Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat, a szicíliai Palermóban tábori kórházakkal igyekeznek enyhíteni az olasz egészségügy telítettségét az omikron variáns terjedése miatt, amely a járvány minden korábbi hullámához képest több megbetegedéshez vezetett kedden.
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentős ütemben csökken a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Londoni elemzői számítások szerint most már biztosra vehető, hogy az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta fertőzési hullám tetőzésén.
28 427 fős többlethalálozást okozott Magyarországon a koronavírus-járvány első három hulláma az előző évek adataihoz képest – derül ki Tóth G. Csaba közgazdász-demográfus tanulmányából, melyet a 444 szúrt ki.
Új rekordot döntött a kórházba szállított betegek száma az Egyesült Államokban a koronavírus omikron-változatának rendkívül gyors terjedése miatt: a héten 145 982 amerikai fertőzöttet szállítottak kórházba - jelentette az NPR közszolgálati rádió kedden.
Átlépte a 40 ezer főt a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon a járvány 2020-as kitörése óta a ma reggeli adatok szerint. Mindezek alapján tehát a járvány negyedik hulláma 10 ezer elhunytat hozott, ami európai összehasonlításban kedvezőtlennek számít. Hol állunk Európában? Mit tanultunk a járványból?
Az Egyesült Államok 1,35 millió új koronavírusos esetről tett jelentést hétfőn, ez a legmagasabb egynapi esetszám a járvány kezdete óta, amit a világ összes országa közül eddig jelentettek – írja a Reuters. Az esetszám rekord mellett a nagy gond viszont az, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírusosok száma is csúcsra futott.
A kórházba kerültek 40 százaléka és az intenzív osztályon kezeltek 30 százaléka oltott volt a negyedik hullámban – árulta el vasárnap Kásler Miklós miniszter. Sokan felhördültek e két szám hallatán, mondván: lám, nem sokat érnek a lakosság 60 százalékának beadott oltások. Az elemi szintű matematikát hívjuk segítségül, hogy bemutassuk: ez a két szám igenis azt mutatja, hogy a beoltottság jelentősen csökkentette Magyarországon a súlyos megbetegedés kockázatát. Cikkünkben a Kásler Miklós által közölt adatokból indulunk ki, de muszáj felhívnunk a figyelmet egy jelentős adatbizonytalanságra: a miniszter által említett 17 ezer kórházi ápolt gyanúsan alacsony szám a többi járványügyi adathoz képest.
Kuba számos nagy projektbe fogott bele az elmúlt évtizedekben, amelyek között jó néhány tragikus bukás, illetve több csoda van. Utóbbiak közé tartozik a koronavírus elleni oltás kifejlesztése, illetve a sikeres oltási kampány, amelynek köszönhetően Kuba lepipálja a világ leggazdagabb országait is – számolt be a The Guardian.
Izraelben a koronavírus megjelenése óta hétfőn rekordszámú, több mint húszezer új fertőzöttet azonosítottak, és jelentősen nőtt a súlyos esetek száma is - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.
Németország tanulmányozni fogja, hogy az antigén gyorstesztek mennyire megbízhatóak a sokszorosan mutálódott és a németeknél is gyorsan terjedő omikron variáns kimutatására – írja a Reuters.
Az omikron variáns miatt új oldalát kell megismernünk idehaza is a koronavírus-járványnak. A múlt héten példátlan sebességgel berobbanó ötödik hullám sokkal több új fertőzöttet hoz majd el, mint a korábbi hullámok, közben az új vírusváltozat kevésbé súlyos lefolyása és a nemzetközi példák alapján egyelőre bizakodóak lehetünk a kórházak terhelésével kapcsolatban (de korai lenne még ezt elkiabálni). A sokkal több - nem súlyos - beteg ugyanakkor egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén eddig nem tapasztalt következményekkel járna az országra nézve: dolgozók százezrei eshetnek ki a munkából fertőzés, karantén, iskolai korlátozások, vagy egész egyszerűen logisztikai fennakadások miatt. Egy ilyen helyzet pedig alapvetően befolyásolhatja a gazdasági szereplők működését és ezen keresztül a gazdaság idei teljesítményét is.
Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.
A külföldről Angliába utazóknak vasárnaptól nem kell PCR-típusú koronavírus-tesztet elvégeztetniük érkezésük után, elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt is.
A 2021-es év főbb számszaki eredményeit ismertető közleménybe egy nagyon érdekes mondatot tett az Országos Mentőszolgálat a péntek esti Facebook-posztjában, amelyből gyakorlatilag az derült ki, hogy a költségkontroll érdekében költségvetési felügyelőt küldött a Pénzügyminisztérium a mentőszolgálathoz. A Népszava pedig már azt is tudni véli, hogy januártól határozott időre Dr. Korózs Tamást nevezték ki erre a feladatra.
A brit haderő 200 tagját bocsátják a londoni kórházak rendelkezésére, amely 40 katonai orvost és 160 kisegítőt jelent, az omikron variáns elleni küzdelem jegyében – írja a Népszava.
Az omikron terjedése miatt új karanténszabályokat javasol az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) – áll a szervezet jelentésében.
Az új évre határozottan megérkezett az ötödik hullám Magyarországra, az omikron variáns berobbanása miatt. Ezzel azt is kijelenthetjük, hogy bekövetkezett, amitől a járványügyi szakértők tartottak: hasonlóan a 2. hullám utáni időszakhoz, a 4. járványhullám után sem tud alacsony szinten nyugvópontra jutni a járvány idehaza, és ami kifejezetten kellemetlen: úgy tűnik, az egészségügyi ellátórendszer terhelése is magas szinten ragad és innen fog tovább emelkedni. A kérdés csak az, milyen tempóban és meddig.