Megsemmisítette az ukrán haditengerészet utolsó nagyobb méretű hadihajóját az orosz haderő egy nagy hatótávolságú rakétácsapással – jelentette be ma az orosz védelmi minisztérium a Guardian cikke szerint.
2022 komoly kihívásokat hozott a magyar vállalatoknak, nemcsak a háború hatásaival, de a magas inflációval, a hektikusan mozgó devizaárfolyamokkal és a masszív kormányzati elvonásokkal is meg kellett küzdeni, ennek ellenére sok vállalatnál sikeres év volt a tavalyi, ez pedig a felsővezetők javadalmazásában is jól nyomon követhető. Összesítettük a tőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalatok vezetőinek javadalmazását, amiből kiderült, hogy sok esetben nem a cég első embere keresi a legtöbbet, és az is, hogy a juttatási csomag változó része, főként a részvények tudják nagyon megdobni a javadalmazást. A Top10-be most közel 180 millió forint volt a beugró.
Az Alphabet vezérigazgatójának, Sundar Pichainak a fizetése 2022-ben 226 millió dollárra, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 77 milliárd forintra emelkedett, így Pichai a világ egyik legjobban fizetett vállalati vezetője lett, írja a Bloomberg.
Arra ösztönzik a Credit Suisse részvényeseit, hogy a közelgő gyűlésen szavazzanak az igazgatótanács felmentése mellett és a nekik járó részvényalapú juttatás ellen – írja a Bloomberg.
2023-ban is megrendezte karriernapját az ALDI Magyarország. Az áruházlánc ezen az eseményen elsősorban regionális vezetőket toboroz: azok, akik megfelelnek a kiválasztási folyamaton, 5-6 boltot irányítanak majd, a terület átvétele után bruttó 1,2 millió forintos havi fizetésért.
Béremelést jelentettek be a JYSK dán kiskereskedelmi láncnál: egy év alatt, 2022 januárja óta több mint 25 százalékkal emelte a vállalat a retailben dolgozó munkatársak fizetését, emellett pedig a béren kívüli juttatások is nőttek. A JYSK-nek Magyarországon a retail üzletágban több mint 800 aktív munkavállalója van és az üzletnyitások is folyamatosak: az idei pénzügyi évben négy új áruház nyílik meg.
A Lidl idén 54 milliárd forintot fordít bérköltségekre - közölte a vállalat a Portfolio megkeresésére. A vállalat azt is közölte, hogy az egyes pozíciókban mekkora juttatásokat adnak jelenleg.
Szász Jenőt nevezték ki „az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős” miniszteri biztosnak – írta a Magyar Közlönyre hivatkozva a hvg.hu.
Több mint 100 orosz mozgósított újonc szállt szembe felettesével egy Csuvásiában működő katonai támaszponton, mivel nem kapták meg a beígért fizetést szolgálatukért az orosz államtól – írja az orosz Insider magazin.
A "megváltozott gazdasági körülmények miatt" összesen 3 milliárd forint értékű kompenzációs csomaggal támogatja munkavállalóit a Magyar Bankholding - közölte a bankcsoport. Pozíciótól, bérsávtól függően, soron kívüli alapbérfejlesztésben, több szakterületen egyhavi karácsonyi juttatásban, valamint kibővült cafeteria csomagban és családosoknak nyújtott munkaidő-kedvezményekben részesülhetnek a csoport munkatársai.
Az Erste Bank extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel járul hozzá dolgozói pénzügyi egészségnek megőrzéséhez - közölte a bank. A pénzintézet összes jogosult dolgozója az osztrák anyabank értékpapírjából is kapott szeptemberben 350 euró értékben.
Több mint 8 ezer magyarországi dolgozója számára ad extra juttatást idén a Mol, amelynek első részletét már szeptember elején megkapták az érintettek – tudta meg a Portfolio. A kiszámíthatatlan gazdasági környezetre hivatkozva meghozott döntés egyelőre 2022 második félévére szól, és az alapbér 5 százalékát teszi ki.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság csütörtökön azt a törvényt, amellyel a képviselők és szenátorok eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket.
Robbanásszerűen nő a magánellátó intézmények száma, ezt a folyamatot elsősorban az állami ellátásból kiszoruló, egyre nagyobb kereslet generálja. Nem meglepő, hogy a vállalatok, amelyek számára a megfelelő munkaerő megtalálása és megtartás komoly kihívást jelent, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vonzó juttatási csomagba, amelynek egyre gyakrabban részei különböző egészségügyi programok, komplex szűrővizsgálatok. A Dr. Rose Magánkórház segítségével jártunk utána, milyen lehetőségei vannak a cégeknek, ha ezzel szeretnék vonzóbbá tenni a munkahelyet a dolgozóik számára.
Majdnem ezerötszázszorosát kereste Tim Cook Apple-vezér a cég dolgozóinak átlagfizetésénél 2021-ben – közölte a technológiai órás csütörtökön. Az üzletember a jelentős részvényjuttatásoknak köszönhette majdnem 100 millió dolláros juttatását.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint azok a rendvédelmi dolgozók, akik nem oltatják be magukat koronavírus elleni vakcinával, nem kaphatják meg a hathavi bérnek megfelelő jutalmat - számol be az RTL. A fegyverpénz sorsa régóta a levegőben lógott, most kiderült, hogy akik nem oltatják be magukat január végéig, azoknak vissza kell fizetni a futtatást. A fő kérdés, az oltatlanok mekkora része vállalja a vakcina felvételét a fegyverpénzért cserébe, és mennyien hagyják el inkább a munkahelyüket. A létszámadatok alapján az sejthető, hogy néhány százan már ki is léptek az állományból, hogy elkerüljék az oltást.
Bár sok vállalat üzleti tevékenységének keresztbe tett a koronavírus, az nem befolyásolta a cégvezérek fizetéseit a friss adatok alapján – írja a The Wall Street Journal.
A részvényesek egy befolyásos tanácsadó csoportja szerint a befektetőknek fel kellene szólalniuk az UniCredit bérezési politikájával és az új vezér, Andrea Orcel 7,5 millió eurós fizetésével szemben a bank két múlva tartandó közgyűlésén – számol be a hírről a Financial Times.
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek - derül ki a kormány honlapján megjelent közleményből.