A költségvetés kamatkiadásának növekedésén és a jegybank veszteségének megtérítésén keresztül jelentős többletkiadást okozhat 2024-ben a kamatok emelése. A pluszkiadás az idei évhez viszonyítva akár az 1000 milliárd forintot is megközelítheti, 2022-höz képest pedig akár 2000 milliárd forint is lehet. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az elfogadás előtt álló jövő évi költségvetésnek ezzel a súlyos determinációval kellett elkészülnie - részben ez okozza, hogy a büdzsé kevés tartalékkal, meglehetősen ingatag tervezési alapokra épülve készült el, jócskán növelve a megvalósulási kockázatokat.
370 körül kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy innen van-e még tér lefelé az árfolyamban. Hétfőn délután úgy tűnik, hogy az erősödés irányába indul a hazai deviza. Az irányt a nemzetközi hírek mellett a csütörtök reggel érkező májusi magyar inflációs adat döntheti el.
Az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok előtt pénteken délelőtt kicsit gyengült a forint 371,5-ig az euróval szemben, aztán a meglepően erős adatokra is ugrani tudott, noha közben a dollár is erőre kapott az euróval szemben. Péntek kora este 370 körül járt a forint az euróval és 345 körül a dollárral szemben.
Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közölte csütörtökön a KSH, de különösebben ez sem befolyásolta az árfolyamot. Meghatározó volt, hogy kedvező inflációs adatok jöttek az euróövezetből, de az EKB megnyugtatta a piacokat, hogy nem áll le a szigorítással. Az amerikai munkaerőpiaci és feldolgozóipari adatok viszont felemásra sikeredtek, ami még este befolyásolhatja a kereskedést. Hektikus napja van a forintnak.
Korábban sosem nem látott mértékű, 402 milliárd forintos veszteséggel zárt az MNB, mivel az elszálló kamatkiadásokat csak részben tudta ellensúlyozni a gyenge forint miatt megugró árfolyamváltásból keletkező eredmény. Az egekbe emelt irányadó kamat a második félévben tetemes veszteséget okozott, ezzel párhuzamosan viszont rekordmélységbe gyengült a forint és az energiaszámla kiegyenlítése miatt több devizát kellett váltani. Idén azonban várhatóan már az árfolyamon elkönyvelt nyereség sem menti meg az MNB-t, a jelenlegi szintek mellett ugyanis lassan a devizatartalék váltásán is vesztesége keletkezik, miközben a magas kamatok még jó ideig fennmaradhatnak. Ez pedig a kormány szempontjából is aggasztó, hiszen a 2024-es költségvetés tervezete nem számol a jegybanki veszteségtérítésével, márpedig erre szinte biztosan szükség lesz, akár több százmilliárdos lyukat is üthet az épp csak készülő büdzsén.
Sűrű négy nap előtt áll a forint magyar és nemzetközi makroadatok szempontjából, illetve technikai elemzési szempontból is, mert még mindig a négyéves trendvonal letörése határán áll az euróval szemben, de közben egyre erősebb az ellenszél. Az amerikai adósságplafon vita rendezése mellett ugyanis még tovább tolódott felfelé az amerikai kamatpálya-várakozás, így a befektetők június közepére még egy Fed-kamatemelést várnak, és emiatt a dollár rendületlenül erősödött kedd reggelig az eurróval szemben, ez pedig általában nem szokott jót jelenteni a forintnak. Kedd délelőtt aztán elkezdett gyengülni a dollár, ez pedig a forintnak is jót tett: az euróval szemben 370-ig ugrott, a dollárral szemben 345,5-ig, közben viszont a török líra szakad tovább a hétvégi elnökválasztási eredmények hatására.
Péntek reggel erősödéssel kezdett a forint, de az egyértelműen látszik, hogy az utóbbi napokban a múlt héten tesztelt 370-es árfolyamhoz próbál visszakapaszkodni a magyar deviza. Egy hét alatt tekintélyes erősödést produkált a magyar deviza. A befektetők a hosszú hétvége előtt elsősorban az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalásokra figyelnek, melyek meghatározhatják a jövő hét hangulatát is.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben egy témát dolgoztunk fel hosszabban. Vendégünk volt Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki a Portfolio-ra írt kétrészes elemzést (itt és itt) arról, hogy milyen tényezők okozzák Magyarország sérülékenységét. A műsorban ezeket vesszük át az inflációval kezdve a forintárfolyamon át egészen a költségvetési egyensúlyig, de szóba kerül Magyarország geopolitikai elszigeteltsége is.
A keddi MNB kamatvágás utáni szerdai forinterősödés csütörtökön elakadt, aztán újraindult, tehát ide-oda rángatják a forintot 372-374 körül az euróval szemben. Közben az amerikai adósságplafon körüli aggodalmak, és az esetleges további Fed kamatemelés miatt újabb fontos technikai szinten jutott át a dollár az euróval szemben, és a német recessziós hír sem tett jót az eurónak.
Az elmúlt fél évben a forint egyik legfontosabb támasza a 18 százalékos irányadó kamat volt, ez tette lehetővé, hogy a tavaly októberi 430 feletti szintről 370-ig száguldjon a magyar deviza. Kedden azonban a jegybank elkezdte a kamat csökkentését, ami azt jelenti, hogy mostantól kisebb lesz a forint kamatelőnye. Persze azért így is bőven marad még belőle, nem kell nagyon aggódni.
Gyengült a forint a keddi nap első felében, a piacokat leginkább az MNB délutáni kamatdöntése határozza, melyen az irányadó rátát 100 ponttal csökkentették. A lazítás után a forint elkezdett visszajönni az euróra, később majdnem ugyanolyan gyorsan el is illant az ereje. Azóta erősebb kilengések látszódnak az árfolyamban.
Utoljára majdnem három éve, 2020 júliusában volt példa olyanra, amit a Monetáris Tanács kedden meglépett, hogy csökkenjen az irányadó kamat. Azóta hosszú utat jártunk be a 0,6 százaléktól a 18 százalékig, de a mostani lépés egyértelműen fordulatot jelenthet, azt, hogy fokozatosan ugyan, de véget érhet az extrém magas kamatok kora Magyarországon.
Hétfőn mérsékelt erősödést produkált a forint 374-ig az euróval szemben, és így már csaknem a felét ledolgozta annak az esésnek, amit a múlt hét második felében elszenvedett. Kedden az MNB kamatdöntésén és annak kommunikációján lesz a befektetők fókusza, hiszen a jegybank a piaci várakozások szerint megkezdi a kamatcsökkentési sorozatot.
Kedden ismét összeül a Monetáris Tanács és rég volt ekkora súlya a döntésének, hiszen akár a 18 százalékos irányadó kamat csökkentése is elkezdődhet. A jegybank már egy hónapja jelezte, hogy napirendre veszi a kérdést, és a Portfolio által megkérdezett elemzők nagy többsége arra számít, hogy rá is szánják magukat a lazításra. Kérdés, hogy a múlt hét második felében látott forintgyengülés esetleg visszatarthatja-e őket ettől.
Utoljára talán az amerikai bankcsődök idején láttunk annyira intenzív gyengülést a forint árfolyamában, mint ezen a héten. Ennek több oka van egyszerre: a dollár erősödésbe fordult, a 370-es szint már túl erős fel volt a forint számára, illetve sokan pozíciókat zárnak a keddi kamatdöntés előtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögtön jelentős forintgyengülésnek kell jönnie, egyelőre kivárás jellemezheti a piacot. Hosszabb távon viszont valószínűleg ismét a gyengülés útjára léphet a forint.
A csütörtöki jelentős forintgyengülés, majd részleges visszaerősödés után pénteken 375 körül indult az euró jegyzése, majd délelőtt rövid idő alatt 379-ig ütötték a forintot, ami újabb egyhavi mélypontot jelentett. Innen aztán gyors fordulat következett, amit táplált az is, hogy az euró/dollár árfolyam is északnak vette az irányt, így estére 375 közelébe visszaerősödött a forint. A dollár ellenében a napközben látott 351,5 körüli szintről estére 347 közelébe hullott vissza az árfolyam.
Az elmúlt napok forintesése után sokakat érdekelhet annak a kérdésnek a válasza, hogy meddig eshet még a forint. Megnéztük, hogy most mit üzennek a grafikonok a technikai elemzés szemszögéből.
A stabil, 370 körüli, kezdés után csütörtökön délelőtt ütni kezdték a forintot, ami délután is folytatódott, így az euróval szembeni jegyzések kora este átmenetileg 377 felett is jártak, ami egyhavi forintmélypontot jelentett. Az amerikai adósságplafon megemelése körüli bizonytalanság, és az újabb Fed kamatemeléssel kapcsolatos piaci várakozások hatására egyre jobb formában van a dollár, két fontos technikai szinten is átjutott az euróval szemben, és emiatt, illetve magyarspecifikus okok miatt elkezdhették lezárni a befektetők a kiugró magyar kamatelőnyre épített carry trade pozíciókat, mindez pedig együtt igencsak megviseli a forintot. A dollárral szemben átmenetileg 350 fölé ugrott az árfolyam, majd picit süllyedt, ami másfél havi forintmélypontot jelentett. A forint megítélését ronthatja, hogy a magyar-ukrán feszültségek miatt a 11. uniós szankciós csomag elfogadását, illetve az uniós békekeret kifizetését blokkolja a magyar kormány az OTP ukrán listáról való levételéig, amelyről egyébként a háttérben egyeztetések kezdődtek. Emellett az EP vizsgálóbizottság minapi látogatása után is bizonytalan az EU-forrásaink megérkezése, illetve a Barátság kőolajvezeték felőli olajellátásunk is. Nem véletlen, hogy a Mol hirtelen kénytelen volt kivételesen magas árazás mellett is megállapodni a horvátokkal az olajszállításokról. Mindezek mellett a piacnak már a jövő keddi kamatdöntésre is kell figyelni, amely során az MNB elvileg már nekikezd a 18%-os egynapos betéti ráta csökkentéséhez. A forint mellett a lengyel zloty is gyengült az euróval szemben tegnap óta, amely szintén nagy menetelésen volt túl az elmúlt hetek alapján.
„Hogy a fenébe ne erősödne egy deviza, ahol ilyen eszméletlen magas a kamat?” – tette fel a költői kérdést az OTP Private Banking által szervezett online szakmai eseményen Al-Hilal István, a Fidelity International kelet-közép-európai vezetője.