infláció

Továbbra is erős a német munkaerőpiac

Továbbra is erős a német munkaerőpiac

Németországban kismértékben csökkent a munkanélküliek száma januárban, de a munkanélküliségi ráta a decemberi szinten maradt - közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) kedden.

Béremelést követelnek a közszolgálati dolgozók, komoly pályaelhagyásra figyelmeztetnek

Béremelést követelnek a közszolgálati dolgozók, komoly pályaelhagyásra figyelmeztetnek

Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.

IMF: az infláció tetőzik, a világgazdaság szerényen növekszik

IMF: az infláció tetőzik, a világgazdaság szerényen növekszik

A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 2,9 százalékkal nő idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook,WEO) felülvizsgált prognózisa szerint; ugyanakkor jövő évi növekedési várakozását az IMF 0,1 százalékponttal 3,1 százalékra rontotta. Tavaly a globális gazdaság 3,9 százalékkal nőtt.

Dráma a magyar boltokban: már csak az ár számít, bármit megeszünk

Dráma a magyar boltokban: már csak az ár számít, bármit megeszünk

Már meghallgatható a Portfolio Checklist január 30-i adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a legrosszabbul keresők számára megkezdődhetett a megélhetési válság időszaka Magyarországon. Erre utalhat több gazdasági adat, köztük a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, a fogyasztói kosarak módosulása, valamint az is, hogy míg az elmúlt években több tényező is szerepet játszott az élelmiszer-vásárlási döntésekben, ma már szinte kizárólag az ár számít. A témával kapcsolatban a vendégünk volt Hornyák József, a Portfolio Makro rovatának elemzője. Az adás második részében a hazai makrogazdasági pálya kilátásaival foglalkoztunk, ezzel kapcsolatban Tardos Gergelyt, az OTP Bank Elemzési Központjának igazgatóját kérdeztük.

Mindenki kezdi elhinni, hogy Európa megússza a válságot

Mindenki kezdi elhinni, hogy Európa megússza a válságot

Januárban a várakozásokat meghaladó mértékben már a harmadik hónapja javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfői közleménye alapján.

Napenergia: rekordmértékű tarifaemelés jön

Napenergia: rekordmértékű tarifaemelés jön

Jelentősen emelkedtek januártól a hazai megújulóenergia-erőművek által termelt villamos energiára vonatkozó kötelező átvételi árak, miután az átvételi ár évente az előző évi inflációtól függően módosul. Az érintett megújulóenergia-termelők bevételei nőnek, de a fogyasztók nem sokat fognak érzékelni a változásból, noha a piaci áramár és a kötelező átvételi tarifa különbözetének csökkenése azt is jelenti, hogy ebből az irányból kevesebb forrás folyhat be a rezsicsökkentés fenntartására.

A svéd gazdaság is mínuszba bukott

A svéd gazdaság is mínuszba bukott

Svédország gazdasága váratlanul zsugorodott a negyedik negyedévben, mivel a vásárlóerő gyengülése aláássa a legnagyobb skandináv gazdaság fogyasztói kiadásait.

Ez már a megélhetési válság időszaka Magyarországon

Ez már a megélhetési válság időszaka Magyarországon

Az inflációt akkor is fájdalmasnak érezhetjük, amikor csak 5-6%-kal nőnek az árak éves alapon. Amikor viszont 15%-os az áremelkedés éves átlagban, miközben az élelmiszerárak ennek többszörösével emelkednek, akkor bizony megélhetési válság zajlik a szemünk előtt. Az alacsonyabb jövedelműek fogyasztói kosarában olyan mértékben nőttek meg az élelmiszerekre fordított kiadások, hogy rengeteg dologról kellett lemondaniuk az elmúlt hónapokban. A magas jövedelműeket – akiknek az élelmiszerkiadása a kosaruk kisebb részét teszi ki – viszont kevésbé érinti az inflációs válság, mint az átlagembert. Van, akit 30-35%-os, és van, akit 20%-os infláció sújt jelenleg. És egy ideig még fent is marad a magas infláció.

Lépnie kell az IMF-nek vagy sorra dőlnek el az adósságdominók

Lépnie kell az IMF-nek vagy sorra dőlnek el az adósságdominók

A pakisztáni jegybank volt elnöke szerint súlyos válság lesz abból, ha a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hasonló nemzetközi szervezetek nem javítanak az államadósság-finanszírozási rendszerükön. Sorra dőlhetnek be az olyan országok, mint Srí Lanka, ahol már krízis lett a lassú eljárásból.

Bod Péter Ákos: Magyarország versenyt fut az idővel a leminősítés után

Bod Péter Ákos: Magyarország versenyt fut az idővel a leminősítés után

A magyar gazdasági folyamatok romlása miatt a Standard & Poor's hitelminősítő egy fokozattal rontotta péntek éjjel az ország adósságának besorolását. A magas infláció és a növekedési problémák mellett a hitelminősítő szerint a különféle indokokkal fenntartott rendkívüli jogrendben gyengék az intézményi fékek és ellensúlyok, és emiatt a döntéshozatal kiszámíthatatlan. Az S&P-nél már csak egyetlen fokozattal haladja meg az adósbesorolásunk a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriát. Mit kell tenni ahhoz, hogy ne kapjunk újabb leminősítést?

Elemzés: sokkal rosszabb helyzetben van az orosz gazdaság, mint azt korábban gondoltuk

Elemzés: sokkal rosszabb helyzetben van az orosz gazdaság, mint azt korábban gondoltuk

A tavalyi recesszió után idén is jelentős mértékben zuhanhat az orosz gazdaság, a Fitch Solutions szerint az idei recesszió elérheti az 5%-ot. Az elemzőintézet hosszú távú előrejelzéséire támaszkodva kiszámoltuk, hogy az orosz gazdaság várhatóan 2028-ban éri csak el a háború előtti szintet, és ha figyelembe vesszük az orosz gazdaság korábbi potenciális növekedési ütemét, akkor azt kapjuk, hogy 2032-re a gazdaság 11%-kal lenne nagyobb, ha nem döntenek a háború mellett. Ha ez nem lenne elég, még a fiskális pozíció is meredeken romlik a nyugati szankciók miatt. Egyszóval: az orosz kilátások kifejezetten rosszak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.