Gyengén teljesített, de legalább nőtt a német ipar februárban
Februárban a várt csökkenés helyett minimálisan nőtt a német ipari termelés az előző havihoz viszonyítva.
Februárban a várt csökkenés helyett minimálisan nőtt a német ipari termelés az előző havihoz viszonyítva.
Jelentős újabb szankciókat léptetett érvénybe Oroszország ellen szerdán a brit kormány, válaszul azokra az értesülésekre, amelyek szerint az orosz fegyveres erők civilek ellen követtek el atrocitásokat Ukrajnában.
A kereskedelmi ingatlanok építését, üzemeltetését, finanszírozását, fejlesztését és vásárlását 2022-ben és azon túl továbbra is befolyásolni fogják az üzemanyag-, energia- és építőanyagárak. Mindez az ellátási láncban jelentkező kihívásokkal, a tevékenységek közel-telepítésével és a gyorsan növekvő inflációval párosul. Ez pedig közvetlen hatással lesz az eladási árakra és a bérlők által fizetett bérleti díjakra - derül ki a Colliers CEE Investment Scene 2021/2022 című jelentéséből.
Oroszország lendületes ütemben növeli kőszén-kitermelő és export kapacitását elsősorban az ázsiai kereslet kielégítésére. 2035-re a széntermelés várhatóan 50 százalékkal, az export pedig 75 százalékkal nő, a 2019-es 217 millió tonnáról 380 millió tonnára - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2021-es jelentéséből.
Azok után, hogy kora délután megírtuk, jelentős vasúti fejlesztések indulnak a Balaton északi és keleti partvidékén, a NIF Zrt. ma közzé is tette a déli partra vonatkozó hasonló közbeszerzési felhívását - szúrta ki a Magyar Építők.
Sikeresen lezárta a szlovén Avto Aktiv tevékenységének átvételét és ingatlanjainak felvásárlását az AutoWallis csoport, így mostantól kizárólag a piac fejlesztésére és a további növekedésre koncentrálhat a magyar tőzsde autós vállalata. Az AutoWallis eddig két sikeres akvizíciót hajtott végre Szlovéniában, így az ország kiskereskedelmi autópiacán jelentős szereplővé vált: 5 városban 4 autómárkát értékesít, és további márkák bevonásának, valamint újabb akvizíciók lehetőségét vizsgálja.
Középtávon mindenképpen megérzi majd a járműipar az orosz-ukrán háborút, azonban a Continental magyar országigazgatója egyelőre még mindig a félvezetők hiányát tartja a szektor legnagyobb problémájának. Dr. Keszte Róbert a Portfolio-val azt is megosztotta, hogy a vállalat előrejelzése alapján mikorra oldódik meg ezen komponensek ellátása. A költségeik emelkedése kapcsán megjegyezte, hogy a Continentalnak a magasabb alapanyag és energia árakat be kell építenie a saját áraiba. A vállalat országigazgatója rövid távon nem lát keresleti problémát a háború miatt, mivel, ha a bizonytalanság miatt csökkenne is a vásárlókedv, a járműiparnak még le kell dolgoznia az elmúlt két éveben a felvezetők hiánya miatt felhalmozott lemaradást. Kitért arra is, hogy a háború jelentős országkockázat növekedést okoz, és a versenyképes gyártási költségek ellen hat. Ez kedvezőtlen hatást gyakorolhat a magyarországi beruházásokra is, amelyet a vállalat munkatársai kompetenciájának és hatékonyságának növelésével fog kompenzálni. Mindezek mellett beszélgettünk a Continental digitalizációs törekvéseiről és az önvezető autózás fejlesztési irányairól Keszte Róberttel, aki jövő héten a Járműipar 2022 konferenciánk vezetői kerekasztalának vendége lesz.
Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), miután az igazgatótanács erről szóló javaslatát a bank kormányzói - vagyis az EBRD részvényes országainak és szervezeteinek képviselői - jóváhagyták.
Az orosz-ukrán háború az építőipart is nehéz helyzet elé állítja. A hazai építőanyaggyártásnál és a termékek importjának ellehetetlenülése emeli az árakat, lassítja a kivitelezést. El kell kerülni az építőipari anyaghiányt, hívja fel a figyelmet Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A szövetség átfogó felmérést készített, melynek során az építőipari szereplőket kérdezte meg többek között a cégek működését érintő kihívásokról és az üzleti tevékenységet akadályozó tényezőkről.
Jelentős fejlesztés van készülőben a X. kerületben a Monori Centernél, a Kőbányai út, Mázsa utca, Bihari utca, Jegenye utca és Monori utca által határolt területen - számolt be róla az Építészfórum. A DVM Group fejlesztésében összesen bruttó 53 ezer négyzetméternyi kereskedelmi és lakóingatlan-fejlesztés valósulhat meg.
Kecskemét város önkormányzatával partnerségben ingatlanfejlesztésbe kezd az Infogroup: az IGPark Kecskemét Dél projekt keretében a 20 000 négyzetméter területű ipari-logisztikai csarnok építési munkálatai már megkezdődtek és várhatóan idén év végéig átadják a közös projektet.
A Toray Industries Hungary Kft. átadta az idei év eddigi legnagyobb magyarországi beruházását, amelynek keretében 127 milliárd forint értékben üzem épült az elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfólia gyártására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyergesújfalun.
A tegnap megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány egyetért a több kilométer hosszúnak ígérkező Duna-parti sétány megépítésével Kelenföldön. A sétányról még januárban írtunk először, amikor megjelent a tervezésre kiírt ajánlati felhívás. A körülbelül 100 000 négyzetméteren megvalósuló projekt az egyik legnagyobb budai zöldfejlesztés lenne.
Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a beruházástámogatási programot, melynek révén a magyar állam 280 millió euróval kívánja támogatni az idegenforgalmi ágazat fenntartható fellendülését. A Bizottság az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret alapján hagyta jóvá a programot, mely egy másik, a Bizottság által március elején engedélyezett állami támogatási programot egészít ki.
A terveknek megfelelően halad a Blaha Lujza tér megújítása, amelyhez kapcsolódóan a BKK március 30-án, szerdán két új gyalogátkelőhelyet létesített a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában. A felújítás elkészültével a kereszteződés akadálymentesen, minden irányban átjárható lesz a felszínen. Mindeközben elkezdődött a növénykazetták burkolatának felhelyezése, és zajlanak a további fatelepítés előkészületei is.
Átlagosan 138 napot kell várni szakemberre Magyarországon, öt nappal többet, mint egy évvel korábban, mégsem ez a legnagyobb gond ma: az építkezők és felújítók 33 százaléka döntött úgy, hogy bizonyos mértékig változtat a tervein az áremelkedések hatására – derül ki a Mapei Kft. kutatásából.
Megújul az egykori Budagyöngye Kórház. A hűvösvölgyi komplexum egyházi egészségügyi nővér- és szakdolgozóképzőként, a Gál Ferenc Egyetem kihelyezett képzőhelyeként működik majd a jövőben - írja az Építészfórum.
A járműiparban a koronavírus-járvány után már-már hurráoptimizmus uralkodott, azonban épphogy csak fellélegzett, újabb kihívásokkal kell szembenéznie. Vajon milyen stratégiát választ a szektor az orosz-ukrán háború által okozott akadályok leküzdésére? Milyen fejlesztéseket terveznek a járműipari vállalatok, beszállítók versenyképességük megőrzésére? Milyen lehetőségek rejt a digitalizáció, a gyártászöldítés és a termeléshatékonyság növelése? Ezekre a kérdésekre is válaszokat adnak az ágazat meghatározó szereplői április 7-én és 8-án a Járműipar 2022 konferencián, amelyre a Portfolio és a MAGE közösen várja a járműiparban aktívan tevékenykedőket és a piac iránt érdeklődőket. Az előadások és az izgalmasnak ígérkező kerekasztalbeszélgetések mellett a szakmai programot idén először gyárlátogatások is kísérik, amelyeket nem érdemes kihagyni.
Az Európai Beruházási Bank 880 millió eurót ruházott be a magyar háztartások energiahatékonyságának javítása, a kkv-k és a közepes tőkeértékű vállalatok Covid19-világjárványból történő gyorsabb kilábalása, valamint a magyar állami szektor világjárványra való reagálásának támogatása érdekében - derül ki az EBB közleményéből.
Teljesen új támogatási rendszerre és követelményekre készülhetnek a magyar gazdák 2023-tól az új uniós Közös Agrárpolitikában, ám a pontos részletek leghamarabb nyáron tisztázódhatnak, amikor is kiderül, elfogadja-e az Európai Bizottság a magyar stratégiai tervet - mondta a Portfolio-nak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, az biztos, hogy a termelők egyéni felelőssége a támogatások szempontjából növekedni fog a következő időszakban. A szakember többek között arról is beszélt, hogyan lehetne versenyképesebbé tenni a magyar élelmiszeripart, illetve mi várható a hitelállományok tekintetében 2022-ben a magyar agráriumban.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?