A hétvégi összesített adatokat alapján az elmúlt három napban 21 219 új fertőzöttet igazoltak. Az elmúlt három napban elhunyt 270 beteg, így az elhunytak száma 40 507 főre emelkedett.
Egy dél-afrikai tanulmány szerint az omikron fertőzés enyhébb az oltások és a korábban átvészelt fertőzések miatt, de emellett önmagában is közel 25 százalékkal kisebb fenyegetettséget jelent a súlyos kimenetelt és a halálozást illetően, mint a delta variáns - hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
Nagyon nehéz hetek előtt áll Németország, ha nem sikerül megfékezni az új típusú koronavírus omikron nevű változatának terjedését - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi interjúban. Karl Lauterbach a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy Franciaországgal vagy az Egyesült Királysággal ellentétben, Németországban ne emelkedjen 2000-re vagy még annál is magasabbra az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az egy hét alatt regisztrált SARS-CoV-2-fertőződések százezer lakosra vetített száma.
Vannak olyan ellátási formák, ahol tragikussá vált a helyzet Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint - számolt be az Infostart. Ennek oka leginkább a szakemberhiány. Kiderült, februárban lehet majd pontosan látni, hány dolgozó hagyta el az ágazatot.
Nincs Magyarország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelező oltást - nyilatkozta az ATV Start műsorában Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki nem ellenzi a karantén lerövidítését abban az esetben, ha az intézkedés így is biztonságos marad, abban azonban nem adott igazat a kormánynak, hogy még lenne tartalék az egészségügyben.
Az illetékes belga kormányközi bizottság a védettségi igazolványokat oltási igazolványokkal váltaná fel a beoltottak arányának növelésére; egészségügyi dolgozókat állítanak bíróság elé Belgiumban koronavírus elleni védettséget igazoló hamis igazolványok kiállításáért, Luxemburgban pedig rekordot döntött a fertőzöttek száma.
Az általános oltási kötelezettség szükséges, megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben - jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság ideiglenesen felfüggesztette Joe Biden elnök rendeletét, amely előírta a száz főnél többet foglalkoztató vállalatoknál dolgozók kötelező oltását és tesztelését - jelentette a washingtoni The Hill című lap.
A koronavírus 2021 végi járványhullámát a korábbi vírusváltozatoknál gyorsabb terjedésű delta variáns okozta, ami ellen a korlátozó intézkedések már jóval kevésbé voltak hatékonyak a világban. Megnéztük, hogy a járvány ellen milyen védelmet nyújtott az országok átoltottsága. Az eredmény nem meglepő.
Romániában ezentúl felfüggesztik a jelenléti oktatást és online folytatják a tanévet azokban a megyékben, ahol a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt - jelentette be pénteken Sorin Cimpeanu oktatási és Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. Az intézkedésről a két tárcavezető közös rendeletet írt alá a járványügyi operatív törzstől (CNSU) kapott felhatalmazás alapján.
Magyarországon a kórházban kezelt koronavírusos betegek 55%-a meghalt a negyedik hullámban – ez adódik, ha a Kásler Miklós, Emmi-miniszter által közölt adatokkal számolnak a szakértők. Ez kifejezetten rossz, a Portfolio-nak nyilatkozó kutatók szerint hihetetlen arány nemzetközi összevetésben, ugyanis a kórházi esetek 80-90%-át meg tudják menteni a fejlett világban. Az általunk megkérdezett orvos és Covid-kórház jobb gyógyulási arányt tapasztalt annál, mint amit a miniszter mondott. Milyen számokról beszélt Kásler Miklós? Mi történik a magyar kórházakban? Milyen következtetéseket lehet levonni a most közölt adatokból?
Duda Ernő szerint legalább félévente, de inkább 3-4 havonta javasolt egy-egy újabb oltást felvenni. Minél idősebb valaki, annál rövidebb ideig biztosít számára védettséget az oltás – fejtette ki a virológus az RTL Híradónak.
Ennél a betegségnél nem gondolom, hogy egyáltalán létezik nyájimmunitást, olyan típusú a kórokozó, olyan gyorsan változik, mutálódik, és olyan könnyen terjed. Az influenzához hasonlóan az egyéni védelemre kell helyezni a hangsúlyt - mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos a TV2 műsorában.
Anthony Fauci szerint egy olyan új vakcina kerülhet kifejlesztésre, amely valamennyi koronavírusos megbetegedés ellen hatékony lehet, nem csak a COVID-19-cel szemben – írja a CNBC
Németországban az emlékeztető oltásban részesülteknek szombattól nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben koronavírusos fertőzöttek kontaktjai voltak – hívta fel a figyelmet Dobson Szabolcs Facebook-bejegyzésében egy német lapra hivatkozva.Németországban az emlékeztető oltásban részesülteknek szombattól nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben koronavírusos fertőzöttek kontaktjai voltak – hívta fel a figyelmet Dobson Szabolcs Facebook-bejegyzésében egy német lapra hivatkozva.
Dániában lazítottak a koronavírus-járvány nyomán elrendelt egyes korlátozásokon dacára annak, hogy sok az új fertőzött. A dán kormány szerdai közlése szerint az állatkertek, vidámparkok, múzeumok, művésztermek és egyéb hasonló létesítmények vasárnaptól ismét megnyithatnak. A mozik és színházak legfeljebb ötszáz nézőt fogadhatnak. Ugyanakkor számos helyen oltási igazolványt kell felmutatni a belépéshez.
A francia szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltási igazolásról szóló törvénytervezetet. A javaslat végső változatáról a parlament két háza várhatóan csütörtökön dönt. Ha nem találnak kompromisszumos megoldást, a szöveg visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra.
Az omikron variáns gyors terjedése, a csúcsra futó új járványhullám miatt rengetegen kényszerülnek betegszabadságra és karanténba: Nagy-Britanniában mintegy 3 millió dolgozó hiányzott a munkahelyéről január első munkahetén. Az egészségügy túlterheltsége ezzel tovább nő, és jelentős gazdasági költségek is keletkeznek.