely ugyanakkor arra is rámutat, hogy a nővérek és orvosok között a halálozás nem magasabb az átlagosnál.
Feloldotta keddtől a koronavírus-járvány miatt március 30-án bevezetett országos kényszerszabadságot az összes vállalat esetében Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Spanyolországban továbbra is lassul a koronavírus-járvány terjedése, március közepe óta nem látott szintre csökkent a napi új regisztrált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn, amikor újabb enyhítések léptek életbe az országban.
Az elmúlt években elkényeztette a piaci szereplőket az OTP azzal, hogy rendszeresen közzétette, milyen gazdasági folyamatokra számít azokban az országokban, ahol jelen van. A koronavírus-járvány azonban mindent felülírt, a menedzsment még az idén márciusban kiadott várakozását is visszavonta, előrejelzést még most, május elején sem tud adni 2020-ra. Azért nem maradtak információk nélkül a befektetők, az első negyedéves gyorsjelentés után közzétett prezentációból kiderül, hogy látja a kialakult helyzetet a régió országaiban a menedzsment, és hogy az egyes országokban mekkora a kitettsége a válság által leginkább sújtott, kritikus szektorokban.
Áprilisban már jelentősen lelassult az autóeladások csökkenésének üteme Kínában az előző hónapokban elhalasztott kereslet részleges jelentkezésének köszönhetően, a vírusjárvány következményeinek egyelőre még nehezen megítélhető kilátásai miatt azonban a V-alakú fellendülés alapjainak a megszilárdításához a javulás ütemének további erősödésére lesz szükség.
A régióban Magyarországon lehetett a legerősebb a gazdasági növekedés az első negyedévben – jósolják az elemzők a pénteki adatok megjelenése előtt. Az igazi teszt majd a második negyedév lesz, hiszen a komolyabb korlátozások csak március közepén kezdődtek, de ha a relatív pozíciónk valóban a legjobb lesz, akkor az az év további részére is bizakodásra adhat okot.
Végignéztük a világ mind a 187 országát, ahol hivatalosan már megjelent a koronavírus és azt találtuk az utóbbi hetek trendje alapján, hogy 7 olyan ország van, ahol új gócpont formálódott, de kevés szó esik róla még a nemzetközi médiában is. Ezek: Bangladesh, Fehéroroszország, Chile, Kuwait, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek. Közben persze Oroszországban továbbra is meredek még a járványgörbe, Brazíliában egyre gyorsul, Indiában most kezd gyorsulni, és még a korábban győzelmet hirdető Dél-Koreában is elég volt egy ember, aki egy buliközpontba ment és már a hivatalos statisztikák szerint is megint megugrott a fertőzések száma. A régiónkban a lengyel és a román járványhelyzet egyelőre nem akar csillapodni, és a 7 napos mozgóátlag alapján a brit görbe sem meggyőző. Hétindító világkörképünk sok látványos ábrával.
Oroszország a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve hétfő reggelre a harmadik helyre lépett a világon azzal, hogy a hivatalos adatok szerint egy nap alatt 11 656-tal 221 344-re nőtt az igazolt fertőzések száma.
Több mint 3,1 millió turista szállt meg az első negyedévben a csehországi szállodákban, panziókban és kempingekben, 22,2 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
Életbe lépett a koronavírus-járvány elleni korlátozások enyhítésének első szakasza hétfőn Ukrajnában, ahol egyelőre csak vasárnap regisztráltak kevesebb újonnan azonosított fertőzöttet, mint az előző napokban.
Egy héttel elhalasztják Dél-Koreában az iskolák tervezett újranyitását, mert felmerült annak a veszélye, hogy ismét berobbanhat a koronavírus-járvány, miután egy fertőzött fiatal néhány napja Szöul népszerű bulinegyedében mulatott, és több tucat embernek továbbadta a vírust.
Két hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak a bevásárlóközpontok, a vendéglők teraszai, a fodrászatok és más szolgáltatások, amelyek a koronavírus-járvány miatt március közepe óta zárva voltak.
Egyetlen koronavírusos dolgozó fertőzött meg 533 másikat Ghánában, a tengerparti Tema város egy halfeldolgozó üzemében - mondta vasárnap esti nyilatkozatában a nyugat-afrikai ország elnöke, Nana Akufo-Addo.
Az utóbbi években felpörgetett „Egy út, egy övezet” (Belt and road) program keretében tervezett beruházásokat sok ország kínai hitelből valósítaná meg, azonban most a koronavírus-járvány miatt bajba kerülhetnek, és a hitelterhek enyhítését vagy elengedését kérhetik Kínától – írja a CNBC. A lapnak nyilatkozó elemző szerint vannak olyan országok, melyek máris megkezdték a tárgyalásokat a hitelek átütemezéséről, és ha elhúzódik a válság, akkor ez a folyamat csak erősödhet.
A Budai Egészségközpont saját dolgozói körében már közel 600 PCR tesztet végzett és az OTP Bank foglalkozás-egészségügyi szolgáltatójaként további 10 106 vizsgálatot szervezett meg - tudta meg a Portfolio Varga Péter Páltól. A (koronavírus-betegek fekvőbeteg-ellátását április 16-tól ellátó) BEK alapító-ügyvezetője arról is beszélt lapunknak, hogy a dolgozók és a betegek érdekében kulcskérdés a periodikus tesztelések fontossága, ám a szűrések finanszírozásában nem számíthatnak semmilyen külső segítségre, ezért egy fontos javaslattal állt elő a jövőt illetően.
Több szakaszban szüntetnék meg Új-Zélandon a járványügyi korlátozásokat, május 14-től többek között újra megnyitnak a mozik, az üzletek és az éttermek is, majd később az iskolákat és a bárokat is megnyitnák majd.
Indiában egy nap alatt 4 213-mal nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, ami a legmagasabb egynapos növekedést jelentette az országban a koronavírus-járvány kezdete óta.