Elfogadta a román szenátus szerdán az offshore-törvény módosítását, amely a befektetők számára kedvezőbb feltételek bevezetésével utat nyithat a fekete-tengeri földgáz kitermelése előtt.
Kiugróan magas Aktivitás-Kezdés mutatóval indult az idei év a hazai építőiparban. 2022 első három hónapjában közel 1300 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az első negyedéves Aktivitás-Kezdés új rekordnak számít, soha ilyen magas összegben nem indultak el építkezések egy negyedév alatt. Az eddig csúcsnak számító 2021 második negyedévi szintet közel 37 százalékkal szárnyalta túl az összeg. Az ugrásszerű növekedés azonban elsősorban két nagy projekt elindulására vezethető vissza, a Budapest-Belgrád vasúti korridor Soroksár - Kelebia szakaszának és az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszának munkálataira.
A költségtervezés, a közbeszerzési eljárások tervezése, a kivitelezők és a tervezők közötti vitás helyzetek, valamint olyan konkrétumok is előkerültek az Építőipar 2022 előadásai és kerekasztal-beszélgetése során, mint az Építési Beruházások Költségtervezési Rendszerének felépítése.
Jelenleg is zajlanak a felújítási munkálatok Keszthely ikonikus szállodáján, a Helikon hotelen, mely augusztus közepétől várja a vendégeket - írja a keszthelytv.hu. Az eredetileg 240 szobát számláló hotel a felújítás után csak 176 szobával fog rendelkezni, viszont továbbra is mindegyik a Balatonra fog nézni.
Kapacitásbővítő fejlesztésbe kezd a étrendkiegészítők gyártásával foglalkozó BioTech USA Kft. A több mint száz országban jelen lévő vállalat fejlesztésének értéke 11,5 milliárd forint, amihez az állam 2,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve száz új munkahely létrehozását.
Májustól már nem kapják meg a megújuló energiaforrások elterjedését korábban finanszírozó hazai vállalatok azt a kompenzációt, amely eddig azért járt nekik, mert a piaci villamosenergia-árak emelkedése miatt az utóbbi hónapokban a zöldáram termelésének támogatását szolgáló rendszerek - KÁT és Prémium pénzeszközök - fenntartásának költségei negatívvá váltak. A kompenzáció visszatartásával összességében havi több tízmilliárd forintos összegtől esnek el a magas energiaáraktól szenvedő vállalatok, amelyek nehezen élik meg a visszatérítés eltörlését.
Az OTP Bank Romániának 24 millió lej (1 lej 76,87 forint) vesztesége volt az idei első negyedévben, amit főként kockázati költségek magyaráznak - közölte pénteken az OTP romániai leányvállalata.
Magyarország északkeleti része keveseknek jutna eszébe, ha az ország fejlett régióit kéne sorolni, inkább az egykori szocialista ipar – mára gazdátlanná vált, rozsda rágta – mintagyárai, az Acélváros felett magasodó Avas paneltömbjei rémlenek fel, jobb esetben természeti értékei, mint az Aggteleki-cseppkőbarlang, a Tokaji borvidék vagy a Lillafüredi Palotaszálló és környezete. Pedig az elmúlt bő tíz évben jelentősen megváltozott ez a vidék, amelyről nemcsak a gombaként szaporodó ipari parkok és ott felépülő gyártóüzemek árulkodnak, de a KSH idevágó gazdasági statisztikái is, nem beszélve az infrastrukturális és turisztikai beruházásokról.
Elérte az 500 milliárd forintot a Property Market Kft. aktív projektjeinek értéke tavaly, ami több mint 500 ezer négyzetmétert jelent 26 épületben, amelyből 16 lakóépület, 7 iroda és 3 hotel. A cég a passzív portfóliójában további 500 milliárdos, 27 épületre vonatkozó, 500 ezer négyzetméternyi fejlesztési potenciállal rendelkezik, amelyekre fejlesztési szerződés van– összegezte a 2021-es év mérföldköveit a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Schrancz Mihály.
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.
"Most kell talpon lenni, most kell szörfözni, hiszen a nyugati cégek nem pihennek. Menedzsmentkérdések vannak ma a világban és ebben helyt kell állnia a magyar cégeknek, különben gáz lesz" - hangzott el a Portfolio Építőipar 2022 konferenciája digitalizációval foglalkozó panelbeszélgetésén, ahol Reicher Péter, a Graphisoft SE országigazgatója sürgette a cégeket a digitális átállásra. A panelbeszélgetésen a többi szereplő is egyetértett a BIM-szoftverek használatának és a digitalizáció fontosságában, azonban a "hogyan"-ban akadtak nézeteltérések. A beszélgetés mellett a szekcióban két további előadás is a BIM és az adatalapú döntések alkalmazására hívta föl a figyelmet.
Megkapta első telkeire az építési engedélyt az újbudai LAKE11 Home & Park lakóingatlanfejlesztési projekt. A fejlesztés keretében a XI. kerületben, a Kánai-tó mellett, 8 hektáron, összesen 900 lakás épül.
Eddig két rozsdaövezeti akcióterület kapott teljesen zöld lámpát a Rozsdaövezeti Bizottságtól, - az egyiket a XIII. kerületben a Váci úton jelölték ki, a másik pedig egy IX. kerületi, szintén több funkciós épületeket tartalmazó városfejelsztési projekt. A legfrissebb közlönyben újabb 4, azonnali rozsdaövezeti terület kapott gyorsított beruházási jóváhagyást a kormánytól. Ez a lakásvásárlóknak is jó hír, hiszen az egyébként 5%-os áfával épülő rozsdaövezeti lakások után, visszaigényelhetik az áfát, így lényegében áfa nélkül tudnak vásárolni.
Hiába zárta az előző év végét erősen a hazai gazdaság és ezzel együtt az ingatlanpiac is, a február végén kitört orosz-ukrán háború teljesen felülírta a terveket. A geopolitikai feszültségek jövőbeli alakulása hatalmas bizonytalanságot kelt mind a hazai mind a világgazdaságban és ez már a hazai kereskedelmiingatlan-piacon is érződik: az MNB frissen megjelent kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint akár rövid távon is csökkenhet a kereslet, a fejlesztési kedv, romolhatnak a finanszírozási feltételek. A piac alszegmenseit nézve a kihasználatlansági ráta mindenhol nőtt vagy stagnált, azonban ez nem minden esetben olyan nagy probléma, mint amilyennek elsőre tűnik.
Európa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén-gyártó berendezését építi fel a Mol Százhalombattán és ezzel a vonatkozó sajtóközlemény szerint nagy mértékben csökkenti az üvegházhatású gáz kibocsátását. A társaság az amerikai Plug Powerrel, a kulcsrakész zöld hidrogén rendszerek vezető szállítójának segítségével valósítja meg a beruházást. A zöld hidrogén csökkenti a Dunai Finomító karbonlábnyomát és hosszú távon a tervek szerint lehetővé fogja tenni a kibocsátásmentes mobilitást.
Kína fokozni fogja az infrastrukturális beruházásait, hogy támogassa a belföldi keresletet, és támogassa a gazdasági növekedést - idézi az állami TV egy Hszi Csinping elnök által vezetett gazdaságpolitikai értekezlet fő konklúzióját.
A tavalyi számok nagyon szépek voltak, de rengeteg a kérdés a jövőt illetően. A közönség legnagyobb része szerint a következő 2-3 évben az új megrendelések állománya látványosan csökkenni fog. Az állami megrendelési arány az összberuházási volumenből eddig kétharmad részt tett ki, de vajon stagnálni, csökkenni, vagy növekedni fog ez a jövőben? Többek között ezekről a kérdésekről és témákról beszéltek az Építőipar 2022 konferencia záró panelbeszélgetésében, Dr. Takács Ernő, portfolióért felelős vezérigazgató-helyettes, WING Zrt., (IFK), elnök moderálásában. Emellett a BIM, MOL Campusnál történt gyakorlati használatát és a Paks II fejlesztést külön előadásokban is bemutatták a szakértők.
Egyre több az olyan épület Magyarországon, amit fel kell újtani, de szerencsére a felújítások már a fenntartható irányok mentén kell, hogy megvalósuljanak. Ez egy új gondolat, vagy csak egy új gazdasági modell? Mennyit hajlandók erre áldozni a piac szereplői? Egyáltalán mennyibe kerül ma négyzetméterenként egy irodaépület fitout-ja? Salamon Adorján MRICS, az ESTON International vezérigazgatójának moderálásában, az Építőipar 2022 konferencián erről beszélgettek a szakértők.
Az építőipar egyik legfőbb problémája már korábban is az anyagárak kérdése volt, azóta viszont újabb problémák jöttek. Mi jelenti most a legfőbb kihívásokat az iparág számára? Mennyire lehet az alapanyagárak letörésével fenntartani az építkezési volument? Hogyan lehet hatékonyabb a hazai építőipar úgy, hogy megfeleljen a fenntarthatósági követelményeknek is? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett a legnagyobb piaci cégek vezetőivel Ditróy Gergely, a Portfolio ingatlandivízió-vezetője, az Építőipar 2022 konferencián.
Kétszer két sávos gyorsforgalmi út kiviteli tervezésére írt ki közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a felhívás az európai közbeszerzési értesítőben jelent meg - vette észre a Magyar Építők. Az autóút Szombathelyet az osztrák határon fekvő Kőszeggel kötné össze.