A videotékák sorsára jutnak a bankfiókok
Nagyobb ütemben zárnak be a bankfiókok, mint eddig gondolni lehetett, ezért néhány év múlva csak annyira lesznek elterjedtek a bankfiókok, mint a videotékák - véli a Barclays korábbi vezérigazgatója.
Nagyobb ütemben zárnak be a bankfiókok, mint eddig gondolni lehetett, ezért néhány év múlva csak annyira lesznek elterjedtek a bankfiókok, mint a videotékák - véli a Barclays korábbi vezérigazgatója.
Közel 1000 milliárdos összegben érhető már el pénzügyi eszköz a cégek és a lakosság részére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében. Mostani cikkünkben összegyűjtöttük a piacon lévő és elérhető 8 hitelprogramot, 9 kombinált hitelprogramot és 7 kockázati tőkeprogramot, melyek kiemelten öt tematikus területet támogatnak, úgy mint a kutatás-fejlesztés, foglalkoztatás, energiahatékonyság, infokommunikációs fejlesztések és kapacitásbővítés.
Egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik a világon, melynek "gőzgépe" a digitalizáció: a fizikai gépek és tárgyak egy komplex információs hálózatba kapcsolódnak, megváltoztatva ezzel a gyárak és a gyártás működését. De nem csak a gyártás, hanem a gyárakat kiszolgáló iparágak is teljesen átalakulnak emiatt, a logisztika újonnan jött lehetőségeit és kihívásait vizsgáltuk.
Milyen szereplők együttműködése szükséges ahhoz, hogy egy város valóban "smart city" legyen? Milyen hatással lesz az okos megoldások elterjedése, a digitalizáció és a robotizáció az emberek életére? Hogyan tanulhatunk a rendelkezésre álló elképesztő adatmennyiségből? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Portfolio Smart City 2017 konferenciájának második szekciója, mely az okos városok és az ember kapcsolatát vizsgálta.
Egységes cselekvési programot dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar munkaerő digitális fejlesztéséért, amely az alapkompetenciák elsajátításától, a felhasználói ismeretek bővítésén át az informatikus képzés megújításáig számos intézkedést tartalmaz - jelentette be Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy szakmai konferencián hétfőn.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy javuljon az oktatás és bekapcsolódjunk a digitalizáció világába, mert ezen múlik, hogy egy lepukkant összeszerelő-üzem vagy egy modern ország válik Magyarországból - mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában. A szakértő arról is beszélt, hogy az ukrán munkavállalók behívásának nincs sok értelme, mivel egyrészt nem elég vonzóak nálunk a fizetések, másrészt ha az összes költséget összeadjuk, ők drágábbak az itthoni dolgozóknál.
A BlackRock bejelentette, hogy jelentősen levágja az aktív vagyonkezeléssel foglalkozó üzletágát, a döntés sok portfóliómenedzser elbocsátásával és díjcsökkentéssel is jár - írja a Reuters.
Elektronikus aláírás, új CRM-rendszer, megújított ügyfélportál, online értékesítés - innovációk egész sorát hozta a tavalyi év az NN Biztosítónál. Holland mintára a régióban először ma egy új innovációs labort is elindítanak, amely inkubációs programként felkarolja a jó ötleteket, ezeket bárkitől, többek között hazai startupoktól várják. Hasonló (bár számos ponton eltérő) programot eddig az MKB Banknál láttunk a pénzügyi szektorban.
A munkahelyi tevékenységek 45 százalékát a ma már létező technológiákkal automatizálni lehet - véli a McKinsey. Egy ilyen kijelentés azonban az egyszeri magyar dolgozónak nem éri el az ingerküszöbét: "mondogassák csak az okosok, majd Amerikában, meg majd 20 év múlva, hát hol érdekel ez engem?". Csakhogy nem csak az Audi és a Mercedes gyárakban dolgoznak már most is robotok, hanem a nagy magyar valóságban is megjelentek, csak éppen digitális formában. De attól, hogy fizikailag nem ülnek mellettünk, még nagyon is nagy hatással lesznek és vannak a munkánkra és az életünkre.
Nyilvános parkolók monitorozását, a szabad helyek felismerését is lehetővé tévő megoldást tesztel a Magyar Telekom, melyet a jelenleginél költséghatékonyabb gépek közötti kommunikációt segítő NarrowBand-IoT (NB-IoT) technológia tesz lehetővé. Ennek megfelelően a Magyar Telekom elindította NB-IoT hálózatfejlesztési programját is - mondta el Farkas Zoltán, a távközlési társaság üzletfejlesztési szakértője az MTI-nek adott interjúban pénteken.
Teljes mértékben összehasonlíthatóvá, a kamatokon kívül sztenderddé kell tenni a lakáshiteleket, mert még mindig alacsony az árverseny a magyar lakáshitelpiacon - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Nagy Márton. Az MNB alelnöke megkönnyítené a bankváltást, és elősegítené a bankok digitalizációját is, a jegybank a következő hónapokban lépéseket tesz e területeken. Túl sok bank működik a piacon, számuk hosszú távon csökkenni fog szerinte.
Egy 17 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg új digitális gyártástechnológiai, agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A pályázaton a közép-magyarországi vállalkozások konzorciumvezetői szerepvállalása fontos feltétel, amelyeknek így kutatóhelyekkel és felsőoktatási intézményekkel kell összefogniuk. Egy másik, a magyar tudomány eredményeinek nemzetközi láthatóságát erősítő pályázat is megjelent 1 milliárd forintos keretösszeggel.
Más szektorokhoz, például az iparhoz képest egész Európában jóval kevésbé digitalizált terület az egészségügy, mégis - vagy éppen ezért - hatalmas növekedés előtt áll az egészségipar informatikai területe, vagyis az e-health. A dolgok internetének (IoT) piacát egyenesen az e-health húzza majd, a globális e-health piac pedig 2022-re 308 milliárd dollárosra nőhet. A mobilos megoldások, a távorvoslás és -diagnosztika és a gyógyítási folyamat digitális nyomonkövetése jóval hatékonyabbá teheti az egészségügyet, míg az egyelőre futurisztikusnak tűnő robotsebészet illetve távsebészet és a mesterséges intelligencia a jövő egészségügyét alapozhatja meg. Magyarországon pedig lehetőség nyílik arra, hogy egy jól eltalált digitális stratégiával tényleg sokat javítsunk az egészségügy helyzetén. A digitalizáció együttesen és az ágazati kapcsolatokon keresztül ugyanis akár évi több százmilliárd forint összegű forrás felszabadítását teheti lehetővé az egészségügyi rendszer számára.
Néhány évtizeddel ezelőtt még ritkán említették egy lapon a sportot és az üzletet, mára azonban egy világszinten közel 90 milliárd dolláros iparágról beszélünk. Ma már nemcsak a versenyzők, hanem a hobbisportolók teljesítményét is adatelemző eszközök segítik, miközben a szurkolói élmény is teljesen átalakul - a tévé előtt és a stadionban egyaránt. A technológiai fejlődésnek és a sportinformatika térnyerésének köszönhetően igazi robbanásra számíthatunk a következő években is. Főleg a szenzorok, a sportanalitikai rendszerek, a viselhető technológia és az augmented reality (kiterjesztett valóság) használatának terjedése okozza a sportipar fellendülését, miközben új sportágak jönnek létre és új üzleti modellek születnek.
Az autóiparban végbemenő forradalom kiemelten érintheti Magyarországot is, hiszen a kormányzati szándékkal összhangban, az ágazat rendkívüli ütemben bővült az elmúlt években. Cikksorozatunk hatodik részében arra kerestük a választ, hogy a feltételezhető változások hogyan hathatnak a magyar gazdaságra, milyen kihívásokkal kell megküzdenünk és miben bízhatunk.
A magyar bankok leszerepeltek a régiós digitalizációs versenyben: nyolc országból egyedül az utóbbi években folyamatosan bankválsággal sújtott szlovén bankok kerültek mögénk a Deloitte digitális banki rangsorában. A látlelet kész, a gyógyszert remélhetőleg mér szedik a magyar bankok.
Fél óra alatt személyi hitel, hét nap alatt jelzáloghitel, mindez digitális aláírással, minél kevesebb papírral - ezt ígéri az MKB, ha jövő év első felére befejezik a bank alaprendszerének cseréjét. A külföldön hódító, de már Magyarországon is feltörekvő fintech cégektől éppen ezeket a gyakorlatokat kell átvennie a magyar bankoknak is, nem véletlen, hogy idén már látványosan nyitottak is feléjük. Olyannyira, hogy az MKB inkubációs programot indít, magvető tőkét, a banki infrastruktúrához való hozzáférést ad a magyar fintecheknek, sőt, nemrégiben létrehozott kockázati tőkealapján keresztül további pénzzel szállhatnak be az ígéretes cégekbe - árulta el Hetényi Márk, az MKB Bank digitális vezérigazgató-helyettese. Szerinte a kormány bankkártya-terminál telepítő programjából, és az átutalási rendszer szektorszinten milliárdos fejlesztéséből is jól jöhetnek ki a bankok.
A fiatalabb generáció megjelenésével a vagyonkezelésben egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális megoldások és szolgáltatások. Pár éven belül a digitális eszközökön végzett befektetési tevékenységek jelentős méreteket ölthetnek, így felértékelődik majd azoknak a pénzügyi intézményeknek a szerepe, amelyek a személyes kiszolgálás mellett sikeresen alkalmazzák az automatizált megoldásokat. Jelenleg úgy tűnik, hogy a hazai pénzügyi szektor a digitális átállásban még csak a dinoszauruszok korát éli, de vannak már úttörők - hangzott el a Dorsum Zrt. tegnapi rendezvényén.
A jelek szerint nem sikerült túl jól a hétvégi egyeztetés a két ország között.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Így halad a kivitelezés.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.