A tárgyalások vasárnap kezdődtek, 14 palesztin frakció részvételével. Az időzítés nem véletlen: Izrael jelenleg háborút folytat a Hamász militáns csoport ellen a Gázai övezetben, miközben Peking igyekszik magát potenciális békeközvetítőként pozicionálni a konfliktusban.
Wang Yi elmondása szerint az egyik legfontosabb eredmény, hogy a PLO (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) továbbra is az egész palesztin nép egyetlen legitim képviselője marad. Emellett megállapodtak egy ideiglenes nemzeti megbékélési kormányzat felállításáról is, amely a gázai háború utáni kormányzásért felelne.
Azonban Wang nyilatkozataiból nem derült ki egyértelműen, hogy milyen szerepet játszana ebben az új felállásban a Hamász, amely nem része a PLO-nak. Az sem világos, hogy milyen azonnali hatása lenne ennek az esetleges megállapodásnak.
A Fatah-Hamász ellentétről, illetve a PLO és a Palesztin Nemzeti Hatóság történetéről itt írtunk bővebben:
A helyzetet tovább rontja, hogy Izrael nem hajlandó politikai entitásként elfogadni a Hamászt, illetve korábban azt is kijelentették, hogy a Gázai övezetben a háború után a PLO-nak, illetve a ciszjordániát irányító Palesztin Nemzeti Hatóságnak semmilyen politikai hatalma nem lehet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images